Az OECD 2014-es, Society at a Glance című jelentésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 34 tagországának legfontosabb gazdasági, társadalmi, egészségügyi és mentálhigiénés mutatói szerepelnek. Magyarország itt nem teljesít olyan jól.

A 444.hu a jelentés alapján azt írja, hogy a mostani kutatásból is nagyon érdekes dolgokat tudhatunk meg arról, hogy pontosan hol a helyünk a világban.

Az egész dokumentumot végigböngészve látszik, hogy sok táblázaton és grafikonon a középmezőnyben szereplünk, azonban sok olyan is van, amelyen Magyarország számai kiugróak. És gyakorlatilag minden ilyet esetben valami rosszat mutatnak: negatív tendenciát vagy eleve reménytelen helyzetet.

A 2001 óta készített jelentés hetedik kiadása különösen fontos, mert először közöl olyan adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a világ legfejlettebb országai milyen állapotba kerültek a globális gazdasági válság alatt-után.

Többek között vizsgálták a szegénység alakulását, azt, hogy van-e pénzük ételt venni az embereknek és azt is, hogyan viszonyulnak másokhoz. Itt vannak a grafikonok!

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

análisdrabális
2010 tavasza óta a Magyar Köztársaság, egy élhetetlen bűzölgő pöcegödörré vált.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
hattorihanna
Még grafikonok nélkül is tudom,érzem.Csak azt nem tudom és értem, hogy mások miért nem ezt látják???
Hellcat
Azok a fránya tények már megint...egy nagy szart teljesítünk jobban...
bundi
na erre verje magát az a bizonyos köteles kövér www.nyugat.hu/tartalom/cikk/1444_az_akasztofa_humor_avagy_kinek_mit_javasolt_kover
vagy csuhásoktérdreimához nagyonvallásos kisgömböc
joopapa
@hattorihanna: Azért nem mert a tv-ben vagy a lakájmédia híradóját nézik, az meg a párt híreket nyomatja ami ugye hazugság! Vagy a kereskedelmi tv-ék híradóját ami tudjuk milyen, megölte elgázolta, kis panda született a kinai állatkertben! Ja és a valóság shoow-t nézik! A legtöbb internet felhasználó, én úgy hívom őket facebook huszárok közül kerül ki!
Nil
Tessék olvasgatni - nézegetni - értelmezni - aztán lehet szavazni- de nem a Jobbikra hanem a jobbikra :-)
análisdrabális
2010 tavasza óta a Magyar Köztársaság, egy élhetetlen bűzölgő pöcegödörré vált.
coyote3
Nem tudom miért ültök fel mindenféle libsikomcsi , hozzá nem értő szervezet agyament felméréseinek??? Csak ki kell menni az utcára és a dudaszó mellett megnézni a "Magyarország jobban teljesít " plakátokat!!!
Kamcsatka
@análisdrabális: Egyetértek veled azzal a kis kitétellel,hogy Magyarország már nem köztársaság. A magyar köztársaságot /immár a negyediket/ újra ki kell kiáltani.
nemjoezigy
@hattorihanna: "Még grafikonok nélkül is tudom,érzem.Csak azt nem tudom és értem, hogy mások miért nem ezt látják???" Úgy gondolom, hogy aki tehetne ez ellen az állapot ellen az nem tesz (ország vezetése, gazdagok), aki tenne az meg nem tud, ezek vagyunk mi a NÉP!
Desischado
Tegyünk ellene április 6-án! A grafikonok sajnos, nem tudnak olyan szépen hazudni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.