Pénteken is a kis- és középvállalkozásokat nevezte a fejlődés motorjainak Orbán Viktor Pilisborosjenőn, a Meditop Gyógyszeripari Kft. üzemátadó ünnepségén. Szerdán Makláron (és tulajdonképpen évek óta különböző rendszerességgel) adta elő ugyanezt a számát a miniszterelnök, közben pedig éppen csak nem sikerült egy, a legkisebbeket is megsarcoló reklámadótörvényt alkotni.

A kormányfő a mai rendezvényen reagált a devizahiteleseket segítő törvényjavaslat parlamenti elfogadására is, amelyet úgy kommentált: új időszak nyílhat, eljöhet a fair bankok korszaka.

Orbán szerda után ma is kkv-zott egyet

Orbán Viktor beszédében a kkv-król azt mondta: ha ez a szektor fejlődik, akkor több profitot termelhet, ha pedig több profitot termel, akkor Magyarország prosperálása hosszú távon is biztosítva lesz.

A gyógyszeriparban rejlik az orvosság

Kitért a gyógyszeriparnak, "a magyar gazdaság egyik hagyományos sikerágazatának" helyzetére is, amellyel kapcsolatban kijelentette: "régen tudjuk, hogy a magyar gazdaság bajaira többek között a gyógyszeriparban rejlik a legjobb orvosság". Orbán Viktor szavai szerint Magyarország gyógyszeripari nagyhatalom lehet. Jelezte, az iparág ma mintegy 14 ezer embernek ad munkát az országban, ráadásul ez az ágazat az innováció egyik legfontosabb műhelye is.

A Meditop beruházásáról elmondta: a fejlesztésnek köszönhetően mintegy tíz százalékkal bővülhet a foglalkoztatottak száma a jelenleg mintegy 170 embernek munkát adó cégnél. "Mondhatják, hogy ez nem sok", de a nemzetgazdaság az ilyen üzemekből épül fel, vagyis a most átadotthoz hasonló gépsorok és az általuk teremtett munkahelyek nélkül nincs magyar gazdaság – tette hozzá, megjegyezve: "annak örülünk a legjobban, amikor magyarok adnak munkát magyaroknak".

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Egy igazi brossúra szöveg. Nem tud mást, gondolom megfeszített agymunkával magolta be, mindeki ámulatára, hogy " jé! Sikerült bebifláznia!"! Nagy meló lehetett
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
libelle
@postamester: Sajnos neki már az "orvosság " sem segit-
silber13
Egy igazi brossúra szöveg. Nem tud mást, gondolom megfeszített agymunkával magolta be, mindeki ámulatára, hogy " jé! Sikerült bebifláznia!"! Nagy meló lehetett
magyarbakancs
Nem szeetnék egyetlen egy kis és középválalkozót meg bántani ,de a foglalkoztatásuk szó szerint RABSZOLGA TARTÁS.
Közelemben van egy cég a szomszéd asszonyom az elmúlt hónapban 30 napot dolgozott havi 97 ezer forintért.
Szabadnapot kért mondta a vállalkozó elme-hetel szabadnapra de másnap meg kapod a felmondó elbocsátó szép üzenetedet.
Ezek után menjél szabadnapra.?
bence
@postamester: ! Aligha hiszem hogy fogadnák , mert állapotának súlyossága átragad az őt kezelő személyzetre is !
hetöndöe
@magyarbakancs: Az a baj hogy meztelen igazságot felfedni a KKV-ékról szentségtörésnek számít hazánkban.
Vannak a történetednél sokkal durvábbak is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. June 24., 10:01
Kiss Ramóna titokban férjhez ment
Szórakozás - 2019. June 23., 22:07
Ő lett Magyarország Szépe – fotó