Magyarország a második legellenszenvesebb ország a románok számára Oroszország után – derült ki egy szerdán közölt közvélemény-kutatásból, amelyet az Agerpres hírügynökség ismertetett.

Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által július első hetében készített felmérés szerint a románok leginkább Németországgal szimpatizálnak, a megkérdezettek 84,3 százaléka válaszolt úgy, hogy kedvező érzelmeket táplál Németország iránt. Második helyen Nagy Britannia áll 83,5 százalékos szimpátiaindexszel, majd Spanyolország, Olaszország és Hollandia következik.

Némi meglepetésként Franciaország csak a hatodik helyen áll 77,9 százalékos szimpátia mutatóval. Románia ugyanis frankofón államnak tekinti magát. Az Adevarul című napilap által megkérdezett Constantin Balaceanu-Stolnici román történész úgy vélte, Franciaország megérdemelné, hogy a románok jobban értékeljék, hiszen Párizsnak meghatározó szerepe volt a modern Románia megteremtésében. A felmérés eredményét azzal magyarázta, hogy a mai fiatalok már nem ismerik a történelmet.

A románok leginkább Oroszországhoz viszonyulnak a legellenszenvesebben. A megkérdezettek több mint 51 százaléka válaszolta azt, hogy inkább negatív érzelmeket táplál Oroszország iránt. Magyarországot is majdnem a megkérdezettek fele ítélte meg kedvezőtlenül, 40 százalék válaszolt úgy, hogy pozitív érzelmei vannak Magyarország iránt, 10 százalék pedig nem válaszolt.

A felmérés reprezentatív mintán 1055 személy megkérdezésével készült 3 százalékos hibahatárral. 2013 márciusában az IRES közvélemény-kutató intézet végzett egy hasonló felmérést, amiből akkor az derült ki, hogy a románok leginkább Magyarországot tekintik Romániával szemben ellenséges országnak. Akkor a románok 41 százaléka tartotta Magyarországot ellenséges országnak, második helyen Oroszország állt, amelyről 27 százalék nyilatkozott hasonlóan.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

köhögő bolha
Már Erdélyben is narancs színű nyuscsuk laknak,ők levélben rühellenek minket!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Mert megérdemeljük! Mármint a vezetőink!!
bencemacska
Én reméltem, hogy kap egy kokit, de csak a fotós csapta fejbe saját magát.
tivoli
@lópicigáspár: ma, 20:42
Nem mondod. Így volt ez már Csauseszku idejében is..
dömdödöm
Kit érdekelnek hogy kit utálnak a románok , én is utálom őket , buták ,soherek ,koszosak büdösek szakadtak igénytelenek tele bocskoros szekéren közlekedő cigókkal .Ha menni kell szóljatok ! boldogan dalolva felveszem a 90 -ben leadott AMD -65 - ösömet . Csak szóljatok mikor és és ott vagyok elől !
Fradigege
Nálam az oláhok az elsők ellenszenvben, a tóttal és a ráccal egyetemben. A románok a történelem prostituáltjai. Mondá Lenin. Amikor vége lett a Balkán háborúnak, az Osztrák-Magyar Monarchia mellettük állt és megkapták ajándékba Bulgáriától Dobrudzsát. Szövetségre léptünk velük, aminek az eredménye, hogy 1916 augusztusban hátba támadtak minket, betörtek Erdélyben. 1 hónap múlva kivertük őket és októberben Bukarestet megbombázva kapituláltak a világháborúból. Ott masírotunk bukarestben. Akkor úgy, hogy csontig lenyalták a talpunkat. Azért nem tudták a Központi hatalmak teljesen padlóra küldeni ezt a jellemtelen szöröstalpú aljat, mert a ruszki melléjük állt és bevédték moldvát. 1917-ben kitört a ruszkiknál a forradalom, ezek pedig a ruszkival kötött egyeszséget felrúgva bevonultak és elfoglalták besszarábiát(Moldávia, Moldva). A II. világháború előtt a franciák után a német popsit nyalták fényesre majd megint a franciát a háború végén. Fél szász év alatt 6szor árulták el a szövetségeseiket. Minden szövetséget felrúgtak. Ezek utálnak minket. Az utálatuk a Magyarok számára erény. A román egy pörsenés európa testén. A csiga hozzájuk képest egy gerincoszlop.
dömdödöm
Azt kérem amit 89 -ben belőttem ,gyártási szám szerint . 14 centimétert visz jobbra 200 méteren .
csikknorisz
"Némi meglepetésként
Franciaország csak a hatodik helyen áll 77,9 százalékos
szimpátia mutatóval."
Franciaország ezentúl retúrjeggyel küldje haza a román cigányokat, hátha nő a népszerűségi indexe.
köhögő bolha
Már Erdélyben is narancs színű nyuscsuk laknak,ők levélben rühellenek minket!
Fradigege
Anyóspajtás gyulai lány-18 éves volt-és mesélte, hogy mandrunescu gyurka román ismerőse mondta 1958(!!!)-ban, hogy a románok céja, hogy benépesítség a Tiszáig Magyarországot. Ezért szaporodnak. '58-ban ezt mesélte! Így nevelték őket. Generációról generációra. Eleken laktak a határnál. Ez volt a maszop nagy árulása, hogy feltétel nélkül megszavazták az eu-hoz csatlakozásukat. Sőt, Meggyó a Kempinskyben ünnepelte don szőrőstalp nastaseval december 1-et, a nagy ünnepüket. 1918.dec.1-én csatolták Erdélyt magukhoz. Senkit meg sem kérdeztek, a háborút meg sem nyerték. Budapest ostrománál is a muszka(ruszki) után csúszva-mászva jutottak el. Rendszeresen elvertük őket a II.világháború végén. Parazita, élősködő egy nép. Az emberiség zsákutcája. Szerencse az eu sokat felszív belőlük, így fellélegezhetünk.
lópicigáspár
@tivoli: Akkor hivatalból gyűlöltek, most hitből! :-(
tivoli
@lópicigáspár: ma, 22:29
Nem hiszem, hogy volna mit egymás szemére hánynunk. :-)) Ősi átok.
lópicigáspár
@tivoli: Naponta járok át. Sokkal toleránsabbak.
Fradigege
A román beleült a készbe. Elvette az antant tőlünk és odaadta a románnak, amit mások építettek fel. Magyarok, szászok, székelyek. Lopott, mint 1849-ben.

Tessék:

tortenelemportal.hu/2012/05/az-abrudbanyai-meszarlas/

Arad lakossága 1920-ban 70% magyar, 1930-ra 30%. Telepítették be őket. Kolozsvár 1910-ben 80% magyar. A világháborúk után, ahogy épültek a lakótelepek, ahogy elkészült egy ház hordták oda az oláhokat a regátból.
Fradigege
@lópicigáspár: Könnyű úgy toleránsnak lenni, ha ajándékba kapsz valamit, amit nem te hoztál létre. Mert ők beleültek a készbe. Szeretnek mások vagyonával ékeskedni, mint a tótok. Az más kérdés, hogy ilyen a vérük és van bőr az arcon. Ez a véleményem róluk és valahányszor Erdélybe megyek rosszul vagyok tőlük, a csimbi pópa templomaiktól. Minden rohad és züllik, de azok a pópa templomok csilli-villik. Arra van pénz.
dr. prédikátor
A sok szemét utálja a magyarokat!! de azért a magyar állampolgárságot és a vele járó előnyöket azt elfogadják!!!Sőt!!! Undormány egy népség.!!!Én meg őket útálom.büdösek mocskosak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.