A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára által irányított szervezeti egységek Kecskemétre áthelyezéséről szóló kormányhatározat.

A Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a nemzeti fejlesztési miniszternek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, hogy Kecskeméten 2015. január 1-jétől a munkavégzés feltételei biztosítottak legyenek.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában az is megjelent, hogy a kormány úgy döntött, olyan mezőgazdasági rendszert kell kialakítani, amely a jövőben több embernek biztosít megélhetést. Ezért kiemelten kívánják támogatni az állattenyésztést, a zöldség- és gyümölcstermesztést, valamint a vetőmag-előállítást. A kormány rögzítette, hogy ezt a célkitűzést figyelembe véve kell felhasználni az európai uniós és a hazai mezőgazdasági támogatásokat, továbbá az agráriumból forráskivonásra nem kerülhet sor.

A megvalósítás érdekében a kormány felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás kifizetését 2015-2020 között úgy hajtsa végre és jelentse be az Európai Bizottságnak, hogy 150 000 euró éves egységes területalapú támogatás felett 5 százalék, 1200 hektárnak megfelelő összeg felett 100 százalék támogatáscsökkentést kell alkalmazni az érintett mezőgazdasági termelőknél.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Kecskemét és környéke régen a mezőgazdaság fellegvára volt Magyarországnak.. Konzervgyártása-, baromfi vágó és feldolgozóipara-, gyümölcslevek készítése- palackozása- során a környék gazdáinak termékeit gyártotta, s a környék helységek lakóinak nyújtott munkahelyeket üzemeiben! Kecskemét környékén sertés és marha telepek működtek, melyek a pl. a Kiskunfélegyházán még ma is működő, s kiváló termékeket gyártó Tejüzemnek, Vágóhídnak szállítottak be. Adva volt minden! Akkor ez azt jelenti, hogy vissza állítják mondjuk a jól működő állami gazdaságokat is a gyárakkal üzemekkel együtt? Mégis csak jó volt az úgy, ahogy volt? Miért kell mindent lesöpörni ami régen jól működött, s utána hatalmas ráfordításokkal, erőfeszítésekkel fáradozni a visszaállításán. Akkor már érdemes elgondolkozni azon is, hogy a múltban a tervgazdálkodások mentén folyt a gazdasági élet, nem hasra ütve...Nem kellene elgondolkozni rajta, s még régebbi időre visszamenni?! Bárcsak eredményre vezetne az elgondolásuk, s növekedhetne az emberek megélhetése.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Felipe
Ujje, lézer osztja ezt a pénzt is. Gondolom úgy mint a tanya programban a rogán féle dr. ötkernek.
Cicamama55
Kecskemét és környéke régen a mezőgazdaság fellegvára volt Magyarországnak.. Konzervgyártása-, baromfi vágó és feldolgozóipara-, gyümölcslevek készítése- palackozása- során a környék gazdáinak termékeit gyártotta, s a környék helységek lakóinak nyújtott munkahelyeket üzemeiben! Kecskemét környékén sertés és marha telepek működtek, melyek a pl. a Kiskunfélegyházán még ma is működő, s kiváló termékeket gyártó Tejüzemnek, Vágóhídnak szállítottak be. Adva volt minden! Akkor ez azt jelenti, hogy vissza állítják mondjuk a jól működő állami gazdaságokat is a gyárakkal üzemekkel együtt? Mégis csak jó volt az úgy, ahogy volt? Miért kell mindent lesöpörni ami régen jól működött, s utána hatalmas ráfordításokkal, erőfeszítésekkel fáradozni a visszaállításán. Akkor már érdemes elgondolkozni azon is, hogy a múltban a tervgazdálkodások mentén folyt a gazdasági élet, nem hasra ütve...Nem kellene elgondolkozni rajta, s még régebbi időre visszamenni?! Bárcsak eredményre vezetne az elgondolásuk, s növekedhetne az emberek megélhetése.
Sziszifusz
Budapestről nem lehet vidéket fejleszteni ? Amikor a magyar mezőgazdaság világszínvonalon
szárnyalt akkor sikerült ! Mibe került ez a költöztetést ? Kinek és miért áll érdekében ?
Gyanús ez a akció.
sokanvagyunk
@Cicamama55: Fellegvár volt... - úgy látom, nem ennek a visszaállítása a cél, hanem csak egy csoport letelepítése. Egyébként ma már itt egy csoportvezetőt államtitkárnak hívnak.
1magyar
Legyen már róla népszavazás,hogy mennyi lehet ezeknek a vezetőknek, minisztereknek a költségtérítése, fizetése stb.
Végül is a választók, munkaadók mi vagyunk!!! Nem vállalja fel ezt az ellenzék?
Korlátlanul pazarolnak és veszik fel a hiteleket a mi kontónkra és habzsolnak,dőzsölnek belőle!!!
gödörben
Most legalizálják a sok elszámolt kiküldetési, szállásra felvett, stb díjat.
Cicamama55
@sokanvagyunk: Ez igaz...S az egymagában mindent visz.
Dr. Felipe
Mondjuk az jogos hogy csányi uzsorás ne kapjon annyi támogatást de ha ezeket az elvont pénzeket is lézer osztja, akkor borítékolható hogy nem a kistermelők kapják hanem a haverok meg a dzsu.
Cicamama55
@1magyar: Biztosan elutasítaná az Alkotmány Bíróság -az eddigi tapasztalatom alapján -ennek a népszavazásnak még a gondolatát is! Azt mondanák, hogy a kétharmad felhatalmazta a döntésre a parlamentet.
Fradigege
Tömegközlekedéssel járhatna fel Pestre.
zsizsike
@Fradigege: Szeged és Hmvhely között lesz villamos, lehet, hogy tovább építik Kecskemétig?
Szvetlana
@Fradigege: Ippeg ez jutott eszembe, hogy akkor a minisztérium stábja naponta ingázik Kecskemét-Budapest vonalon?
Ollan rosszmájú vagyok, már látom előre, hogy felveszik a benzinpénzt és a lakbért is.
Meg a vonat költséget is. Hogy miért vagyok ilyen rosszmájú?
evacica
Tessék mondani ennek a lázárnak és haverjainak nem lehetne egy kicsit messzebb, mondjuk határon túlra, esetleg Ukrajnába költözniük? Nekem megérne minden pénzt!
evacica
Orbánnak ez ugyan olyan hülye ötlete mint a többi, de lehet evvel is mindent tönkre tenni! Ahova ezek lépnek ott fű nem nő, csak ez a szerencsétlen nép még mindig nem veszi észre, hogy milyen károkat csinálnak. Évtizedek kellenek majd ennek a rendbe tételére!
Szvetlana
@evacica: ez még csak hagyján, de megy a földművelésügyi minisztérium Debrecenbe.
Képzeld el, az a gazda hogy káromkodik, akinek Sopronból kell mennie Debrecenbe ügyet intézni.!
evacica
!@Szvetlana:Minden országnak olyan vezetője van amilyet megérdemel!
Vadlaci
Ha már költöznek és az sok pénzbe kerül, akkor tegyünk még egy kicsit hozzá és legalább az déli sarkra költöztessék
Desischado
Ennek is meg van a maga lényege, szerintem most mossák a pénzeket "tisztára"! Azt sem tudják, mit csináljanak jódolgukban!
Szvetlana
@evacica:22.07 anyám! én nem ilyen lovat akartam!!!
magyarbakancs
Soha ne kövesd el ugyanazt a butaságot kétszer, hiszen elég nagy a választék!
Bertrand Russell

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.