Ruhák helyett lakásra, nyaralás helyett gyógyszerekre költenek a magyar nyugdíjasok, akiknek a szórakozás is gyakran kimerül a tévénézésből – számolt be a Blikk.

A CIG Pannónia Életbiztosító felméréséből az derül ki, hogy a nyugdíjasok havonta átlagosan kevesebb mint 5 ezer forintot engedhetnek meg maguknak szórakozásra, és alig havi 1400 forintot tudnak utazásra vagy egy vendéglőben elköltött vacsorára félretenni. Az átlagos 115 ezer forintos öregségi nyugdíjból 7200 forintot kénytelenek gyógyszerekre költeni, és még ki kell fizetni a rezsit és a lakbért is.

A 65 év feletti magyarok 15 százaléka telente fagyoskodik, mert nem tudja elég melegen tartani a lakását. Tízből négyen minden második nap sem engedhetik meg maguknak, hogy húsétel kerüljön az asztalra. A nyugdíjasok háromnegyedének egy váratlan kiadás szinte a halálos ítélettel ér fel, mert semmi tartalékuk sincsen. Tízből csak kettőnek futja arra, hogy évente egy egyhetes nyaralással örvendeztesse meg magát egy ledolgozott élet után.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
" Szerencsére ma már egyre többen kezdik felismerni az öngondoskodás jelentőségét, tisztában vannak azzal, hogy az állami nyugdíj nem lesz elegendő a megfelelő életszínvonal fenntartásához, ezért már aktív korukban elkezdenek takarékoskodni – mondta el a Blikknek dr. Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója."
Aha! Lesz mit ismét ellopni ennek a tolvaj bandának.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
" Szerencsére ma már egyre többen kezdik felismerni az öngondoskodás jelentőségét, tisztában vannak azzal, hogy az állami nyugdíj nem lesz elegendő a megfelelő életszínvonal fenntartásához, ezért már aktív korukban elkezdenek takarékoskodni – mondta el a Blikknek dr. Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója."
Aha! Lesz mit ismét ellopni ennek a tolvaj bandának.
m.macskosz
@silber13: Arról nem beszélve, milyen sokan vannak azok, akik fizetéstől fizetésig épp csak hogy megélnek, nemhogy félre tudnának tenni havi ezreseket! :( A munkanélküliekről, közmunkás bért kapókról már nem is beszélve.)
m.macskosz
Az átlagos 115 ezer forintos öregségi nyugdíjból...hát, ha még azokat nézzük, aki az átlagnyugdíj felét vagy annyit se kapnak!
A KSH kimutatása is gyanús nekem: elég nehéz elhinni, hogy a 65 éven felüli nyugdíjasok sertés-marha-és borjúhús fogyasztása közel azonos az újságra, könyvre szánt kiadásokra.
m.macskosz
@m.macskosz: kiadásokra = kiadásokkal Bocs.
dömdödöm
És ledolgoztak 40 -50 évet felépítettték a lebombázott ,szétlőtt városokat
utána felneveltek nagynehezen két -három gyereket kifizettek nagynehezen egy szövetkezeti lakást 25 év alatt ,fizetésemelést nem sűrűn láttak mert háborús kárenyhítésként a vállalatok lenyélték . Igérgetés volt ,fizuemelés ,meg soha . :-(
hear
Ez a hír. De a véleményem megtartom magamnak.
Sziszifusz
"Európai szegényei között a magyar nyugdíjasok" ,,,,,, IS !
tivoli
Mi ebben a hír? Mindig is ott voltak, de nemcsak a nyugdíjasok.
Szvetlana
Ha Európa szegényei között vannak a nyugdíjasok, akkor miért akarnak a nyugdíjukhoz hozzányúlni? A szegényekből nyomorultak legyenek?
Meine Ehre heisst Treue
@silber13: És szerencsére van is mit félretenni öngondoskodás címén, hiszen jól keres a magyar polgár.
Szvetlana
@Meine Ehre heisst Treue: Félretenni? a lecsóra gondoltál, avagy a paprikás krumplira?
Szvetlana
@Meine Ehre heisst Treue: most valami nagyon sértőt merészeltem kérdezni tőled?:))mert akkor bocsi.
nyanya001
Orbáni nem megszorítások idején:
- Hogy hívják a kisnyugdíjast a piacon?
- Szárny és fejvadász.
gödörben
@dömdödöm: Ez most is így van. dolgozók 2-3%, vezetők 15-20% + minden ingyen. Rendes fizetések és nyugdíjak mellett tényleg "düböröghetne" a gazdaság, de itt nem ez a cél. Csak a lopás.
pensionar
Ha az ujgazdag haracsolo, lopos vagyont ami 25 eve letezik, megadoztatnak, es megkerdezne valaki-HONET VAN-MIBOL-lenne penz a nyugdijasoknak is.De hat ez a kapitalizmus lenyege, a gazdag meg gazdagabb legyen a szegeny haljon ehen ha 45 evet is dolgozott.Hat ezert imadja a sok-sok szegeny a kapitalizmust.
Szvetlana
@Meine Ehre heisst Treue: Jól vegyük:))
én értettem a Te rezignált humorodat, csak Te nem az enyémet.Kellett volna a kommentem végére egy szmájlit írnom.Ilyet ni:))
dömdödöm
@gödörben: derüljön ki hogy ez kinek érdeke mert az országé nem az biztos :-(
Desischado
Nagyon sok nyugdíjas nem kap 115 000 ftot. az árak pedig nekik is ugyanolyanok. De itt nem cél, hogy az emberek emberi módon éljenek. Egyébként mi lesz a közmunkabért kapó és azokkal az emberekkel, akik nem tudják a szükséges éveket önhibájukon kívül megszerezni, és alacsony a bérük? De a felső bagázsnak bezzeg nem lesz ilyen gondja, ugye? Nekik jó lesz, a többi meg mehet a levesbe. Férgek mind, egytől egyig!
világlátó
Ajánlom szíves figyelmébe mindenkinek a www.magyardiplo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1604 honlap tartalmát. A cím: Kórkép a magyarországi szegénységről. Totyik Tamás írása
nemjoezigy
@világlátó: Köszönöm. Régen olvastam ilyen jó összefoglaló cikket, ami megerősíti a tapasztalataimat és még határozottabbá teszi a kérdésfeltevésemet, miszerint miért nem veszik figyelembe a hatalmon levők ezeket a tényeket? Persze tudom a választ, ami a következő: tudják ők ezt, de azt is tudják, hogy az elnyomottak, tehát a szegények nem tudnak ez ellen tenni semmit, mert nincsenek tartalékaik, mert az erőszakszervezetek a hatalom irányítása alatt vannak!
Még egy-két adalék a való magyar világhoz: szakember mondta, hogy a vásárlók 85%-a az árak alacsonysága szerint vásárol!!!
Az én családom (3 iskolás korú gyermek és két felnőtt) 130 ezer Ft-ból "él", igaz a lakhatásunk a jövőben kérdéses, mert a ház havi ~100 ezer Ft törlesztését nem tudjuk fizetni.
És az én esetem nem egyedi.
De a lényeg a kormány, a parlament és a gazdagok szerint, hogy itt minden nagyon jó! (nekik, a többi meg dögöljön meg)
Desischado
Ez Magyarország és a fidesz igazi arca! De az Unió csak a tanulmányokat készíti, de minek? Segíteni meg sem próbálnak! Még az Alapjövedelemről sem voltak hajlandók, még tárgyalni sem! Pedig ez gyökeres, és pozitív változást hozna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.