Baljós következményeket lát a Demokratikus Koalíció, mert a kormány ellehetetleníti a főváros gazdálkodását. 

A DK ma délután közleményében azt írja, hogy "Kiderült, hogy a kormány a főváros elherdált vagyonából "támogatja" a 3-as metró felújítását és a budapestiek megint rosszul járnak", majd idézik a ma megjelent hírt, miszerint a Főgáz részvényekért kapott 42 milliárd forintból kell felújítania a Fővárosnak a 3-as metrót. A Demokratikus Koalíció a Főgáz eladásakor felhívta a figyelmet arra, hogy reális veszélye van annak, hogy a kormány kivonul a BKV finanszírozásából és arra kényszeríti a várost, hogy a Főgázért kapott pénzt beforgassa a BKV feneketlen zsákjába. 

Így a jelentős, éves szinten több milliárd forintos biztos pénzügyi forrást termelő vagyont feléli. Ebből a pénzből a Tarlós időszak előtt iskolák, kórházak épültek, utak, hidak újultak meg folyamatosan. Most ez a forrás elapad, ezekre sem lesz pénze a városnak. A 42 milliárd forint nem elég a 3-as metró felújítására, így több tízmilliárd Ft hitelt is fel kell vennie Budapestnek. Orbán Viktor adósságba kényszeríti a várost, amely már így is kiszolgáltatott neki. 

Tarlós István megint nem tesz semmit, némán asszisztál ezekhez a döntésekhez. Támogatja Budapest tovább rombolását, aminek hatása hosszútávon beláthatatlan. A város elvesztette az összes saját, nem a kormányzat kegyétől függő bevételét. Uniós forrást Lázár János döntése alapján nem kap, saját bevételei már nincsenek, rohan a végzete felé. 

G. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja a közleményben felszólítja Tarlós István, főpolgármestert, hogy "Ne fogadja el ezt a döntést, álljon ki a budapestiek érdekében és érje el, hogy a kormány finanszírozza a 3-as metró komplett felújításának döntő részét" – zárul a DK közleménye.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
coni
Tarlós legfeljebb annyit fog mondani: Demszky a hibás azért, hogy az elmúlt években csak elvonták a Főváros bevételét anélkül, hogy a legszükségesebb beruházásokra hagytak volna valamit.
Simicskát kellett volna megtenni főpolgármesternek, akkor már rá se ismernénk a városra. mert vele "szótértenek".
Yoda69
Ha a Budapestiek ezek utan is a fideSSt juttatjak hatalomba, akkor megerdemli a varos ami ra var.
volvós
Hát már elöre ezért telepitenek több minisztériumot vidékre,
tervezik a parlamentet is Felcsútra, meg a M5-ös metrót
Elörelátás, harjá Magyarország, hajrá magyarok !!!
Tisztesség
Gyurcsány Ferenc ötödik gyermekét várja februárra, jobb lenne ha az apasági ellátásra készülne!
Emlékezzenek rá milyen leminősítést tett Orbán Viktorra ugyan ilyen helyzetben!
tivoli
@Tisztesség: ma, 15:37
Ebben az országban már az se mindegy, hogy ki szaporodik. Ide vezet a nagy liberalizálódás.
verőce21
Az elmúlt négy-öt évben Tarlós vezetésével többet fejlődött Budapest, mint a megelőző húsz évben! Majdcsak megoldják ezt a kis "DK-s" problémát is a következő öt évben.
csa-csa
@coni: "Demszky a hibás azért, hogy az elmúlt években csak elvonták a Főváros bevételét anélkül, hogy a legszükségesebb beruházásokra hagytak volna valamit."
Bizony így van! Nem kell a Tarlósra kenni az elmúlt 20-25 évet, amikor is tényleg bacott a Demszky a fővárosra, meg a metrókra és úgy ámfász mindenre. Eltelt úgy 20 év, hogy hozzá sem nyúltak a közlekedés semmilyen ágazatához! Hagytak mindent lerohasztani. Ehhez kevés 5 év!
Desischado
Majd meglátjuk, hogy szavaznak a Pestiek. Ha fidesz bagázs kell nekik, nem fogom sajnálni őket.
szandokan
@Desischado: Na és magadat?? Aki a Fideszre szavaz, azt nem kell sajnálni, mert nem szorul rá.
Yoda69
@verőce21: Te hol elsz? Verocen? Azon kivul hogy atvaltoztattak nehany utca nevet semmit nem tett sarlos a fovarosert. Az M3-as metro eletveszelyes, es mint bejelentette 2019-ig esely sincs a felujitasra.
Cukkini
Budapest egy lapos, kopott város. Mindig is az volt.
Budapest jelképének számító Lánc hídban sokan csalódnak. Egyre több külföldi.
Pl. fotókon, tévében aranyszínben pompázik, és aki megnézi az ráfázik?
Illetékeseket kérem: Legyenek szívesek már kifestetni, helyrepofoztatni, s eloszlatni azokat a kételyeket, hogy nincs rá pénz.
pityuka
Még ha csak Budapest. De az egész ország.
világlátó
Budapest az ország fővárosa. A világ Magyarországot érti alatta. A Balaton a másik szimbólum.A főváros kiterjedése az utóbbi évtizedekben lehet hogy a hazai gazdaság legjelentősebb gazdasági központjává tette, de ugyanakkor ezzel veszített olyan értékeiből, amelyektől híressé vált.
Talán elemezni kellene Prága, vagy Bécs teljes várospolitikáját. Nem biztos hogy kötelező a fővárosban élni. Nem biztos, hogy további terjeszkedését kellene szorgalmazni. Az sem biztos, hogy további multi láncokat kellene beengedni. A kerületi önkormányzatok kommunális és szociális kiadásai fedezetére további mega áruházakat már ne menedzseljenek.A tömegközlekedés válsága nem mai probléma, mégis eredménytelen az eddigi próbálkozás. A 4.-es METRO sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.Kétségtelen hogy elhanyagolt, piszkos és büdös a város. Számtalan épület vár hasznosításra, műremek középületek a feledésbe merültek.Ahhoz hogy a szabadság levegője járhassa át a fővárost, hogy virágozhassék ott a kultúra számtalan ágazata, előbb rendet kellene tenni.A kerületi kiskirályságokat, a jelenlegi arroganciát, a kormánynak kitett kiszolgáltatottságot meg kell szüntetni, vagy korlátozni, a BKK és a BKV körüli évek óta húzódó áskálódást fel kell számolni, a hajléktalanok sorsát rendezni kell. A pénzbüntetéssel szankcionálás ostoba és nevetséges.Ugyanakkor valóban fel kell számolni ezt a belvárosi de fővárosi jelenséget, a koldulással és más visszataszító jelenséggel együtt.Innen vidékről úgy tetszik, nincs igazán gazdája a fővárosnak. Ami pedig most zajlik, csak további lepusztulást fog hozni. Az Mszp. kampány valami görcsös sarokbaszorítottság, amiből a 3-as METRO val akar kitörni. A többi ellenzéki is kétségekkel, bizonytalanságokkal kűzd. Budapest is, ahogy minden, az állam kezébe kerül, mi valamennyien leszünk kötelesek fenntartani, fejleszteni a fővárost is, saját lakóhelyünket is. Utóbbira sem futja. Sokba került eddig is nekünk a főváros, ezután még többe kerül majd.Egyre nehezebb ez a teher
verőce21
@Yoda69: Amiket írsz, "nem mai probléma" és ráadásul semmi nem igaz belőle.
Yoda69
@verőce21: Talan ha leirnad, mi nem igaz abbol amit leirtam, akkor hitelesebb lennel.
Persze jomagad is tudod ilyen nincs, igy hat csak vagdalkozol.
verőce21
@Yoda69: (03:16) "Azon kivul hogy atvaltoztattak nehany utca nevet semmit nem tett sarlos a fovarosert. Az M3-as metro eletveszelyes, es mint bejelentette 2019-ig esely sincs a felujitasra." - ebből semmi sem igaz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.