Az énekesnő koncertjét azért adta le a köztévé, hogy elkerülje a pert. Egy a megérdemeltnél nagyobb nyilvánosságot kapott baki margójára – a békesség kedvéért, avagy “…miért hagytuk, hogy így legyen…” – kezdte bejegyzését Facebook-oldalán Koncz Zsuzsa. Mint írta, számára éppen Bródy János tette vonzóvá a pályát. Számtalan meghatározó dalt köszönhet neki. Boldogan hívja minden koncertjére és mindig nagy öröm számára személyes jelenléte. Az igazán döbbenetes rész ezt követően következik. „Az év elején tárgyalásokat kezdeményeztem az MTVA-val személyiségi jogaimat sértő reklámkampányuk miatt. (Mint arról korábban írtunk Koncz Zsuzsa pert helyezett kilátásba a köztévé ellen, amiért megkérdezése nélkül az ő arcával reklámozták az induló m3-as retrocsatornát – a szerk.) Nem követeltem milliós kártérítést, csupán annyit, hogy a március 14-i nagykoncertemet vegyék fel és adják le, hogy a buli nagy részét láthassák azok is, akik valamilyen okból nem jutottak el az Arénába. Az M1...

Forrás: FN
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gibgab
Szerintem az MTVA olyan helyzetet teremtett, hogy ne lehessen más választása a művészeknek: vagy kimarad ez a szám, vagy pl. nem teszik adásba a felvételt. Mondjuk 80 évre titkosítják! :) Amilyen hülyék, ezt is el tudom képzelni, meg mást is. Végül a nézők, a rajongók és persze saját érdekük szerint döntöttek. És jól döntöttek! De Bródyt a történtek nem hagyják nyugodni. A bocsánatkérés irónia. Bródyt érteni kell! És szerintem tisztelni! Én ezt teszem.
Koncz Zsuzsát szintén nagyra becsülöm.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
Mondja már meg valaki, mitől " döbbenetes " ez a riport?
szöszmösz
Eddig is szerettem a Bródyt, de most még tisztelem is. Meghallgattam és a tömeg reagálása kicsit visszaadta a hitemet abban, hogy vannak még akikért érdemes haragudni.
@silber13: a valóság művészi tükrözése /eszköztelen, egyszerű és mégis hatni képes értelemre és érzelemre egyaránt/
silber13
@szöszmösz: Ismerem Brodyt személyesen, és hajlamos vagyok maradéktalanul hitelt adni a szavainak.És nagyon szeretem a dalait.
nemkati
@silber13: Ez nem riport, ez Koncz Zsuzsa facebook bejegyzése a koncertfelvétel leadásával kapcsolatban, megtoldva Bródy facebookos bejegyzésével. Kommentet nem sokat fűzött hozzá a Hír24 azon kívül, amit már korábban is megírt.

Mostmárcsak Bródyért aggódom. Ha megbeszélték, mi menjen adásba, mi nem, akkor arról Bródy hogy feledkezett meg?
jancsipapa
@nemkati: Meg akart róla feledkezni . Ez a "döbbenetes " vallomás is legalább annyira szól a megjelenő DVD-ről ,mint az esetleges bakiról ...
silber13
@nemkati: Készséggel elhiszem, amit mondasz. De ugyan Bródy miként felejtkezhetett el az egyik sikerszáma mellőzéséről? Van viszont egy gyanúm,: Nem felejtkezett el, kihagyták. Hogy ki, vagy kik tették, nem érdekes már, mert megtörtént.
gibgab
Szerintem az MTVA olyan helyzetet teremtett, hogy ne lehessen más választása a művészeknek: vagy kimarad ez a szám, vagy pl. nem teszik adásba a felvételt. Mondjuk 80 évre titkosítják! :) Amilyen hülyék, ezt is el tudom képzelni, meg mást is. Végül a nézők, a rajongók és persze saját érdekük szerint döntöttek. És jól döntöttek! De Bródyt a történtek nem hagyják nyugodni. A bocsánatkérés irónia. Bródyt érteni kell! És szerintem tisztelni! Én ezt teszem.
Koncz Zsuzsát szintén nagyra becsülöm.
nemkati
@silber13: Nehéz azt feltételezni, hogy a közösen összeállított listából a tv önkényesen kihagyta Bródy dalát, és abból csak ilyen kis botrány lett. Sajnos nem láttam azokat az adásokat, valamikor szeptember első hetében volt at M1-en. Nem tudom, benne volt-e Bródynak valamelyik száma, és nem az történt-e, hogy az "Ezek ugyanazok" helyett adtak le másikat, vagy tényleg a leadottak voltak a megállapodásban. Ha az utóbbi, akkor csak Bródy felejthette el. Sajnálom.
nemkati
Augusztus 31-én volt az első rész, szeptember 7-én a 2.
brutus
Köszönjük Zsuzsi, hogy TE is eladtad magadat...szomoru !!
brutus
@nemkati: ...na akkor majd meglatjuk...vagy sem...
mariaberta
@silber13: Azért "döbbenetes" mert így kívánják felhívni az zemberek figyelmét, hogy elolvassák a cikket,
Ez csak egy reklám fogás, mert a cikkben a tényeket olvashatjuk, döbbenetet legfeljebb a cím okoz.
Fradigege
úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú
hetöndöe
"Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok..."
tivoli
Ez a Bródy vers némi magyarázatra szorulna, hogy pontosan kire is gondolt a szerző, kik azok az ugyanazok. Mert én kapásból fel tudnék sorolni néhányat az ugyanazok közül, akik nem ugyanazon az oldalon állnak, mégis ugyanazok.
vukkocska
@brutus: KOncz Zsuzsa már akkor is eladta magát, amikor a rendszerváltást követően azt nyilatkozta, hogy őt mennyire mellőzték. Erre Kovács Kati reagált, elmondta, hogy apósa (Boldizsár Iván) révén az egyik legfuttatottabb énekesnő volt, akkor már neki 12 lemeze volt. Erre a sajtó Kovács Katinak ment neki, hogy méltatlan hozzá ez a megnyilatkozás. Bródy Jánosnak pedig ezt a médiaszabadságos és pártatlan királyi tévé méltatását (vastag betűvel kiemelve) tényleg nem értem. Lehet, hogy nem egy országban élünk? Vagy én értettem félre valamit? Az is lehetséges. Egyébként szeretem Bródy János és Koncz Zsuzsa dalait, párt-hovatartozás nélkül. :)
sentinel216
Ez az emberek! Tapossuk el még azt a jót és szépet is ami a múltunkból bakelit lemezeken, ritkán rendezett koncerteken megmaradt! Előre a Fekete Pákók, Zámbó Árpyk (ypszylonnal) SP - k és a többi barom útján!
tivoli
@sentinel216: ma, 15:55
Ezt most miért írtad?
m.macskosz
@vukkocska: Hogy melyiket futtatták jobban, kilóra megállapítható:
hu.wikipedia.org/wiki/Koncz_Zsuzsa_%28el%C5%91ad%C3%B3m%C5%B1v%C3%A9sz%29#D.C3.ADjak.2C_kit.C3.BCntet.C3.A9sek

Díjak, kitüntetések
• Táncdalfesztivál - Nemzetközi Dalfesztivál - KISZ KB Különdíj (1966)
• Táncdalfesztivál - Nemzetközi Dalfesztivál - Előadói-díj (1968)
• Táncdalfesztivál - Nemzetközi Dalfesztivál - II. díj (1968)
• Táncdalfesztivál - Nemzetközi Dalfesztivál - Előadói-díj (1969)
• Berlini Nemzetközi Dalfesztivál - Csapat kategóriában (Kovács Katival és Zalatnay Saroltával) - Sajtódíj (1973)
• Tessék választani! '73 fesztivál - Nemzetközi Dalfesztivál – I. díj (1973)
• Liszt Ferenc-díj (1977)
• Pop-Meccs - Év énekesnője (1977, 1981, 1985)
• Érdemes művész (1989)
• Kazinczy-díj (1992)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje /polgári tagozat/ (1995)
• Huszka Jenő-díj (1998)
• Emerton-díj (1999)
• Hungaroton-életműdíj (2000)
• Arany Zsiráf-életműdíj (2000)
• Maecenas-díj (2001)
• A Francia Becsületrend lovagja (2001)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ (2006)
• Kossuth-díj (2008)
• Pro Urbe Budapest díj (2008)
• Prima Primissima díj (2008)

hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1cs_Kati_%28el%C5%91ad%C3%B3m%C5%B1v%C3%A9sz%29#D.C3.ADjak.2C_kit.C3.BCntet.C3.A9sek
Díjak, kitüntetések
Magyarországon:
• Ki mit tud? – Országos tehetségkutató verseny – I. díj [23] (1965)
• Év hangja [23](1965)
• Év énekesnője [29] (1966)
• 1968-as Filmszemlén – Év legjobb női színésznek járó díj [23](1968)
• Arany Mikrofon-díj (1971)
• Év énekesnője [30] (1974)
• Magyar Rádió és a Magyar Ifjúság – Év énekesnője [31] (1975)
• Pop-Meccs – Az év énekesnője (1976)
• Pop-Meccs – Az év énekesnője, 2. helyezés (1980) [32]
• SZOT-díj [23] (1980)
• Liszt Ferenc-díj[23] (1986)
• Danubius Rádió különdíja [29] (1992)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (kiskeresztje), polgári tagozat[23] (1994)
• Záray Márta – Vámosi János...
m.macskosz
@m.macskosz: folyt.Kovács Kati:
• Artisjus Életműdíj (2006)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztkeresztje, polgári tagozat[33] (2011)
• Budapest díszpolgára [34] (2011)
• Eger díszpolgára (2013) [35]
• Kossuth-díj (2014) [36]
• Pepita Arany Oroszlán-díj [37] (nagy példányszámban eladott lemezeiért)
• Állami Ifjúsági Díj [30]
• Hatszor kapta meg a Magyar Televízió és a Magyar Rádió elnökének Nívódíját [23]
• Öt alkalommal tartották az év legjobb előadójának [23]
• A Magyar Tenisz Szövetség tiszteletbeli tagja cím
• Több arany, dupla arany- és platinalemez, és 1987 ben gyémántlemez is kapott.
Fesztivál díjak:
• Táncdalfesztivál – Országos Könnyűzenei Verseny – Előadói-díj [38]
• Nem leszek a játékszered dallal – MRT elnökének nagydíja, Magyar zeneművészek Szövetségének különdíja [38] (1966)
• Táncdalfesztivál – Országos Könnyűzenei Verseny – I. díj [38] (1966)
• Made in Hungary '69 fesztiválon – Országos Könnyűzenei Dalfesztivál – Előadói-díj (1969)
• Táncdalfesztivál – Országos Könnyűzenei Verseny – Előadói-díj [23] (1972)
• Táncdalfesztivál – Országos Könnyűzenei Verseny – I. díj [23](1972)
• Made in Hungary '75 fesztivál – Országos Könnyűzenei Dalfesztivál – Előadói-díj (1975)
• Made in Hungary '76 fesztivál – Országos Könnyűzenei Dalfesztivál – Előadói-díj (1976)
• Made in Hungary '76 fesztivál – Országos Könnyűzenei Dalfesztivál – Közönségdíj (1976) [39]
• Tessék választani! '77 fesztivál – Országos Könnyűzenei fesztivál – I. díj (1977)
• Tessék választani! '78 fesztivál – Országos Könnyűzenei fesztivál – Előadói-díj (1978)
• Tessék választani! '79 fesztivál – Országos Könnyűzenei fesztivál – I. díj (1979)
• Tessék választani! '80 fesztivál – Országos Könnyűzenei fesztivál – Előadói-díj (1980)
• Tessék választani! '80 fesztivál – Országos Könnyűzenei fesztivál – Közönség-díj (1980) [40]
• Táncdalfesztivál – Országos Könnyűzenei Verseny – I. díj [38] (1981)
• Tánc- és popfesztivál – Országos Könnyűzenei Verseny – Előadói-díj [29] (1981)
•...

• Tessék választani! '88 fesztivál – Országos Könnyűzenei Fesztivál – I. díj (1988)
• Táncdalfesztivál – Országos Könnyűzenei Verseny – Előadói-díj [29] (1992)
•...
vukkocska
@m.macskosz: ezt szépen összeszedted. :) Amiről én beszéltem, a 12 lemezkiadás. Ebben Koncz Zsuzsa volt a legsikeresebb. Az, hogy fesztiválokon ki hogy szerepel, az más kérdés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.