Tegnap kiraboltak egy takarékot Miskolcon, a rabló azonban nem számolt egy középkorú asszonnyal, aki végül majdnem elverte. A rendőrség ma tette közzé a rablásról készült videófelvétel, melyek alapján a lakosság segítségét kérik a tettes azonosításához.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatása szerint a Bató-ház mögötti takarékszövetkezeti fiókban történt rablással egy körülbelül 170-180 centiméter magas, 35-40 év körüli, világosbarna hajú, erősen kopaszodó, magyarul akcentus nélkül beszélő férfit gyanúsítanak.

Majdnem legyűrte egy nő a takarékrablót Miskolcon

A szóvivő beszámolt arról, hogy egy ügyfélként a pénzintézetben tartózkodó nő lerántotta a rablónak az arcát is eltakaró sapkáját, akiről a bank kamerája felvételeket készített. A férfi és az őt feltartóztatni szándékozó nő között dulakodás alakult ki, ekkor a rabló megütötte az asszonyt, miközben egy alkalommal elsütötte a fegyverét is. Végül a támadó a zsákmányolt pénzzel elmenekült a helyszínről – tette hozzá. A szóvivő közlése szerint a rablóval szembeszálló nő könnyű sérülést szenvedett.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Láttam a riportot, meg kell mondanom, nagyon bátor volt a hölgy,
sőt túl bátor !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Soha nem tudtam megérteni az önjelölt hősöket. Ha nem lapul a hónuk alatt valami rendes fegyver -és nem a szagra gondolok- én bizony nem ugrálnék a helyükben egy fegyverrel hadonászóval szemben, hisz feltételezhetően nagyon elkeseredett és elszánt, aki ilyenre szánja magát, nem beszélve az ilyenkor felgyülemlő adrenalinról. Szóval nem bíznék abban, hogy hátha nem lő le! Mondjuk, lehet kiszúrta a bátor egyből, mint avatott fegyvermester, hogy valami kamu fegyver és ennek hatására buzdult fel, ki tudja...!
kamazuka
Mondjuk megfogta a nő kabátját,a DNS-ét hátra hagyva,A fótójáról is felismerhetik,de a mozgásából testartásából,bármelyik boltban vagy szórakozóhelyen kiszúrják majd!
nyanya001
Láttam a riportot, meg kell mondanom, nagyon bátor volt a hölgy,
sőt túl bátor !
volvós
@nyanya001: tegnap 20:41

Én is bátornak tartom a csajszit, ha egy pici kis lélekjelenléte még lett volna,
a terpeszben álló rabló lába közé kellett volna egy jól célzozz rugást
adni ennek a [email protected] volna a kedve ( tudom, utólag már könnyü :-))))
human
Hát sokba fog kerülni az a pár százezer amit lopott a pali.
dömdödöm
1 es gomb Lakossági pénz be
2 es gomb Lakossági pénz ki
3 as gomb Símaszkos bankrabló leleplezése :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.