Feljelentést tesz az LMP ismeretlen tettes ellen négy közbeszerzési pályázat ügyében, amelyeken Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje tulajdonában álló cég nyert – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Schiffer András az átlátszó.hu szombaton megjelent cikkére hivatkozva elmondta: az Elios Innovatív Zrt., illetve annak jogelődje, amelynek jelenleg Tiborcz István tulajdonosa, összesen 1,2 milliárd forint értékben nyert közbeszerzési pályázatokon úgy, hogy a pályázati dokumentáció elkészítésében részt vett a Sistrade Kft. Ez az a cég, amelynek Hamar Endre a tulajdonosa, akitől Tiborcz István az idén vásárolta vissza az Eliosban meglévő részesedését.

Schiffer András rámutatott: négy olyan pályázatról van szó, amelyek műszaki tartalmát a Sistrade bevonásával határozták meg, és a pályázatokat részben akkor írták ki, amikor még meg sem történt a tulajdonosváltás. Egyben elképesztőnek nevezte, hogy  tulajdonosi összefüggés lehessen bármilyen önkormányzati, állami pályázaton induló cég, illetve a pályázat műszaki tartalmát meghatározó, illetve annak elkészítésében részt vevő vállalkozás között.

A konkrét ügyben az LMP hétfőn feljelentést fog tenni – közölte. A párt négy olyan pályázat ügyében tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen, amelyeknél a "Tiborcz-Hamar érdekeltség egyaránt megtalálható", három büntetőjogi tényállás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és gazdasági csalás gyanúja miatt. A legfőbb ügyészhez fordulnak – tette hozzá.

A párt társelnöke bejelentette, hogy az LMP ugyancsak hétfőn benyújtja a közbeszerzési törvény és a büntetőtörvénykönyv módosítását. A hatályos közbeszerzési szabályozást meglehetősen szellősnek nevezte, és jelezte: a párt kemény összeférhetetlenségi szabályokat követel a pályázati tanácsadásban, a pályázat műszaki tartalmának összeállításában részt vevő vállalkozások, illetve a pályázaton részt vevő vállalkozások között.

Semmiféle, akár közvetett tulajdonosi kapcsolat se állhasson fent a pályázat elkészítésében részt vevő vállalkozások, illetve a pályázaton induló vállalkozások között – szögezte le Schiffer András.

Hozzátette: egy olyan módosítást is benyújtanak, amelynek lényege, hogy ha önkormányzat írja ki a pályázatot, akkor a polgármester, közeli hozzátartozói, és az ő közvetett tulajdonosi érdekeltségeik se vehessenek részt pályázaton, illetve, ha állami kiíró van, akkor a kiíró szerv vezetője, illetve a felette álló valamennyi szerv vezetője, illetve közeli hozzátartozói, és közvetlen vagy közvetett érdekeltségei sem indulhassanak közbeszerzési pályázaton.

A büntetőtörvénykönyvet két oldalról kívánják kiegészíteni. Egyrészt pályázói oldalról a költségvetési csalás mintájára bevezetnék a közbeszerzési csalás tényállását, kiírói, ajánlatkérői oldalról pedig "az állami pályázatok tisztaságának megsértésére egy keretjellegű tényállás elfogadását kérik". Ez azt jelenti – fejtette ki –, hogy az, aki hivatali beosztásánál fogva részt vesz bármilyen közpénzre, közvagyonra vonatkozó pályázat kiírásában, büntetőjogi felelősséggel tartozik, amennyiben a pályázat eredményét bármilyen módon manipulálja.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Nagyon helyes tiborc parasztnak ott a helye. Csak vigyek is vegig.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Nagyon helyes tiborc parasztnak ott a helye. Csak vigyek is vegig.
Mobil123
Akkor most még sem kéri Schiffer hogy álljon mindenki Ráchel mellé??? na de ilyet?!!
KERKA
Semmit sem várok a legfőbb ügyésztől. Bármilyen döntést hoz, az mélyen érinti a miniszterelnök családját. Legfeljebb a döntés után lemond a hivatali tisztségéről.
Toby
Nyomatni kell a feljelentéseket, hogy polt Részrehajló Péter ne tudja megkerülni a témát, aztán ha mégis, azonnal Brüsszel !
soljanka
DE miért Tiborczot? Nem ő adta magának a milliárdokat, ő csak kérte :)
Dr. Felipe
Most kellemesen csalódtam Schiffer elvtársban. Az ellenzéki pártoknak pontosan ez a dolga, feltárni az összes fideSS mutyit és a nyilvánosság elé tárni. Csak így lehet megdönteni ezt a velejéig romlott fideSS maffiát, a nyilvánosság erejével kell harcolni a fideSS patkányok ellen.
Törölt felhasználó
Schiffer nem hülye, bármilyen másik ügyben "beleállhatna", de tudja, hogy ez szimbolikus. jellemző a haveri, rokoni osztogatásra.. Ha valamivel ki lehet hívni a medvét a barlangjából, hogy mutassa ki a foga fehérjét, akkor Ráhel az..:)
nemkati
Tiborcz, Tiborcz, jó helyre nősültél, pont oda való vagy!

Ő csorda számra tartja gyülevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kívánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.

Ő táncmulatságokat ád szüntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kívánkozunk

Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztulnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.
volvós
Sok sikert Schiffer Úr !!!
Az Ön fejében több ész van,
mint az egész kormányban !!!
És a csapata is intelligens, célratörö !!
m.macskosz
@soljanka: ma, 20:32 :) Én így kérdezném:
DE miért CSAK Tiborczot?
Desischado
Nagyon helyes! Ha van feljelentés, és polt petike elsikálja, akkor lehet Brüsszelhez fordulni! Hajrá, és ez legyen az ELSŐ FECSKE! JÖJJÖN UTÁNA SORBAN A TÖBBI!
Don Quijote
Lehet hogy a kis récsölnek inkább hallgatnia kellett volna???
bundi
Ahogy elnézem jedves rasi jól tökönrugta apucit a fészbúkozásával
human
@Desischado: A Párbeszéd Magyarországért is érdeklődik a NAV-nál, hogy Habony Árpád mégis hogy lehet luxusmunkanélküli.
abacs62
Hát,, a "félre sikeredett" Sukoró ügy után itt már van keresni valója Schiffer-nek. Egy pontot le faragott a 10-es skála mutatóján, legalább is nálam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.