A Tárki kutatása szerint nem változott a kormánypártok szavazótábora a teljes népesség körében a legutóbbi, januári méréshez képest, a második legerősebb párt pedig továbbra is a Jobbik.

A kutató szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az április 16. és 23. között elvégzett reprezentatív felmérés eredménye szerint a kormánypártok szavazótábora a januári 24 százalék után, áprilisban 23 százalék volt, a pártválasztók körben 41-ről 38 százalékra csökkent.

A második legerősebb párt továbbra is a Jobbik, amelynek tábora a teljes népességen belül 12 százalékról 14 százalékra, a pártválasztók körében pedig 21-ről 24 százalékra nőtt január és április között.

Ugyanekkor az MSZP támogatottsága szinte változatlan maradt: a teljes népesség körében 11 után 10 százalékon állnak, míg a pártválasztók között 19-ről 17 százalékra változott szimpatizánsaik aránya.

A Demokratikus Koalíció a teljes népességen belül januárban 6 százalékot, áprilisban 5 százalékot kapott, a pártválasztók körében 10 százalék után 9 százalékon áll. Az LMP mindkét hónapban 3 százalékos a teljes népesség és 5 százalékos a pártválasztók körében, míg az Együtt valamint a PM egyaránt 1-1 százalékot vonz mindkét választói csoportban.

A teljes választókorú népesség 40 százaléka nem tud vagy nem akar pártszimpátiával kapcsolatban válaszolni.

A kutatásban kitértek arra is, hogy a parlamenti választást követő első felméréshez, vagyis 2014 májusához képest jelentős változások zajlottak le mind a kormánypártok és az ellenzék viszonylatában, mind pedig az ellenzéken belül. A Fidesz-KDNP tábora körülbelül harmadával csökkent, miközben 28 százalékról 34 százalékra nőtt az ellenzéki pártok együttes támogatottsága, ezen belül a Jobbik és a DK erősödött.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
Ha a fideszt a jobbik váltja, az olyan lesz mint amikor Horthyt a nyilasok váltották.
Sajnos a fidesz szavazók értelmi képességeit és történelmi tudásukat ismerve ez nem lehetetlen
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vukkocska
Ezért is nincs békamenet. A saját zsebükbe meg nem nagyon akarnak nyúlni, nem beszélve arról, hogy már a lengyelek sem jönnek. Igaz, jönnének helyettük a románok.
Freewolf
Hát, Orbánéknak van min elgondolkodni!
KERKA
@vukkocska: Lehet, hogy jönnének Romániából, de már azok is a jobbikot támogatnák. Ez lett a vége a nagy magyarkodásnak. Erdélyben már a Trianoni Magyarországot plakátolják mindenhol.
Nil
Ha a fideszt a jobbik váltja, az olyan lesz mint amikor Horthyt a nyilasok váltották.
Sajnos a fidesz szavazók értelmi képességeit és történelmi tudásukat ismerve ez nem lehetetlen
pistapapa
@Nil: Ez az ország,Magyarország.Mint a nevéből még a tudatlan is tudhatja,a magyar nép,nemzet hazája.Az,hogy az évszázadok folyamán befogadtak több nemzetség tagjait-köztük a házalókat és a kóborlókat-,emberi nagyságuk ékes bizonyítéka. Mára olyan helyzetet teremtettek,hogy az egyik befogadott bitorolja a hatalmat,miközben a másik befogadottat a befogadók életének mérgezésére kényszeríti. Nincs most magyar kormányzás,törvényhozás,igazságszolgáltatás,gazdaság,pénzrendszer,média,honvédelem és még sok fontos dolog,mert mindenhol a hatalombitorlók uralkodnak. Ennek felszámolására kell a magyar összefogás.
lópicigáspár
@pistapapa: Szerinted erre a nagy toleranciás befogadásos nemzetességről Árpád vezérünknek mi volt a véleménye? Biztos azért telepedett itt le mert lakatlan volt. (most meg lassan lakatos) Vagy Hofi után szabadon, "mert szélvédett hely volt. ..."?
Toby
Ahjogy közeledik 2018 - ha addig nem verik agyon a gengsztercsürhe-kormányt - a közeledés arányában érkeznek a jobbnál jobb ígéretek, idióta és felesleges "szerződéskötések" a fidesznyk vezette településekkel, lesz ismét többszörös beruházás-átadás, a kormánycsicska hivatalokban emberes béremelések, mert a kárpát-medencei vakegér nem veszi észre, hogy ezek a jóságok visszaköszönnek rendre a sunyi elvonásokban, árdrágításokban !
feleselek
Akkor a kétharmad már csak egyharmad???
picike
@pistapapa: a magyarokat is befogadták sok helyen sok ország és még jól meg is fizetik őket
Vizual
@pistapapa: Bocsi csak érdeklődnék a gyogyszeredet bevetted? Ha igen kezdjél el olvasgatni. Talán az is segít.
Levendula
... talán nem jutott mindegyiknek trafik...
magyarbakancs
@pistapapa: Tisztelt Pista Papa!
Tudja ön ,hogy hány Nobel díjasa van az országnak?
8 ,és ez mind zsidó származású.
Sajnos mindet el üldözte a dicső magyarságára büszke nemzet.
Kivéve Szent-Györgyi Albertet.
Tudja mért mennek el a fiatalok és a nem is oly fiatalok az országból?
Mert a bizonyos hócipő ,töke tele van a folytonos Trianon fel emlegetéssel,56 sirámaival.
Élni akar és nem siránkozást hallgatni.
Nil
@pistapapa: @lópicigáspár: azért kíváncsi lennék arra ha lefolytatnának egy bírósági tárgyalást azzal kapcsolatban hogyan is jutottunk országunkhoz (fehér lóért cserébe) - mi lenne a végeredmény.
Mintha mi is kóborlók lettünk volna - aztán egy kis csalás és hipp-hopp lett egy országunk- nem is akármilyen. Aztán Jézus nevében István kiirtotta a magyarok egy részét, a földből meg juttatott a papoknak és a német vitézeknek. Hálából szentté avatták.
keresztapa
@Nil: Remélhetőleg tudomásod nincs arról, hogy az Ó és Új testamentum a népek eredőjének tartózkodási "helyei" földrajzilag hová vannak bejelölve. Az egész egy emberi kitaláció ami egy érdekből eredő tévutat bizonyít! Ezért vannak téves fogalmakkal tűzdelve, vándorlás, letelepedés, csak ok a zűr zavarra.
világlátó
A közvélemény kutatók eddig egy viszonylag egyszerűen követhető váltó pártok és a hozzájuk közelítő kisebb érdekcsoport pártok szavazóbázisait próbálták számokkal kifejezni, még így is sok melléfogással. A legújabb időkben már nem ilyen könnyű a dolguk. Egy összezavarodott, meglehetősen kulturálatlan népesség érzelmi változásait a pártmédiák által erősen befolyásolva kell felmérniök, méghozzá a megbízó szája íze szerint. Ezért hitelesnek , megbízhatónak kell lennie, méghozzá a fidesz számára, mert ha az nem az, nem kap több megbízást.
Ezért nehéz, ugyanakkor könnyű is a közvélemény kutatás.Lelkük rajta. Én már nem hiszek ezeknek.
Persze ha lenne egy objektív közvélemény kutató intézet, amit nem lehet objektivitásából kimozdítani, az jó lenne.Ehhez felül kellene emelkedni a jelen állapotoktól és valóban az ország valós, reális és sürgető érdekeinek kellene alávetni mindent.Ez a mai fidesz kormány és parlamenti többsége, valamint a szétesett ellenzék jelen állapotában nem megvalósítható.
Valami tisztességes magyar embercsoportnak mégis csak fel kellene nyitnia az ország szemét.Amint látjuk, a szerény kezdeményezés Ferge Zsuzsa és barátai által elhalni látszik. Azt gondolhattuk, napok alatt melléjük áll a hazai vezető értelmiség, akadémikusok, tudósok, művészek, egyetemi tanárok, írók, költők, filozófusok, szociológusok.
Ti pedig Kedves Barátaim odafent elkalandoztatok Árpád vezér nyomdokain.Amint látjátok abban sem tudunk megegyezni ami volt, nemhogy abban, hogy mi lesz velünk holnap.
keresztapa
@világlátó: Mióta a közvélemény kutatás megrendelésre valósul meg azóta, onnantól csak a megrendelő kívánalma van kimutatva, így van ez folyamatban minden közvélemény kutatás kérdéseinek összeállításánál.
pistapapa
@magyarbakancs: Inkább a hatalombitorlásból van elegük és az ezzel összefüggő gyalázatosan alacsony munkabérből.Szégyelném magamat,ha az atombombáért magyar tudós kapott volna Nobel díjat.
magyarbakancs
@pistapapa: Részben igazad van Pista bácsi.
Tudod mit utálok a jobb oldalban.
Mindennap identitás zavarral küszködik,
Eböl van tele a töke,hó cipője az embereknek.
Eböl nem lehet meg élni.
Pézből igen.
Szarni a sok új munkahelyre ha nincs megfelelő bérezés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.