Véletlen? Aligha! Nem öntik már úgy az adóforintokat Simcska Lajos médiabirodalmába: 77 százalékkal kevesebb állami reklámpénz áramlott cégeihez az idei év első hét hónapjában.

A Világgazdaság számításai szerint egy évvel korábban a listaáron számolt 19,9 milliárd forintos állami reklámbüdzséből még 36 százalékot hasítottak ki Simicska médiacégei, az idei 13,8 milliárdos állami büdzséből viszont már csak 12 százalékot.

Idén az első hét hónapban – a tavalyi év hasonló időszakához képest – egyharmaddal visszaesett az állami hirdetők listaáron számolt reklámköltése. Emögött a lap szerint az állhat, hogy változott a reklámköltés stratégiája, és nyár közepéig még nem volt látható jele az időközben felállított Nemzeti Kommunikációs Hivatal működésének.

A Világgazdaság szerint drasztikusan csökkent a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Class FM-en elköltött állami reklámbüdzsé, és a Magyar Nemzet is 75 százalékkal kevesebb, listaáron számolva alig 150 millió forint állami reklámhoz jutott ebben az évben. Egyharmadával csökkent a Metropolban megjelent állami hirdetések összege, és nagyságrendileg hasonló mértékű visszaesés következett be a Heti Válasz kiadójánál is.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Na ezek után mondja valaki, hogy nem volt mutyi...Ilyen ez a qrbáni maffia.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Na ezek után mondja valaki, hogy nem volt mutyi...Ilyen ez a qrbáni maffia.
Aki Én
Teljesen egyértelmű, hogy a sajátjaiknak szórják ki a közpénzt.
Nem vagyok jártas a témában, de ezt gondolnám, hogy ilyenért börtön jár.
wagabund
...a cím olvastán először az ugrott be, hogy hát nagy ügy...vékonyabban kell a vajat kenni a kenyérre, és herz helyett csirkepárizsi a tetejére..
de aztán rádöbbentem, hogy ott bizony rengeteg alakalmazott van, akiknek ez nem jó hír..
:-(
vonotok
Simicskának ha egy csepp esze lenne, mentené a mi még menthető, kimenne ebből országból, és kiterítené a lapjait, ország, világ előtt, és bukna az Orbán féle fasizálódó rendszer.
human
Na fideszesek. Láthatjátok, hogy lop Orbán gépezete. És ez nem azt jelenti, hogy ennyivel több marad mostantól a kasszában, hanem a pénz új orbánista gazdát talált magának.
human
@Aki Én: Törvénnyel bevédték. Hogy nem etikus, vagy pofátlan (ahogy ők mondták a szocikra) már nem izgatja a fideszeseket.
nyanya001
Nem aggódok Simicska miatt, de ez bizony vastagon bizonyíték arra,
hogy csak a seggnyalók, sógorok, vejek, komák kaphatnak megbízásokat,
kiteljesült Orbán mutyiországa, ahol a lopás, a csalás , a mutyi az értékrend
na meg a seggnyalás !
eszegfu
@human: 11:33 Ez a pofátlanság teteje! Valóban törvényes, de nem etikus...ezért hiába látjuk, halljuk, olvassuk nem foglalkoznak az esetleges feljelentéssel! Talán Simicska "keresgélhetett" volna egy kicsit, mivel a legutóbbi egyik pályázaton a "tul alacsony ár" miatt nem ő lett a nyertes. (Vagyis a tender kiirásnak a müszaki paraméterek megfeleltek, csak kevesebbért csinálta volna az összes többi pályázónál.) Nekem érthetetlen, hogy egy állami pénzből finanszirozott valami létesitésekor miért elutasitandó, ha kevesebbe kerül?!
human
@eszegfu: Minek agyalsz ilyenen? Most másnak kell adni a milliárdokat ezt az értelmesebb jobboldali szavazók ugyanúgy látják. Egyébként ebből az is látható, hogy Simicska annak idején 30%-al többet kapott a reális árnál, amit persze visszaforgatott a fideszes kasszába. És sajnos már 40%-ot vissza kell csurgatni egyes válallkozóknak, hogy állami megrendelést kapjanak. Nem csodálnám, ha egy nap Orbán bejelentené, hogy ez mától legális, mint a hálapénz a dokiknak (ami sok esetben valójában félelempénz).
eszegfu
@human: 12:40 Hát hogy minek is agyalok... mondhatnám azt is "csak":)))) vagy unatkozom, és ezzel töltöm az időmet:)))) De komolyan: tényleg bosszant, főleg ugy, hogy nap, mint nap csak ilyenekre derül fény.
DR Eric CARTMEN
Vajon a fideSS hívőknek nem tűnik "kicsit" korrupció gyanúsnak, hogy amíg haverok voltak-- jó cég volt a KÖZGÉP, ám ahogy összerúgták a port egyből "romlott a színvonal meg a szakmai tudás ". ? Ennyire vakok ?
human
@eszegfu: Úgy értettem minek boncolgatni, hogy vajon miért jobb a kormánynak a drágább kivitelező, mint az olcsóbb. Tudjuk, hogy egyetlen oka van.
eszegfu
@human: Azt gondoltam: komolyan kérdezed... bocs., akkor én "benéztem"!
Strong
Az a gáz, hogy a nagybani lopás ezzel nem fejeződött be. Csak a pénz útja lett más...
nezelodo
@Hellcat: Nem történt más, csak visszatértek a kamionnal való pénzkihordásról a "szocik nokiás dobozára". Ezzel meg saját maguk bizonyítják be mekkora visszaélések, bűncselekmények sorozata (volt?) a pályázatok odaítélése.
Lepényleső
Valahogy majd csak eléldegél az eddigi munkája gyümölcsén,ha összehúzza magát.
nemjoezigy
Nem lenne ezzel semmi gond, ha nem kapná meg most másik orbán közeli cég ezt az ingyen pénzt.
Mint többen írtátok ez bizonyítja a mutyit, a csalást, a lopást, csak ezt már törvényesítették, tehát most és itt nem az.
Ez az a terület, ahol 10% befektetéssel 90% haszonnal (dolgoznak) tevékenykednek.
Azt mondják az állami pénz ez nekik is jár. Járni járna, csak nem ilyen arányban, ezzel a közpénzt veszik el!
De nincs mit csodálkozni így működik a kdnpfideSS maffia!
Desischado
@nemjoezigy: Ez fényesen bizonyítja, mekkora mutyik mennek itt. Mivel simicska "kegyvesztett" lett, most más haverok kapják a pénzt. Ennyi!
Hellcat
@nezelodo: Egyetértünk...tisztán látszik mekkora mutyik voltak...a gecizés óta ötödére esett vissza...ÖTÖDE...belegondolni is durva...
mate03
@eszegfu:! Egyszerű a válasz! Ez Orbanisztán! Nem Magyarország!
eszegfu
@mate03: Ezt hamar elintézted!:)))) Én nem jöttem rá ilyen könnyen...
nezelodo
@Hellcat: Lehet, hogy gyűjtést rendeznek a megsegítésére a Nemzeti Dakota Egyletek..
Hellcat
@nezelodo: Nagyon nem kell sajnálni szerintem...azokat inkább akik a legalsó szinteken dolgoztak neki...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.