Minden síremlék méltó az utókor tiszteletére, a jelöltek és a jelöletlenek, az ismertek és az ismeretlenek, a nagy és az egyszerű embereké egyaránt – fogalmazott Lázár János szombaton Keszthelyen, a Festetics család 1925-ben emelt mauzóleumának felújítást követő ünnepségen.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a több Festetics és Habsburg családtag jelenlétében tartott ünnepségen arra emlékeztetett, hogy a második világháború után eltelt 70-80 évben nem volt szokás megadni a tiszteletet a sírkerteknek, pedig "sokat elárul az országról, hogy milyen állapotban van az a hely, ahová imádkozni járunk, és milyen állapotban vannak azok a helyek, ahol földi utunk befejeztével kerülünk".

Felidézte azt is, hogy a Miniszterelnökség 175 millió forintos támogatásával felújított mauzóleum nemcsak a hitvesi szerelemre és a hűségre emlékeztet, de "a nemzetért, a hazáért és a haladásért vállalt áldozatról is üzen".

Utalt rá, hogy a mauzóleumot Festetics György feleségének, Máriának (Mary Victoria Hamiltonnak) emeltette 1925-ben, a két világháború közötti Magyarország egyik "rendkívül érdekes és igényes művészettörténeti alkotásaként".

Lázár János arról is beszélt, hogy "nem gondolhatunk polgári Magyarországra addig, amíg a sírhelyeket, temetőket és templomokat" nem tartjuk rendben. S vannak olyan síremlékek, amelyeknek jelentősége túlmutat önmagán, mert "nemcsak az élet végességére figyelmeztet bennünket", hanem saját történelmünkről is szólnak.

Hiányolom, hogy azok, akiknek sok adatik, akik az elmúlt 30 esztendő nyertesei, időként keveset vállalnak az ország, a város és a haza iránti felelősségből

- mondta.

Ezzel ellentétben azok, akiknek a 18-19. században akár tudásból, akár vagyonból sok adatott, felelősséget vállaltak azért a közösségért, amelyben születtek.

A Festetics család 300 éve kötődik Keszthelyhez, ami jó példa a felelősségre és az áldozatvállalásra. A két világháború között 20 ezer holdnyi birtokukon négyezer embert fogadtak be, hogy ne vándoroljanak ki Amerikába, "de hányan vannak ma olyanok, akiknek sok adatik, és ezt a példát követik?" – tette fel a kérdést Lázár János.

Kitért arra is, hogy a magyarországi kastélyoknak az állam nem igazi tulajdonosa, csak használója a történelmi következmények okán, ezért kellő alázattal, szerénységgel kell ezeket felújítani, gondozni. Keszthely legfényesebb időszaka elválaszthatatlanul összefonódik a Festeticsek "sorsával, szerencséjével, munkájával, példaadásával és kitartásával", s a városban élők számíthatnak arra, hogy a kormány támogatásával Keszthely visszanyeri azt a fényét és erejét, ami a Festeticsek idejében jellemezte – jelentette ki a Lázár János.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ünnepségen egyebek közt arról szólt, hogy a magyar történelmi családok örökségének gondozására a kormány kiemelt figyelmet fordít. Nemrég készült el az Eszterházyak fertődi síremlékének felújítása, Nagycenken a Széchényi mauzóleum és a kápolna restaurálása, a harmadik a sorban pedig a keszthelyi Festetics mauzóleum rendbetétele.

A múlt héten elkészült Magyarország egykori miniszterelnökeinek sírjairól készült állapotfelmérés, s "arra is fogunk szellemi és anyagi forrást fordítani", hogy ezek a síremlékek is méltó állapotba kerüljenek – jelezte az államtitkár.

Mint kifejtette: Keszthelyen jelenleg mintegy kétmilliárd forintos európai uniós támogatással zajlik és év végére elkészül a kastély és környezetének rekonstrukciója kiemelt projekt keretében. Ezzel párhuzamosan 243 millió forintos uniós forrásból és 160 milliós hazai támogatásból a kastélypark rekonstrukciós munkálatai is folynak. A Nemzeti Kastélyprogram keretében ugyanakkor még másfél milliárd forintra számíthat majd a keszthelyi kastély további felújítása 2017-18-ban.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője beszédében arra emlékeztetett, hogy a Festeticseknek köszönhető Keszthelyen a kórház, a Georgikon – Európa első agrárfelsőoktatási intézménye –, a hévízi fürdőház megalapítása, de az is az ő érdemük, hogy a város a Nyugat-Dunántúl egyik szellemi központja volt. A család tevékenységét, örökségét méltán hasonlítják a legnagyobb magyar, Széchenyi tetteihez, mert nemcsak ebben a térségben, de az egész magyar nemzet számára példamutató volt áldozatvállalásuk és kiemelkedő szellemi szerepük.

A neoklasszicista mauzóleum avatásán jelen volt mások mellett Habsburg Lotharingiai Kinga, IV. Festetics György és felesége, valamint két felnőtt fia, Tasziló és György.

A mai családfő köszöntő beszédében emlékeztetett arra, hogy amikor 25 évvel ezelőtt utolsóként itt temették újra az édesanyját, az épület romos, elhanyagolt állapotú volt. Köszönetét fejezte ki azért, hogy mára a Festeticsek örökségének egyik fontos emlékeként elkerülte az összeomlást.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Löki az érzelmi rizsát ez a piszok, akkor, amikor úgy kell kiperelni belőle a luxusutak árait !
Pofázni, ugatni azt tudtok, de példát mutatni azt nem !
Mocskos féreg !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Fradigege
Igazad van Jancsi. Te is suttyomban lézerblokkolóval kezdted állami karriered. Jó hozzáállás. Aztán csókosoknak trafik mutyi. Majd eu-s pénzek felett a korlátlan hatalom. Ezmiezz?!! Úristen, Atyaúristen!!! Sortűz!
Yoda69
lezerjani pont neked nem kellene errol beszelni. Itt te es rogan loptatok a leg tobbet, nem emlitve persze a csuti tahot. Es meg csak az allamadossag csokkentesi alapba se raktatok egy fillert se, meg is kellett szuntetni. Igaz a taho megmondta o maskepp harcol az allamadosag ellen.
Toby
Löki az érzelmi rizsát ez a piszok, akkor, amikor úgy kell kiperelni belőle a luxusutak árait !
Pofázni, ugatni azt tudtok, de példát mutatni azt nem !
Mocskos féreg !
papa.49
Ritka egy kártékony hazug disznó vagy lézeres szarJankó az biztos, a pofádról a bőr nem sül le ))))))))))))
lampa laz
Ezzel az ünnepi beszéddel fel akarta emelte magát a felső tízezer közé oda ahol Festeticsek, Habsburgok élnek.
Jankó ki kell, hogy ábrándítsalak, oda seggnyalással nem lehet bekerülni hiába loptål össze vagyonokat, ilyen helyre születni kell.
papa.49
Lézeres még mindig nem tudod a régi igazságot ,,ÚRNAK SZÜLETNI KELL, A PARASZT, (olyan mint te) MEGTEREM)))))))))))))))
Eriksson
@papa.49: Kíváncsi lennék, hogy egy született úriember (olyan mint te) ezt a cikket hogy reagálná le. :))
Csizmás Kond
Ne izguljatok gyerekek, majd a ti hamvaitokat tartó befőttes üveg fölött senki ne fog évszázados díszbeszédet mondani.
egon1
Nem ismerek rá "Lúzer Janira" ! ..Mi ez -őszinteségi roham,vagy elszólás ?!...Lúzer Jani ! ebből a gengszterváltó maffiózó bandából,amelyik 25 éve lopja szét az országot,majdnem tíz évet,te és a "Cosa Nostra"baráti köreid voltak,vannak hatalmon.! Arra már csak félve merek gondolni hogy az ilyen,"őszinteségi" rohamok--valamilyen tudatmódosító szer hatására keletkeznek !
remenykedo
Nemigazan figyeltek a mondanivalojara! Most hogy egy kisse megroggyant a csuti torpevel valo viszonya igyekszik magat kedvezo szinben feltuntetni. Nincs kizarva, hogy mar keszul a 2018 as valasztasokra, lehet, hogy abban remenykedik hogy o valthatja csutit a kormanykereknel. a csuti torpenek igyis ugyis vege lesz, mert elegge ketertelmu a megitelese a fideszben is, sok fidesz birka csak arra var, hogy valaki lepje mar meg. Sokan inkabb valasztanak ot, mivel sokkal ravaszabb, simulekonyabb, ,tud helyezkedni. Nem igen surun megy fejjel a falnak, mint a csuti torpe. Rezzenestelen arccal kepes hazudni, mindenkinek azt mondja a mit hallani akar, hogy kozben mit gondol az nem latszik az arcan. Nem veletlenul tamadja a rogan fele egyedeket, elhatarolodik toluk amennyire most megteheti, ezzel is bizonyitani akarja, hogy o mas. Tegyuk hozza, hogy szerencsesen ki is valogatja az embereit, es gondja is van azok boldogulasara. Szerintem kivarja a kedvezo lehetoseget es ki is fogja hasznalni. A kulfoldi megitelese sem kedvezotlen. Akarhogyis nezzuk van lehetosege a titkolt terveinek es nem is kicsi.
justhpeter
@remenykedo: Semmilyen esélye sincsen semmire. Ha szükséges lesz fokozatosan bírálni fogják, majd kiderítik róla, hogy alkalmatlan.
papa.49
@Eriksson: A Te szintedre pont megfelelő, VESZÍTS EL VÉGLEG,JÓ))))))))))
Eriksson
@papa.49: A Te szintedre viszont kifejezés sincs.
Desischado
@Eriksson: Bocsi, téves lájk! Engem meg az érdekelne, hogy miért véded ezt a férget! lézer játssza az ájtatos manót, de sokakat nem téveszt meg. Amennyid van, annyit is érsz, aki ilyesmit mondd, annak minden szava hiteltelen, hogy a többiről már ne is beszéljek!

@remenykedo: Tökéletesen így van, jól látod! Erről van itt szó! Nálad a pont!

@Eriksson: Fejezd már be! Mit sértegeted Papát, nagyon jól látja a tényeket, és nagyon rendes ember is! Mit véded ezt a mocsok bandát? Bújj már ki a narancsködből!
Eriksson
@Desischado: Légyszi mutasd meg, hol védtem én Lázárt? Hol látod az én narancsködömet?
Papa barátodtól csak annyit kérdeztem, hogy "@papa.49: Kíváncsi lennék, hogy egy született úriember (olyan mint te) ezt a cikket hogy reagálná le. :)) ". Erre ez a nagyon rendes ember mit válaszolt? Na mit?
Sajnálom, hogy nem tud egy értelmes mondatot leírni úriember létére. :))))
kkalman
Aztaqrva! A Lázár dicséri a Festeticseket, pedig ők egy rohadt stadiont se építettek az országban. Ráadásul nem árulja el a sunyija, hogy ő mit tett az országért, mióta felkapaszkodott az uborkafára.
Az ilyen alakokat árvízkor érdemes lenne szorosan egymás mellé beverni a gátba szádfalnak, hogy megvédjék az országot az ártól. Legalább csinálnának valami hasznosat.
karma1
@Eriksson: Pontosan ugy, ahogy Lotharingiai Kinga tette: szepen megkoszonte jankonak, hogy allami penzbol helyreallitotta azt a siremleket, amit az o csaladjanak kellett volna! Mi mast mondhatna, mint koszonetet?
Viszont luzerjankotol eleg erdekes azt hallani, hogy "az elmult 30 ev legnagyobb nyertesei" szerinted magarol is beszelt? Mert a legjobb lenne, ha magan kezdene, erdekes modon sehol sem lattam kozlemenyt arrol, hogy mondjuk" l. janos felajanlott 10 ezer forintot a Petho Intezet javara"... mert peldaul ehhez a hirhez legalabb a mellenyzsebebe kelltt volna nyulnia. Aki a kiskoru gyerekenek mar oroklakast vett, de szemrebbenes nelkul elfogadja a "szocialis temetes" verlazitoan aljas felteteleit, az oruljon, hogy nem dobaltak meg ezutan a beszede utan egy csomo zaptojassal...
Ilyen szemermetlenul belehazudni emberek kepebe,... Hat ehhez mar nem is vastagbor, hanem pancelzat kell a pofajan...:o(((
karma1
@remenykedo: 20.51-re: Ezt hivjak populista kormanyzasnak, amitol az Isten mentsen meg mindenkit, mert az soha nem a valos helyzetet oldja meg, hanem azt mondja minden retegnek, amit az eppen hallani akar... Egy mesterseges alomvilagba zsibbasztja az embereket, hipnotizalva oket, mint a kigyobuvolo, hogy azok vegleg lebenuljanak, ne tegyenek a legnagyobb aljassaguk ellen se semmit... Szegyen...
remenykedo
@karma1: Ez igy igaz, de ha az utobbi megszolalasait figyeled, akkor bizony helyezkedik a fiu.Megmerem kockaztatni, hogy nem is lesz nehez dolga, egy ket olcso janos rendelet igeretevel meg is veszi a birka tomegeket. Raadasul nem kzart, hogy mindent a csuti nyakaba fog varrni, hisz csuti mindent meg is tesz ennek az erdekeben. Mindent maga ala rendel, onhatalmulag akarja kezelni az egesz kormanyzast, mint azt lathatod az utobbi tenykedesebol, lasd a Hende ugyet a gyors cseret, vagy a kulugyi feledatok atvetelet, mit gondolsz milyen hatalmat hagyott az erintettek kezeben ? vegrehejtast, egyreszt, de o osztja ki a feladatokat, a lokott kulugyes fiunak, meg csak a hisztisz dumalas maradt. Nincs egy onalloan mukodo miniszterium, mindenbe ott a keze, ez epp eleg a kozutalathoz, igaz most meg az ugynevezett hivei meghuzzak magukat, lapitanak, de egyre kevesebben szolalnak melette, csak az ujabbak allnak ki a nyilvanossag ele, na meg a begetok, de az oregebbek igyekszenek a hatterben maradni. Nem vagyok meggyozodve arrol, hogy ennek a szerencsetlen csutinak , nem eppen lezer jani es szovetsegesei oldalarol megy a doppingolas, nem eppen ok hajtjak bele minden hulyesegbe alattomba. Csuti meg ugrik mert hat a jellemet nem tudja atugrani, sutkerezik a hamis dicseretekben, gyoztesnek kepzeli magat, hisz gondolkozni sem igen tud. Fel sem merul benne, hogy ot magat hasznaljak fel onmaga ellen. Nekem mindig az volt az erzesem, hogy kezben tartjak, iranyitjak valakik. Kerdes, hogy kik? Lehet az arra alkalmas embert kepmutato dicseretekkel, hamis alazattal is iranyitani. Csuti meg pont alkalmas erre, buta es onfeju, kozben meg kimondott balak tipus.
dr. prédikátor
Lézerannyitisérfácángyöngytyúkvadász janko!!!pont te vered a pofádat az elmult harminc évről?? te és a ti bandétok harminc év alatt mit tettetek azon kívűl hogy kifosztottátok az országot??? Négy millió koldus országát hoztátok létre!!!Tönkre tettétek az egészségügyet,leamortizáltátok az oktatást,félmillió embert elzavartatok az országból mert elvettétek a munkáját!!!És még te mersz beszélni az elmult harminc évről???Nagyon egy ganaj senki vagy te!!!
papa.49
@Eriksson: Na idefigyelj te fejlett erkölcsi érzékkel NEM RENDELKEZŐ, értsd meg nekem hiába papol egy lézeres pont az elmúlt 30 évről én itt éltem , itt dolgoztam, itt lettem nyugdíjas, a szép szólamok meg már pont a kádári időktől rólam lepattannak, mert átéltem azt az időt is mint megbélyegzett család tagja, és pont azok sütötték ránk a bélyeget akik, akkor is a polcon ültek, meg most is ott ülnek, változás annyi hogy most az akkoriak kölkei nyúzzák a népet!!!
Egyébként meg már jeleztem neked NEM KÍVÁNOK VELED BESZÉLGETNI SEMMIRŐL, légyszíves ezt vedd tudomásul, ha viszont ezt se érted meg akkor maradt a fentebb leírt minősítés!!! Remélem végre megérted!!!
Feraj49
Jani ! Csak beszélj ! Majd kapsz a főnőködtől egy taslit,aztán mehetsz munkanélküli segélyért !
Pedig hogy felháborodtatok a Pokorni őszinteségi rohamától ! /abba kellene már hagyni az "urizálást"/
Csizmás Kond
@Horizont: Minden ember aki igyekszik valamit tenni olyan dolgokért is ami másokat is érint tiszteletet érdemel...és amire néha illik emlékezni.
Ez történt most is...amit sokan itt azzal próbálnak felülkommentálni, hogy li mondott beszédet.
...na de ki kellett volna mondjon ?
Eriksson
@papa.49: Köszönöm a válaszod, s ha ezt elsőre elmondod, elmaradt volna a perpatvar.
Koromnál fogva ugyanazt a dolgokat átéltem amit Te, de azt megtanultam, hogy a világ sosem fog hozzám alkalmazkodni, tehát nekem kell a világhoz.
Lehet beszélgetni, vitatkozni úgy is, ha nem sértegetéssel kezdjük és fejezzük be a mondanivalónkat. Ettől még emberek maradunk, ha akarunk.
magyarbakancs
"Lázár: az elmúlt 30 év nyertesei keveset tesznek az országért."
Egyet megtennék nagyon szívesen kötnék nektek a poétikai értelmiségnek egy csinos kis Bogár Imre nyakkendőt kenderből.
kamazuka
Nagyon szép szavak,nekem mégis úgy jön le,hogy az elmúlt 30 év nyertesei folyamatosan veszik föl nyereményüket!
Csizmás Kond
@Horizont: Nahát...ennyire szó szerint odafigyeltél Janikára ???...:))))
Ezek a beszédek mindig olyan színezetűek mint aki elmondja őket.
Ha Ferenc mondott volna beszédet biztos a dékáját is megemlítette volna...ez már csak így szokott lenni.
...amúgy a többi stimmel...:)
Csizmás Kond
@Horizont: Nálam a nyereség nagyon egyszerű logikán áll...aki mer az (esetleg )nyer, szóval nem szerencsekérdés hanem hely és pénz.
Én is szeretnék nyerni de sosincs annyi pénzem hogy megfelelő befektetést tudjak eszközölni, és azzal a kevéssel ami van nem érdemes reszkírozni.
A kormányközelség sok pénzel jár, ezért is van mindig tolakodás a választásoknál. Aki bekerül az soha ne távozik üres zsebbel még akkor sem ha börtönbe kerül.
A mutyi meg az amit más csinál. Soha senki nem járt el egyetlen sokpénzes üzletben sem de magát mégsem sorolja senki a mutyizók közé csak az ellenfelet...
Az, hogy itt mi mit és hogyan érzékelünk az leginkább attól függ hogy kivel akarunk ugymond barátkozni. pl az itt elhangzott vélemények sok esetben nem a saját érzéseit tartalmazza sok beírónak hanem azoknak igyekszik kedvezni akikhez itt tartozni akar.
A kormánypolitika minket ugyan érint de nem tőlünk függ semmilyen formájában, tehát az elmult akárhány év és a most regnáló mutyi egy és ugyanaz csak más-más személyek működnek közre.
Csizmás Kond
@Horizont: Ma a tudás leginkább a helyezkedésen múlik. Akinek van mersze helyezkedni az okosnak tűnik...és ha van tudása ha nincs esze annyi kerül hogy a zsebét megtömje.
...és nem illik átkozódni, az csúnya dolog és nem is fog már az átok :)
Nálam sem nyerő a nyerészkedés...bele is buktam kétszer ugyanabba na de ez többé nem fog előfordulni...:)
papa.49
A lázas,lézeres szarJankó mit tett az emberekért, az országért, elmondta ama emlékzetes beszédét amibe kifejtette ,,mindenki annyit ér amennyije van,, fütyisz nyalogányok ti se értek a szemében semmit ha semmitek van csupán, EZT KELLENE MÁR MEGÉRTENI A JÓ NÉPNEK, ha van vastag bankszámlád akkor a lézeres szerint értékes vagy, ha nincs meg nem számítasz))))))))Na de biztos az hogy neki van igaza szerintem NINCS IGAZA, CSUPÁN Ő EGY FELFUVALKODOTT SENKI, AKÁRHÁNY MILLIÓ IS VAN A ZSEBÉBEN))))))))))
Csizmás Kond
@Horizont: ...most akkor csak azért nem vagyok bunkó mert tudsz velem társalogni..?
...és a Petrás ügy...ha történetesen úgy állítják be hogy baloldali vagy valamelyik a baloldalnak tetsző tévé riportere akkor is így ítéltél volna ?
...csak akkor válaszolj ha őszintét fogsz írni...és ha nem akarod nyilvánosan akkor priváton is válaszolhatsz ...de mondtam csak akkor ha őszintén válaszolsz.
Csizmás Kond
@Horizont: ...pedig mondtam hogy nem prédikációra vagyok kíváncsi...
..csak az érdekelt volna, hogy téged hogy érintett mint akinek semmi köze az egészhez...mert ahogy előadtad az akár egy pártkonferencián is elfogadható lenne...:))
" baloldali lett volna sokkal de sokkal jobban felháborodtam volna"
Amúgy ez is érdekes...
" hátha én rosszul látom vagy nem látok meg valamit vagy elfogult vagyok"
..és lám megállapítottad hogy nem vagy elfogult és jó a látásod...:)))
...gondolom nem érdekel az ehhez kapcsolódó véleményem...:)
1magyar
Bizony igaza van! A gazdagok csak egyre többet vesznek el a társadalomtól, egyre szegényebbé válunk - csak sajnos a kormány segédletével.
Csizmás Kond
@Horizont: nem érted...pedig a nyomaték kedvéért még idéztelek is...de lehet épp koreográfiád a zavaró...:)
..na de küldök egy új cikket...abban is lehet vitázni...
Csizmás Kond
@Horizont: nekem sincs, és éppen ezért nem írnék olyan marhaságokat hogy ha ilyen volna vagy olyan volna jobban elítélném...:))
Csizmás Kond
@Horizont: ...szóval te nullával értékeled...mint a lisztet :)
..és nem volt szándékom csőbe húzni senkit csak azt akartam meglátni hogyan gondolkodol.
kisangyalom13
Kik azok a politikusok, akik felbiztatták a magyar fiatal generációt, hogy el lehet, meni az országból, ha nem tetszik a minimálbéres munka?
Munkavállalók három negyedrésze minimál bért, kap készhez!
Miért nem írnak az újságírók, hány fiatal munkavállaló hagyja el az országot havonta?
Szeged környékéről rohamosan mennek el a fiatal munkavállalók, miért nem nyilatkoznak erről?
Akik elmennek legtöbben, azt mondják, nem jönnek vissza Magyarországra! 25-év alatt korrupció elszabadult, így nyugdíjra nem jut, csak 1,6% 2016-évben!
Csizmás Kond
@Horizont: Na látod épp ezt magyaráztam neked az egész délután. Mindent úgy fogsz fel hogy az az érzéseidet vagy a berögződésedet igazolja, nincs benned rugalmasság vagy akarat a megértéshez de mástól megköveteled, hogy tisztelje az ízlésedet...
A petrás ügyet is azért liheged túl mert képtelen vagy más ember szemszögéből érzékelni.
...amúgy jóéjt !
Csizmás Kond
@Horizont: Én úgy próbálok megérteni valamit, hogy az adott témát körbejárom. Meghallgatom vagy elolvasom a róla szóló cikket, elképzelem, hogy én az adott helyzetben mit csináltam volna és próbálom beleélni magam az alany bőrébe és átélni azt amit ő akkor tett.
Mindezt persze úgy, hogy próbálom felfogni mi miért következhetett be.
Te mint nő szerintem kéne tudd, érezd, hogy egy anya bármilyen bunkó vagy jobboldali vagy nácista vagy akármi nem kezd egy tömegben célzottan gyerekeket hasba-rúgódni...
Csizmás Kond
@Horizont: ...vigyázz nehogy sérvet kapj...:)
Nem fikázok, amúgy sakkozni szeretek de ott minden játékost kihasználok.
...és mindenki elismerte...szóval te hajlasz a mások után..látod látod ?
Nem is védem, az ami védelemnek látszik az az én meggyőződésem igazolása. Tehát csúnya dolgot csinált de nem úgy és nem azért amit itt összehordtatok.
Csizmás Kond
@Horizont: Csak azt ne mond, hogy soha nem próbáltad meg legalább kíváncsiságból állva pisilni...
Csizmás Kond
@Horizont: ..á dehogy...csak szerintem aki nem mer próbálkozni az gyáva...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ..sőt annál másabb pozícióban is...:)
Csizmás Kond
@Horizont: Soha nem voltam annyira részeg, hogy pisilési akrobatizmusba fogjak.
Csizmás Kond
@Horizont: Ezt én már a ma, 17:20-kori beírásodnál észrevettem...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ...azok csak a tányért szokták kiborítani...amelyiknek kicsi a feneke vagy gömbölyű...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ...tehát gömbölyű és azért borulsz...:)
Csizmás Kond
@Horizont: A gömbölyű nagyon jó...:)...és az is hogy néha borulsz...:)))
egon1
Csak,a nálam jóval fiatalabb kommentelőknek.! Ti még "szüzek vagytok" hallomásból ismeritek az elmúlt ,mondjuk 55 év történéseit,amit most megéltek ,és minden zsigeretekkel tiltakoztok az "úgynevezett demokrácia" vívmányai ellen,ugyanez történt ezelőtt 55 évvel is ! ,De csak menjünk vissza 20-25 évet,az akkori lázongó ifjúság,amit Fidesznek neveznek,fűt-fát ígért-ígérték hogy ők soha nem lopnak-nem hazudnak,és ha hatalomra kerülnek "gyökeresen" fogják megváltoztatni- az általuk korrupt-rabló kizsákmányoló (politikai elitet).!...És mi történik most ? Ez a lázongó Fidesz-az abból kinőtt"hatalmasok",kények kedvük szerint lopják-rabolják szét az országot,több millió embert-kisemmizve reménytelenségbe sodorva,!!! De azért mi idősebb korosztály bízunk abban hogy előbb-utóbb ti a mostani harminc-akárhány évesek,megcsináljátok azt -amire talán hivatottak vagytok -A VÉGLEGES GENGSZTER VÁLTÁST.!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.