Negyedszerre is behívtak vallomást tenni a hatóságok egy nyolcéves kislányt, akit tavaly szexuálisan zaklattak, pedig a Helsinki Bizottság szerint erre már semmi szükség nem volt. A kislány már előtte is pszichológusi segítségre szorult, most sírógörcsöt kapott, az édesanyja pedig végül nem engedte el a kihallgatásra. Albert Ákos riportja az Abcúg.hu-n.

Sírógörcsöt kapott, és pszichológus segítségére szorul egy 8 éves kislány, akit a hatóságok sorozatban negyedszer akartak kihallgatni – írta a blogjában a Helsinki Bizottság. A kislány tavaly nyáron lett szexuális bűncselekmény áldlozata, az ügye jelenleg a rendőrségnél van nyomozati szakaszban.

A Helsinki Bizottság információi szerint a kislányt eddig három különböző hatóság hallgatta ki tanúként, és most negyedszerre is meg kívánták hallgatni. Korábban mindháromszor részletesen mesélt a történtekről, és az összes feltett kérdésre egyértelmű választ adott, de az emlékek halványodása miatt már nem tud az ügyről újabb információval szolgálni. A vallomásait jegyzőkönyvezték, hangfelvételt készítettek róluk, és minden kihallgatás után azzal nyugtatták a kislányt és az édesanyját, hogy többször már nem kell felidézni a történteket. 

A bűncselekmény és az utána sorozatban következő kihallgatások annyira megviselték a 8 éves lányt, hogy több alkalommal pszichológus segítségét kellett kérnie. Az újabb kihallgatás hírére pedig sírógörcsöt kapott. Éppen ezért az édesanyja a negyedik kihallgatásra már nem engedte el.

Felesleges volt negyedszer is behívni

A Helsinki Bizottság álláspontja szerint az anyának minden joga megvan ahhoz, hogy visszatartsa a lányát. A büntetőeljárásról szóló törvény szerint ugyanis gyermekkorú személyt csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható. A rendőrség tájékoztatása szerint azonban az elkövető – akit korábban már letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy hasonló eset miatt – már a helyszínen elismerte a tettét, így a kislány tanúvallomása pótolható lett volna az ő beismerő vallomásával. Ráadásul ez már a sokadik alkalom volt, amikor a lánynak vallomást kellett tennie.

A törvény szerint a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak 18 év alatti sértett esetében a lehető legnagyobb kímélettel kell eljárnia. “Ennek az előírásnak bizonyosan nem felel meg az, ha egy nyolcéves gyereket, aki szexuális bűncselekmény sértettje volt, negyedszer akarnak meghallgatni tanúként” – írták.

Minderről egy uniós irányelv is van, amely előírja, hogy a tagállamoknak minimálisra kell szorítania az áldozatok kihallgatásának számát, azaz csak annyiszor szabad kihallgatni őket, ahányszor feltétlenül szükséges (tekintettel a vádlott védekezésre való jogára és a bíróság mérlegelési jogkörére is). Még arra is lehetőség lett volna, hogy a kislányt a rendőrség helyett egy nyomozási bíró hallgassa meg, így nem kellett volna újra és újra felidéznie a történteket.

Arról, hogy mit tesz a rendőrség ha gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekménnyek találkozik, ebben a cikkünkben olvashat bővebben. Itt pedig történeteket talál arról, milyen esetekkel találkoznak a szocális munkások egy borsod megyei Családok Átmeneti Otthonában.

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@preparátor: Még rendőrnek se vagy való.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@preparátor: Lehet ez a véleményed... de ha olvasnál a Helsinki Bizottságról valamit is, akkor talán tudnád jobban eldönthetnéd a "fontosságát és a komolyságát". Egyébként meg tényleg: mennyivel fontosabb és komolyabb a Matolcsy-féle MNB alapitvány?!
silber13
@preparátor: Az a " gittegylet "mindössze "1989-ben alak9lt, és a kedvenc rablóbandád 1988-ban.és a két dátum közötti kb fél év a fityiszen belüli marakodással telt el, hogy ki legyen a főnök. És alig alakultak meg. máris beindultak a csalások, lenyúlások! Ha érdekel,akkor ezeket megtalálod a pártod könyvében, az autós üzlettől a pártszékház eladásán át a dolomit ügyig, stb, stb! A sSengeni Bizottságot viszont Európa kmolyan veszi
Toby
@eszegfu: Számos példa van arra, ha a tanú a többszöri, ugyanarra a kérdéskörre vontkozó kihallgatást zaklaatásként éli meg és ez a jegyzőkönbyvekből is bozonyítható, akkor a tanú, vagy jogi képviselője, szülője, vagy más törvényes képviselője az ügylszségen tegyen panaszt, az ögyész már nem tudja benyelni a panaszt, hisz vérható, hogy a tanú a bíróságon is megborítja a bilit ebben a kérdésben !
A zaklató jellegű, macerálós ismételt kihallgatások alkalmasak lehetnek a kényszervallatás ( pszichikai kényszer ) megállapítására is !
Mindenkinek ezt az eljárási módot ajánlom, az ügyiratból kiderül, hogy indokolt volt-e a tanú sorozatkihallgatrása, vagy a nyomozás/vizsgálat megrekedt és csak a határidő hosszabbíttatása végett foganatosítanak lástzat nyomozási cselekményt !
eszegfu
@Toby: Egyetértve csupán kiegészitem a hsz-det... Én ezt "zaklatásnak" látom, a "vizsgálat nem rekedt" meg, mivel az elkövető az első kihallgatásán már beismerte cselekedetét. Nyilván hasonló indokkal fordult az anyuka a jogvédő szervezethez segitségért.
Toby
@eszegfu: Kösz. A nyom. határidő hosszabbításának házi trükkjeit, általánosságban jelöltem meg, az ügyész is ismeri ezeket a trükköket, amennyiben kakiban van a nyomozó vagy a vizsgáló, mert bármely okból kezd kicsúszni a nyom. határidejéből, akkor újabb kihallgatási indokokat kreál, majd a határidő hosszabbítása iránti előterjesztésben leírja, hogy " indokolt az újabban felmerülő adatok alapos ellenőzése és esetleges szükséges további nyomozás cselekmények foganatostása" az ügyész meg jóságosan rábólint !
Amennyiben nincs kikhez nyulni, akkor ismét előveszik a korábbi tanúkat !
A Be. nagyon sok hatósági jogkört biztosít, sok esetben az elkenéshez is !
eszegfu
@Toby: Ha jobban átgondolom, ezeket a "határidő hosszabitásának házi trükkjeit" nemcsak a nyomozóhatóság alkalmazza, hanem minden m.o-i szerv! Most sok a büncselekmény, vagy kevés a nyomozó, hogy igy kell taktikázniuk... nem tudom... Mindezek ellenére és a témánál maradva... nem gondolom, hogy a kislány esetében igy kellett volna eljárniuk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél