Életének nyolcvanharmadik évében pénteken elhunyt Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár – közölte a család pénteken.

Pozsgay Imre 1933. november 26-án született Kónyban. Diplomáját 1957-ben szerezte a budapesti Lenin Intézet történelem-maxizmus-leninizmus tanári szakán. 1969-ben megkapta a filozófiai-szociológiai tudományok kandidátusa címet.

Egy évig az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályán sajtó alosztályvezető, majd 1971-75 között a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese volt. 1976-80-ig kulturális, 1980-82-ig művelődési miniszterként dolgozott.

1982 júniusától 1988 júliusáig volt a Hazafias Népfront főtitkára. 1988. júniusban államminiszterként ismét a kormány tagja lett, ahol 1990. májusig dolgozott. 1991 óta a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára volt.

Országgyűlési képviselő 1983-ban lett. 1950-56-ig az MDP, 1956-89 között az MSZMP, 1989 októberétől 1990 novemberéig az MSZP tagja.

1987. szeptemberben részt vett a lakiteleki találkozón.

1989. januárjában, a pártvezetők közül elsőként, az 1956-os forradalmat népfelkelésnek nevezte. 1989 augusztusában ott volt a soproni páneurópai pikniken, amelynek keretében több száz keletnémet jutott ki Nyugatra.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Nem kell beleesni a "halottról jót vagy semmit" sehova nem vezető, bárgyú udvariassági csapdába: nem kár érte, nem, ne nyugodjon békében.

Szarházi nulla ember volt életében, miért értékelődne föl a haláltól?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
HellBrain
@Dr. Felipe: Egy baj van ezt nem Ő mondta...
sgyuri2003
@Jozefina: De kérdezzék meg azt a parasztot, aki meghallgatta Mindszenti „szózatát” vagy azt a munkást, akit haladó nézetei miatt a terroristák meghurcolták, mi volt itt a múlt év őszén, biztos vagyok benne, hogy helyes választ adnak és megmondják: itt bizony ellenforradalom volt. (Kivált, ha emlékeznek még az 1919-1920-es évekre.)

Hát így próbáljuk meg tisztázni a fogalmakat!

Pozsgay Imre

mandiner.hu/cikk/20131127_pozsgay_imre_forradalom_vagy_ellenforradalom_1957_december_15

Köszönöm. A politikában nincs szükség az ilyen vastagbőrű kaméleonokra. De mentségére szolgáljon ebben a nulla emberségben nem volt egyedül. Akadtak társai szép számban.
bence
@Draba: ! Mi köze van ennek fletóhoz és a feleségváltáshoz ? Magad sem tudod ugye ?! Csak jöttél ide egy kicsit Gyurcsányozni ! Még a végén neki köszönheti ez a köpönyegforgató , hogy meghalt !
mariaberta
@Draba: Te is belebetegednél, ha nem hoznád szóba Gyurcsányt?
mariaberta
Az egyetlen dolog, amiben minden ember részesül, még akkor is, ha megszerezte a fél országot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.