Idén áprilisban a Demokratikus Koalíció politikusa, Varju László a Facebook-oldalán ajánlotta az ismerőseinek a taksonyi Zöld Sziget Panziót. A képen, amit megosztott, egy medence látható, mögötte kis faházak sorakoznak. Az első hozzászólás Lamperth Mónika korábbi szocialista belügyminiszteré volt: „Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót. ☺”

És tényleg nem volt benne. A Direkt36 cikke szerint nem is kell, hogy benne legyen, a panzió ugyanis Varju cégének a tulajdona, a képviselők cégeinek vagyonát pedig nem kell feltüntetni a nyilatkozatokban. Így viszont Varju László vagyoni helyzetéről egyáltalán nem ad teljes képet a vagyonnyilatkozata. Ez alapján úgy tűnik, mintha szinte semmije sem lenne: bérelt autóval jár, majdnem annyi adóssága van, mint megtakarítása, és a lakás, ahol él, a felesége tulajdona.

Ezzel szemben Varjunak több, összesen évi több tízmilliós bevételt termelő cégben van részesedése, melyek a politikus állítása szerint a család megélhetésének felét adják. A cégek vagyonát gyarapítja többek között a már említett taksonyi panzió, két kisebb balatoni üdülő és két autó is.

Varju a céges érdekeltségeit sem mindig vallotta be pontosan, a nyilatkozatai 2015 előtt több ponton hiányosak voltak. Az egyik céget 6, a másikat 9, egy harmadikat pedig 3 vagyonnyilatkozatából hagyta ki. Varju László a Direkt36-nak elismerte, hogy korábban „rendetlenségből” kihagyta egyes cégeit a vagyonnyilatkozataiból, de mára igyekezett helyrehozni a hibát. A vagyonnyilatkozata ugyanakkor szerinte tükrözi a valós helyzetet, mert a cégei mögött álló vagyonnak nyilvános adatbázisokban minden érdeklődő utánanézhet.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Móóóóóónyika!!! És a te adóbevallásod rendben van???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Móóóóóónyika!!! És a te adóbevallásod rendben van???
wagabund
ez a lampert volt az áj em mónika?..ez zokogott Gyurcsány vállán, hogy hadd' maradhasson még egy ciklust mint belügyminiszter?...most valahol élet-halál ura, mint jegyző? nem is értem, ez hogy sikerült?
papa.49
@wagabund: Akármelyiket vakargatjuk meg mindnek van sara, kinek kisebb, kinek nagyobb!!!
karma1
Lamperth meg el? Mert hallani rola, vagy dolgozni latni... Na, az nem jon ossze neki...
nemkati
Elmehet a francba az összes sunyi politikus!
36
Részlet, Maksa Zoltán humorista egyik előadásából: "A terhes feleségemmel elmentünk, ultrahangra. Látják? Mutatta az orvos. Az a pici, ott a feje. Az a hosszú, az a gerince-ami ha politikus lesz, fokozatosan feloldódik."
Bringás
Nem tisztem megvédeni a DK alelnökét, de egy kis trehányságon kívül a jelenlegi szabályok szerint járt el!
kisrigó
Gratulálok Lampert asszonynak a rendkívül érzékeny igazságérzetéhez! Csak így tovább, meg se álljon a kastélyokat, földeket elbitorló "urakig" Nem hallottam tőle semmi kritikát a nagy lenyúlásokról. Igaz, hogy már nem országgyűlési képviselő, de gondolom még párttag, hacsak nem addig volt "elvhű", amíg kézzelfogható haszna származott belőle!!
Aki Én
Én is nagyon remélem, hogy Mónika minden hasonló trehányságot felderít.
papa.49
@Aki Én: Most kezdi követni a szilielvtársnőt!!!
36
Lehet, én látom rosszul. Egyik jellemzője a politikusnak, hogy mindíg olyan vállalkozásokban van benne, ami milliós jövedelmet hoz-az állami fizetés mellett. Az országban, sorra mennek tönkre, vagy alig tudják fenntartani magukat a vállalkozások, de a politikus, az nem veszít. A politikai tevékenység mellett, még arra is van kapacitása. Hát. Én mondom. "Szuper emberek"
Akár, előzetes letartóztatásban lehet évekig is, de amikor kijön, új élet, semmi leszakadás. Pénz van továbbra is dögivel.
patyuka
Vezesse már le valaki egzakt módon, hogy a/egy - eleddig csak vélelmezetten - felelőtlen feledékenységet meghaladóan mit is vétett, azaz - amennyiben igaz, hogy az érvényes szabályozás szerint "a képviselők cégeinek vagyonát...nem kell feltüntetni a nyilatkozatokban" - mit is tagadott le/el V. L., illetve azzal miféle tisztességtelen és jogtalan jövedelemre tett szert; és az mennyiben - azaz milyen törvénytelenségeket megvalósítva - azonos fajsúlyú a regnálók napi szinten napvilágra kerülő és némely hozzászólásban itt is nevesített milliárdos vagyonszerző/-elfelejtő "huncutságaival"!?
Ugyanis az már a debilitás csimborasszója, amikor valaki 'egyikkutyamásikeb' minősítéssel azonos galádságként kezeli - csak fölöttébb kiragadott példaként - egy nem is oly rég még - és mondhatni: hosszasan - átlagos prosperitású/vagyonú mesterember csodálatos gyorsasággal és módon történt milliárdossá válását és egy többtulajdonosú, szabályosan alapított, egyébként pedig a cégnyilvántartás alapján folyamatosan leinformálható, néhány tízmilliós vállalkozás működ(tet)ését meg annak vélt vagy valós jövedelemszerzését. Merthogy V. L. ez utóbbiból vett vagy nem vett ki részesedést, illetve tagadta vagy nem tagadta el azt...
Központi Bizottság
Jól tette! Ő legalább időben eszmélt, hogy mi is a helyes út!
süsüasárkány
@Központi Bizottság: Na, ne!
A Mónikának még több vaj van a füle mögött!
moareka
Ezek sem jobbak a Deákné vásznánál...szemét korrupt hazudozós mind...
patyuka
@moareka: Nincs is mit csodálkozni azon, hogy itt tartunk, hiszen - s ezt a hárommal korábbi hozzászólásomban megfogalmazottak viszonylatában állíthatom - ennél butább és kártékonyabb hozzáállást még kifundálni is aligha lehetne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.