Csúnyán eltaknyolt vasárnap Orbán népszavazása: mintegy 900 ezer szavazó hiányzott az érvényességhez.

A Fidesz-közeli Nézőpont Intézet természetesen egyértelmű sikerként értékeli ezt az eredményt, a Political Capital ezzel szemben kudarcnak tartja az eredményt, szerintük ugyanis az érvénytelenség miatt a voksolás alkalmatlan a brüsszeli nyomásgyakorlásra.

A Fidesz-közeli Nézőpont is nekiállt megmagyarázni a bukást

A Nézőpont szerint "figyelemreméltó", hogy a mostani népszavazáson úgy sikerült elérni több millió egy irányba szavazót, hogy kizárólag a kormánypártok mozgósítottak.

A Fidesz-közeli Nézőpont szerint az eredménytelen és érvénytelen népszavazás aligha marad következmények nélkül: a következő hetekben elsőként a magyar parlamentben, a következő hónapokban pedig az európai választásokon találhat visszhangra.

Juhász Attila, a Political Capital igazgatója ezzel szemben azt közölte: minden idők legköltségesebb magyarországi politikai kampánya sem volt elég egy érvényes népszavazáshoz, aminek következtében a Fidesz belpolitikai szinten "pirruszi, azaz csak pillanatnyi vereséget" szenvedett.

A népszavazás ugyanis hiába lett érvénytelen, a nemek nagy aránya lehetővé teszi, hogy a kormánypárt "győzelemként értékelje ezt a kudarcot" – fejtette ki, hozzátéve, az ellenzéki pártok ezzel párhuzamosan nem látszanak elég erősnek ahhoz, hogy ezt az értelmezést felülírják.

Az elemző szerint nemzetközi szinten kudarc Orbán Viktornak az érvénytelen népszavazás. Közjogi értelemben ugyan egy érvényes tagállami népszavazás sem írhatta volna felül az Európai Unióban elfogadott döntéseket, de egy érvénytelen népszavazás a politikai nyomásgyakorlásra is alkalmatlan – húzta alá Juhász Attila, aki szerint mindez nem jelenti azt, hogy kötelező menekültkvóta elfogadására kellene számítani az Európai Unióban.

A Political Capital igazgatója szerint ugyanis – a népszavazástól függetlenül – már nem nagyon maradt politikai támogatottsága bármilyen kötelező jövőbeni elosztásnak a nyugati tagállamok részéről sem. Tehát ha lesz is tavasszal erről szóló uniós döntés, akkor nagy valószínűséggel az önkéntességen alapul majd – fűzte hozzá Juhász Attila.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Így ahogy a képen vannak mehetnek a süllyesztőbe!!! De előtte mindet elszámoltatni és minden jogtalanul bezsebelt fillért visszafizettetni, amivel a nemzet polgárait megkárosították!!??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kiscsillag66
Olyan, de olyan szánalmasak! Meg ahogy körbe veszik a bukott miniszterelnöküket és minden hörgésére tapsviharba törnek ki. Kíváncsi vagyok, mikor indul a hamuba sült pogácsájával elindulni Brüsszelbe és ott mit szólnak majd.
Béla333
Egy elmegyógyintézet kórtermének lakói.
Kinézetre még nem is annyira, de amit mondanak és tesznek...
justhpeter
Totális bukás, amit nem lehet magyarázgatni. Le kell mondani.
solidedge
Figyelmeztetném a Nézőpontot, hogy ellentétben a Fidesz hívőkkel a magyarok nagy része normálisan gondolkodik és nem tud más következtetést levonni, mint hogy a Nézőpont úgy hülye ahogy van.
F_Viktor
Mivel mar a pozsonyi csucson kiderult, hogy nem lesz KOTELEZO kvota, igy a birkaiknak eladhato, hogy orbannak es szavazoinak koszonheto mindez. Egy evvel a valasztasok elott majd ujra tele lehet plakatozni az orszagot, igy a szomszednak is jut par milliard forint kozpenz, s orban nepszerusegi indexere is jo hatassal lesz.
kukac50
Nem kell magyarázni! Szar a kormány szar a munkájuk szar a törvény az amit hoznak.
Baj csak az,hogy a rendőrök és az igazságszolgáltatás is arra felé tart,hogy szarul végezzék a munkájukat és igazságtalanul.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.