Megalakult a családi életre és kapcsolati kultúrára nevelés kerekasztala, amelynek létrehozásával az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szakmai, tudományos, egyházi és civil szereplők közös munkájához kíván fórumot biztosítani.

Az Emmi szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a résztvevőik célja, hogy a gyerekek és a fiatalok minél jobban elsajátíthassák a harmonikus családi élethez és kapcsolati kultúrához szükséges készségeket. Ennek érdekében mintegy ezer pedagógus juthat szakszerű, aktuális és a gyakorlatban is jól alkalmazható ismeretekhez, a képzési anyag pedig kötelező vagy választható tantárgyként a pedagógusképző egyetemi és főiskolai karok tantervének is részét képezhet. Emlékeztettek arra, hogy a családi életre és kapcsolati készségre fejlesztés 2013 óta a Nemzeti alaptantervben is önálló műveltségi területként szerepel.

A társadalom szélesebb rétegeinek tájékoztatása és a szülők direkt elérése érdekében a résztvevők az eddigi jó gyakorlatok összegyűjtését és bemutatását is kezdeményezték – olvasható a közleményben.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Végre megalakult. És micsoda űrt fog betölteni. Egy olyan kerekasztal, aminek hiányát évek óta nyögjük.
""Nem szeretnék most az imperialisták helyében lenni""-miként Virágh elvtárs ezt már anno oly képletesen a világ tudomására hozta.
Nessy
megint mesélünk valamiről, aminek a fiatal sokszor az ellenkezőjét tapasztalja az életben.
A "kapcsolati kultúrát" megtanulja majd a neten, meg a tv-ből.
Elolvas pár újságcikket, és a hozzá füzött kommentet, mindjárt bővül a kapcsolati szókincse.
Jozefina
Egy nagy baromság!!! Valakiknek kellett jól fizető állást kreállni!!!
justhpeter
@Nessy: A tudomány és az egyház egymásra találása. (Németh Szilárd találkozik Kis-Rigó László püspökkel). Ez lesz az előrehaladásunk hídja, aminek az avatásán majd Kósa Lala mond beszédet.
aremy
ez is egy fidess szes civil gitt egylet.
kissé felnőttem
gondolom a klikk volt vezető uj főállása mert fiatal a nyugdijhoz ettől leszünk okosak szépek megértők. Szakmabeliek is bekerülnek. netán plebejusok vagy csak egy elit szint felett? + egy államtitkár már megint? meg a helyettese
Nessy
ha azt akarod, hogy valami ne oldódjon meg, hozz létre bizottságot, kerekasztalt, aohol remekül el lehet tölteni az időt semmit mondó csevegéssel, kávéval, pogival.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél