"Enyhe rásegítéssel" ment nyugdíjba.

"Enyhe rásegítéssel" nyugdíjba küldték a köztévé népszerű műsorvezetőjét, Nagy Györgyöt, aki nemrég a gyomorrákjából épült fel. Nagy György szerint ez most a koncepció a köztévénél – olvasható a Bors cikkében.

Nyugdíjazta a legendás műsorvezetőt a köztévé

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Nagy, aki olyan műsorokat vezetett a köztévén, mint az Ablak, a Hol-mi?, a Főtér, vagy A Reggel, 45 és fél évet dolgozott a köztévének. A Bors szerint nem a nyugdíjas kor elérésével volt a gond, hanem inkább azokkal az elvekkel, amiket Nagy képviselt szerkesztő-riporterként.

A lap munkatársa a Story-gálán találkozott Nagy Györggyel, aki elmondta, "enyhe rásegítéssel" ment nyugdíjba.

Úgy látom, ez most koncepció, Gundel Takács Gábor az utolsó a régiek közül, aki most lekapcsolja ott a villanyt. Új tévét építenek, megvan a saját koncepciójuk, ebbe a régi tévések nem férnek bele. Megértem, nincs ezzel semmi baj

- nyilatkozta a Borsnak.

Nagy György azonban nyugdíjassága mellett továbbra is aktív maradt, a Ridikül műsor Kultúrhistória rovatába hetente ír, a következő történelmi regényén dolgozik, valamint újra visszatalált életébe a rock, és vele együtt a zenésztársak is. Nevük még nincs, de zenélnek.

Nagy Györgyöt 2013-ban rosszindulatú gyomorrákkal műtötték, kapott kemoterápiát is, de amint tudott, visszaállt dolgozni. Mivel gyomra nagy részét eltávolították, ezért nem ehet egyszerre sokat. Emiatt sokat vesztett súlyából, de a Borsnak elárulta: a korábbihoz képest remek fizikai kondícióban van.

FinTechRadar 2.0 konferencia - van már jegyed?

Témáink: PSD2/Mobilfizetés, Adatbiztonság, UX, Big data, Állam és fintech, Insurtech. 2 nap, 30 előadó és válaszok a fintech aktuális kérdéseire október 17-18-án a Sugár Moziban.

Program és jegyvásárlás →

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nem tartozik a kontraszelektált káderekre épülő rezsimhez. Ahogy mondja Nagy György , ebbe a régi tévések nem férnek bele, így Gundel Takács Gábor sem. Fostalicska ország a miénk "jeee," azaz nem totálisan korrupt, csak kontraszelektált. A köztévé migráns csatornánál, csak a kombinált Kósa ­Németh érdemrend L. Simon tisztikeresztjének boldog tulajdonosainak van helye.
Lepényleső
Pedig neki semmi újat nem kellene tennie,csak azt amivel kezdte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél