Leszegett fejjel, kendő mögé bújva mer csak az utcára lépni a zalaegerszegi, de Grazban élő Szabina. Mindezt egy félresikerült szépészeti beavatkozás miatt teszi. Kálváriája októberben kezdődött, amikor a száját szerette volna feltöltetni.

"Éppen a házassági évfordulómra tartogattam ezt a beavatkozást, hogy szép legyek a férjemnek. Nagyon izgultam, alig vártam, hogy meglásson, hónapokig spóroltam erre a kezelésre" – mesélte a Blikknek Szabina.

"Már az elején furcsa volt, hogy nem kellett semmilyen papírt kitöltenem. A beavatkozás közben nagy és fura fájdalmat éreztem, aztán pedig már csak arra eszméltem, hogy ömlik a vérem, és elrepül az injekciós tű. Ekkor kezdtem csak igazán aggódni, azonban az orvos azt mondta, maradt még a töltéshez használt anyagból, így nincs okom a kétségbeesésre"

– idézte fel a részleteket Szabina, aki ekkor már erősen gyanakodott.

A nő aggodalma nem volt alaptalan, ugyanis a beavatkozás után a szája eltorzult, felduzzadt, genny és vér folyt belőle, és borzalmasan fájt. A hónapok azóta is telnek, de semmi nem változott, Szabina arcát azóta is sebek borítják, fájdalmakkal él együtt. A nő a beavatkozást végző soproni plasztikai sebészt hibáztatja, azonban a férfi állítja, nem történt mulasztás, senki nem hibázott.

"Nem történt plasztikai műtét a páciensnél" – szögezte le az orvos. – Beavatkozás, kezelés volt. Az ügyben történt belső vizsgálat, ami kiderítette, hogy fertőzés sem történt – mondta a Blikknek. Szabina szája azóta azonban olyan rossz állapotban van, hogy félő, örökre torz marad. Egyelőre mást nem tud tenni, mint minden erejével próbál találni egy szakembert, aki legalább reményt ad neki, hogy arca egyszer olyan lehet, mint azelőtt volt.

"Több orvost is felkerestem, de egyik sem mert a számhoz nyúlni, vagy bármit is kezdeni velem. Mivel az arcom tönkrement, és televíziós szereplésből élek, a munkámat elvesztettem, a számláim viszont folyamatosan gyűlnek, az utcára sem merek már szinte lemenni. Fájdalmaim vannak minden egyes nap, a házasságom is tönkrement, rettegek, hogy örökre így maradok. Szívesen fogadnám olyan plasztikai sebész jelentkezését, aki hajlandó lenne megműteni, de legalább tanácsot adni abban, hogy mitévő legyek. Rettegek, hogy senki nem tud majd segíteni rajtam" – panaszolta a magára maradt nő.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Nagy kár volt Szabina erre ennyi ideig gyüjtened... ha rossz a párkapcsolatod, akkor nem hiszem, hogy egy "szájfeltöltéssel" megváltozna. Az az érzésem, hogy ez csak Neked lehetett a vágyad, nem a férjed "kivánságát" teljesitetted... ettől függetlenül sajnálom a Veled történteket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Levendula
Legális gyógyító helyeken a páciensekkel mindig aláíratnak egy beleegyező nyilatkozatot a kezelések, műtétek kockázatairól...
Egy jó házasságban nem a száj vastagsága a fontos. Amelyik feleségnek ilyen hülyeség eszébe jut, ott nagyon komoly bajok vannak...
qxy
@Perwool: tudod hogy van a közmondás,.- " A @ feláll az ész megáll.
picike1
@qxy: ha egy nőnek nem jó ahogy teremtették pusztuljon bele
qxy
@picike1: Na ez az . Én mindet szeretem.
wagabund
khm..szabadjon megemlítenem, hogy nem a szája, hanem az ajkai mentek tönkre..
picike1
@qxy: tudod a legjobb ha egy embert ugy szeretnek ahogy van nem ugy ahhogy nincsen !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.