A Gyakorikerdesek.hu-n beszélték meg, hogy csatlakoznak az Iszlám Államhoz.

Terrorcselekmény előkészületével vádolja a Fejér Megyei Főügyészség a móri fiatalembert, amiért be akart állni az Iszlám Államhoz. A 25 éves férfinak szep­temberben kell bíróság elé állnia – írja a Magyar Idők

Szeptember 13-án lesz az első tárgyalása a Székesfehérvári Törvényszéken F. Viktornak és társainak, akik ellen terrorcselekmény előkészülete miatt indult büntetőper. 

A 25 éves móri F. Viktort június 1-jén benyújtott vádiratában terrorcselekmény előkészületével vádolta meg a Fejér Megyei Főügyészség, azóta előzetes letartóztatásban volt. Egy társa – a vád szerint terrorcselekménnyel és fenyegetéssel is vádolt győri férfi – szabadulhatott, ám vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

A vád szerint 2015 januárjában a Gyakorikérdések.hu internetes portálon a vádlottak egymással üzeneteket váltottak, s ennek során F. Viktor felajánlotta társának, hogy tartson vele és csatlakozzanak az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezethez. Ez ugyan végül útlevél hiányában, illetve anyagi okokból meghiúsult, de a móri vádlott még ugyanabban a hónapban útrakelt és Törökországon át Szíria felé tartott.

Még török területen, török titkosszolgálati tisztek elfogták és letartóztatták, majd néhány hét Isztambulban letöltött börtönbüntetés után visszatoloncolták Magyarországra. A vád szerint a győri vádlott 2016 júliusában egy nyilvános Facebook-oldalon olyan kommenteket jelentetett meg, amelyekben terrorcselekmények elkövetését helyezte kilátásba, illetve segítséget kínált az ISIS terrorszervezethez csatlakozni kívánó személyeknek.

Címlapkép: Pixabay/TheDigitalWay cc0

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

iluminati
@Csizmás Kond: De nagyon is a miénk...Ha bár ki is figyeli a híreket nem a mostani bevándórlók közül kerülnek ki a teroristák...ők csak az elszenvedői...őket is csak ide csalhatták talán ez is lehet teroristák trükje...s nem sosros gy. ért
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
iluminati
@Csizmás Kond: De nagyon is a miénk...Ha bár ki is figyeli a híreket nem a mostani bevándórlók közül kerülnek ki a teroristák...ők csak az elszenvedői...őket is csak ide csalhatták talán ez is lehet teroristák trükje...s nem sosros gy. ért
quadrocopter
@iluminati: Az okosabbakról és ügyesebbekről viszont semmit nem tudhatnak a "szervek" és ez az igazi veszély, a drót velük szemben semmit nem ér.
Csizmás Kond
@iluminati: ..én arra gondoltam aki ide is írogat f. viktor néven...
justhpeter
Nem bíróságra kell vinni, hanem a diliházba.
tothjani
Miért nem a Fideszhez csatlakozott, akkor lophat rabolhat büntetlenül!! :(
elnyomott
Törökök szúrták ki, mi meg majd elengedjük, mert megbánta.
És ennek köze nincs a liberalizmushoz, sokkal inkább az illiberális igazságszolgáltatáshoz. :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.