Az Európai Bizottság elnöke hosszú nyári interjút adott a Politico-nak. Jean-Claude Juncker sok dolgot érintett a beszélgetés során, Magyarország egyszer került szóba. Juncker egy ponton arról beszélt, hogy Európának vannak problémái, többek között Lengyelország és Magyarország, mert nem hajlandóak befogadni a korábban már elfogadott menekülteket, és Brüsszel kritizálta már őket a jogállam aláásása miatt is. Juncker ekkor elmondta, hogy keményebben lép fel Varsóval, mint Budapesttel szemben, és hogy Varsó szerinte amúgy is jóval magányosabb lesz a brexit után. Arra a kérdésre, hogy van-e különbség abban, ahogy a magyar és a lengyel kormánnyal bánik, az EB elnöke azt mondta, hogy Orbánnal törődő kapcsolata van, rendszeresen beszélnek, rendszeresen találkoznak, még ha ezt nem is mindig hozzák nyilvánosságra. Méghozzá azért, mert Juncker nem akarja elveszíteni Magyarországot.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
hát ha nem akarja elveszíteni az országot, nagyot kellene rúgnia a dagadt törpe hájas seggébe! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
hát ha nem akarja elveszíteni az országot, nagyot kellene rúgnia a dagadt törpe hájas seggébe! =))
karma1
@magyarbakancs: Ahol eppen tartozkodik Junckers...:o)))
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/03/20141024orban-viktor-brusszelben.jpg
És most lehet azt lebegtetni, hogy Franciaország, Németország és 21 másik EU-tagállam még az idén olyan ultimátumot intéz Magyarországhoz és Lengyelországhoz, amelynek értelmében vagy elfogadják a migránsok rájuk jutó áttelepítési kvótáját, vagy távoznak az Európai Unióból. Lehet most felébredni, hogy az EU-t nem lehet zsarolni, és hogy az egységnek ára van, hónapokkal a magyar országgyűlési választások előtt attól tartok, ebben simán Orbán malmára hajtják a vizet. Mert megint a kibaszott kvótára terelik a figyelmet, holott itt a jogállam hullája évek óta büdösödik. Európán belül. Márpedig az a helyzet, hogy ez az ember és népes zenekara nem ért a szép szóból, a finomkodó udvariaskodásokból, és a félszájjal, félve elszavalt bírálatoktól.
justhpeter
Ha annyira szívén viseli Magyarország sorsát, adjuk neki Viktort, vigye haza.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.