Átírnák az elítélteknek küldhető csomagokkal kapcsolatos szabályokat – írja a kormány által az egyes büntető tárgyú törvények módosítása érdekében benyújtott előterjesztésre hivatkozva a Népszava.
A hatályos szabályok szerint az elítéltek általában havi egy alkalommal kaphatnak csomagot, és abban bármit küldhetnek nekik, amit a fogvatartottak a zárkában is jogszerűen maguknál tarthatnak – írta a Népszava.
Ilyen például a tisztálkodási és mosószerek, bizonyos élelmiszerek, dohánytermékek, írószerek, zsebrádió vagy karóra.
Ezután a csomagban mindent lehet küldeni, amit az elítélt magánál tarthat, kivéve az élelmiszert, a tisztálkodási szereket és a dohányárut.
Az elítélt kapcsolattartója ezeket a tiltott termékeket saját költségén megrendelheti a börtönboltban, vagyis a törvénymódosítás elfogadása után a hozzátartozók csak a börtönboltokban vásárolhatnak be a rács mögé került rokonnak, és ez beleszámít a havi egy csomagba.
Az előterjesztés ráadásul azért is visszás a lap szerint, mert a szakutasítás szerint az élelmezési alapnorma napi 420 forint plusz áfa, ebből kell kihozni egy reggelit, egy ebédet és egy vacsorát.
(MTI/hvg.hu/Népszava)
Cikk- és címlapkép: Youtube
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
- mé'szaros bevonul a börtönbe? :D scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/20046301_1495305363822933_1607770403557325170_n.jpg?oh=1e8fcc17bb710d5763e0ac77b8d61aa5&oe=5A3FFA0A
www.helsinki.hu/a-fogvatartas-ara/
Tehát ebből jut cca 110ezer forint havonta
ebből 30 nappal számolva jut 3660Ft
ebből az étkezés 420Ft+Áfa=525Ft
Akkor egy rab, aki törvényt sértett 3-4 ember adóját viszi el költségként!
És ha úgy dönt a rab, hogy nem dolgozik, bár alkalmas rá, megteheti.
Változtatni kell a jogszabályon de nem így...
Régi magyar mondás "aki nem dolgozik, ne is egyék..."
Aki nem dolgozik azoknak nem adnék csak 300 Ft+Áfa értékben.
Aki dolgozik az kapjon 600 Ft+Áfa értékben...
Egész biztos hogy nem 300Ft+Áfa hasznot termel...
Nevelési célzata is lenne!
Lehet hogy lenne olyan is aki itt dolgozna először életében...
Gyorsabban telik a büntetés, is.
Amúgy a börtönben van bankkártyája a raboknak,
azzal telefonál, azzal vásárol a börtönboltban.
Ha jól dolgozik keresse meg az ennivaló árát ,
így a kint lévőket sem terheli.
Amúgy pedig felfordul a gyomrom magától a problémától is.
Miért legyenek ugyanolyan jogai, annak aki megsértette a jogot...
Lopott, rabolt, ölt, erőszakolt.
Legyen végre büntetés, az hogy börtönben van!
Másrészt biztos valami fityfasz érdekeltség lesz a "nemzeti" börtönbolt hálózat (is).
Új hozzászólás