Sztárügyvéddel mentené magát az az apa, akit első fokon fegyházra ítéltek gyermeke halálra éheztetéséért.

Mint ismert, a gyöngyösi házaspár kislánya éhen halt, a másfél éves Kiara tavaly májusban 3,4 kilogrammal hunyt el.

A halálra éheztetett gyöngyösi kislány ügyébe egy sztárügyvéd kapcsolódik be

K. Gusztávot és feleségét, J. Médeát szeptemberben első fokon 15, illetve 18 év fegyházbüntetésre ítélte az Egri Törvényszék kétszeresen minősített emberölés miatt.

Az ügyészség enyhének találta az apára kirótt büntetést, így esetében súlyosbításért fellebbezett.

A neves ügyvédet, Magyar Györgyöt kérte fel a család, hogy másodfokon ő védje K. Gusztávot, a halálra éheztetett gyöngyösi kislány édesapját – tudta meg a Bors. Az apa a felmentésben bízik.

Túlzónak tartom ezt a mértékű büntetést, és a kétszeresen minősített ember­ölést is. Az apa esetében legfeljebb gondatlanság történhetett. Ő egy értékes ember, elismert kőfaragó művész, nem gyilkos. Egész nap dolgozott, jóhiszeműen azt gondolta, a felesége eteti otthon a kislányt

– mondta az ügyvéd a Borsnak, aki nagyon bízik benne, hogy K. Gusztáv esetében akár a felmentés irányába is elmozdulhat az ügy.

(borsonline.hu)

Cikk-és címlapkép: MTI archív: Koszticsák Szilárd

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wpym
Egesz nap melozott! Persze es hazaerve soha nem latta, milyen allapotban van a kislany? A halala nem azonnali volt, ergo latnia kellett volna, hogy nem stimmel valami. Az ilyeneknek, minek gyermek???
Kotelet nekik is foldet rajuk!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wpym
Egesz nap melozott! Persze es hazaerve soha nem latta, milyen allapotban van a kislany? A halala nem azonnali volt, ergo latnia kellett volna, hogy nem stimmel valami. Az ilyeneknek, minek gyermek???
Kotelet nekik is foldet rajuk!
karma1
Huuuuu, Gyuri, most nagyon lenullaztad magad,... Te, aki olyan jo ugyek melle alltal, sokszor ingyen, mert tudtad, hogy a vedencednek igaza van, te elhiszed azt, hogy egy apa, aki este hazamegy, nem latja, hogy nez ki a gyereke???
Ezt te sem hiheted el... Es egy ehezo gyerek rengeteget sir - ez sem tunt fel a szorgos apukanak?
Vedono? Kotelezo orvosi vizsgalatok, oltasok? Szomszedok? Nagyszulok?
Az en lanyom majdnem ennyivel, 3 kilo 20 dekaval szuletett...

Hat ezt elkurtad, de nagyon...:o((((
karma1
@1magyar: En sem ertem... Pedig, ha mas nem, akkor a jozan eszre kene hallgatni...Max. csak azt tudhatna mondani az "apa", hogy nem laktak egyutt az adott idoszak alatt... (De nem, ez sem jo, mert akkor meg jobban kellett volna latnia, hogy a gyerek nem fejlodik semmit sem. Marpedig egy gyerek ebben a korban naprol napra no...)
Tollascsőr
No igen. Egy jó ügyvédnek a bankszámlája mindig sokkal vaskosabb mint a gerincoszlopa...
advocat
Magyar György régen volt apa! Ne feledje, ha egy gyermek súlya kicsi, azért az egész nap dolgozó apa legalább eseténkét felvehette volna, vagy hétvégén. Én nem nyomnám ezt a szöveget. Bizony nagyon mellényúlhat! Gondolja végig. Ha ügyész lenék, ezt megkockáztatnám.
karma1
@Tollascsőr: Magyar Gyorgy nem a penzert csinalja. Nagyon sok ugyet vallal ingyen is a TASZ-nak. Varadi Andras ugyeben is o kepviseli a csaladot.
Itt valami egeszen masrol lehet szo, csak nem tudni, mirol.
Jo lenne tudni, hogy ez a "koztiszteletben allo" sirkoves milyen partallasu lehet, mert Magyar Gyorgy eppen a mult heten csatlakozott valamelyik parthoz, politikuskent. Csak most epp nem ugrik be, hogy melyikhez.
GeoCravker
Az éhenhalást végzetes leromlás előzi meg. Ha ezt nem látta, akkor nem csak gondatlan, de vak és hülye is volt.
Alkalmasint megilleti a törvény előtti jogszerű védelem.
Az ügyvédnek meg az a dolga, hogy ezt biztosítsa.
Magyar György helyében, ha már politikailag exponáltam magam, valószínűleg nem vállaltam volna. De talán mégis. Éppen mert a jog szerinti védelem az utolsó csirkefogót is megilleti. Márpedig ez a kőfaragó eléggé ez a kategória.
kripton
@Horizont: "Kár, hogy nincs halálbüntetés mert azonnal azt adnék nekik, úgy hogy előtte éheztetném őket."

Nocsak! Huvá lett a nagy humánumod? :-)
csipetke
...és a kedves apuka sose nézett rá a gyerekére,és nem látta,hogy csont és bőr?A nő előző házasságából született gyerekét az apának ítélte a bíróság,mert azt a gyereket is így "látta el"az anya.Csak ott az apa időben kimentette a gyereket az anya(?) karmai közül,így az a gyerek élve úszta meg.Számomra nem világos,hogy az ilyen elmeroggyant nő miért szül gyereket?Még belegondolni is borzasztó,hogy az a szerencsétlen kiszolgáltatott kisgyerek mennyit szenvedett,míg éhenhalt...
csipetke
@karma1: A jobbikhoz csatlakozott,ha igaz...Végülis mindegyik jobb,mint a fidesz...
csipetke
@karma1: Azt olvastam,mikor az eset történt,hogy a szomszédok sokszor hallották sírni a gyereket,aztán egy idő után már nem.Akkor még jónéhány napig élt,de már nem volt ereje,hogy sírjon.Tökmindegy,az apa milyen sokat dolgozott,ő ugyanolyan bűnös,mint az idióta és gonosz felesége..
kripton
@Horizont: Én egyáltalán nem gondolom másként, de én náci, meg nyilas, meg fasiszta, meg homofób, meg rasszista vagyok. Nekem lehet így gondolni.
De egy széplelkű humanista...!
1magyar
Aki képes a saját gyerekével ezt tenni, nincs joga élni. Egyik tetűnek sem, de még aki tudott róla azoknak sem!
wagabund
Na, Magyar sem lesz képviselő, pedig indul(na)...most dobott el több ezer szavazatot...a pénz fontosabb...
herczeg0210
Egy gyereknek enni kell adni, hamár megcsinálták! Akár tetszik akár nem! Hiába "sztár ügyvéd" a gyereket akkor is etetni kell...
Dr plágium
Ez arról szól, hogy nekik telik sztár ügyvédre, az asszonynak nem. Nosza kenjünk mindent az asszonyra. Egyformán bűnös minkét féreg. Nem kell orvosi diploma ahhoz, hogy lássa valaki, nem fejlődik a gyermek. Egy normális szülő, rohan a babájával az orvoshoz ha az nem eszik... nem fejlődik. A magam részéről éhhalálra ítélném mindkét férget, hogy éljék át mindazt a szenvedést amit a gyermekük átélt miattuk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.