Megnyomorítja az Oszter család életét a színész körül kialakult vesztegetési botrány, állítja Failoni Donatella, akinek szent meggyőződése, hogy a férje ártatlan.

Több mint négy év letöltendő börtönbüntetést is kaphat Oszter Sándor színész, akit befolyással és üzérkedéssel vádolnak. A 69 éves művész és hat társa az adócsalással vádolt veresegyházi vállalkozótól, Vincze Tamástól tízmilliókat csalt ki. Azzal hitegették, hogy vesztegetéssel elintézik a szabadlábra helyezését – írja a Bors.

Oszter családja a teljes összeomlás szélén: több mint négy év börtön lebeg a feje fölött

Oszter Sándor tagadja, hogy bármit tudott volna az ügyről. Felesége, Failoni Donatella megtörten nyilatkozott a Borsnak arról, mennyire méltatlannak tartja, hogy a párját meghurcolják.

A végsőkig kitartok a férjem mellett, mert tudom, hogy ártatlan. Ismerem negyven éve, Sándor soha, senkinek nem ártott, talpig becsületes ember. Agyrém, ami itt folyik. Disznóság, jogtalan, igazságtalan és megnyomorítja az életünket

– fakadt ki a zongoraművész, aki szerint „koncepciós per” folyik Oszter Sándor ellen.

(Bors)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Komka Péter

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Az, hogy talpig becsületes, talán költői túlzás.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Az, hogy talpig becsületes, talán költői túlzás.
szaboria1
Sajnos Oszterrel már elég rég elszaladt a ló. Elég lekezelően tudott viselkedni a befutott Rózsa Sándor után.
sokanvagyunk
@simmering73: Alacsony a mérce. Attól felfelé is?
papa.49
Nem kell előre rinyálni ez még csak az ügyészi indítvány volt, a bíró meg azt ítél amit akar, de azért ne feledjük a vadászcimborája a lézerpiszkos !!!
szaboria1
@papa.49: Mire a bíróságra kerül lehet, hogy a Janóka már nem lesz befolyásos tényező.
papa.49
@szaboria1: Dehogy nem , gondolj csak bele a nyakig eladósodott Hmvásárhely önkorija adott pénzt milliókat a tiborc féle vállalkozásoknak 2010 előtt, és ki volt akkor ott a góré, hát a lézerpiszkos !!!
wagabund
Minden ember ártatlan. Ez tény... azt viszont nem értem, miért kell ennyi bíróság, és miért zsúfoltak a börtönök?
ennek a Rózsa Sándornak is olyan becsületes arca van..
Yeromos
A mi Rózsa Sándorunknak van ám egy két nagy betyár haverja, együtt szokott vadászgatni a hódmezővásárhelyi nagy betyárral, Lázár betyárral. A perzekutorok őt nem fogják elérni.
peterkelemen
Orbán mocskos diktatúrájában minden agyrém.
Desischado
Akkor minek csinál ilyeneket, ha annyira becsületes? Mi van, lézer hol van ilyenkor?
papa.49
@Desischado: A háttérben ki van ,,okosan,, fundálva úgy tesznek mintha törvényes eljárás folyna, de ahhoz ennek semmi köze, a bíróságnak már kezében van az ítélet csak még várnak a kihirdetéssel !!!
wagabund
ÍAhogy elnéztem a tévékben, a sok barátja kimenti...most csak a köznépet hülyítik, aztán szép csendben elül a por, oszt jónapot.
papa.49
@wagabund: Ugyanúgy mint mikor lezúzta a parkolóház bejáratát !!!
namihami
Csak utolérte a Veszelka Imre bosszúja. Nem kellett volna a Julist megrontani.
De most a Pisze Matyi már nem fog mellette raboskodni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.