A Debreceni Egyetem friss felmérését idézi az e heti HVG, amelyből kiderül, hogyan változott a magyar lakosságon belül a cigányság aránya az elmúlt 30 évben.

Kutatás: ennyi roma él jelenleg Magyarországon
Fotó: Pixabay

Míg 1971-ben a Kemény István szociológus nevéhez fűződő kutatás 320 ezer, egy 1984-87-es vizsgálat pedig 400 ezres roma népességet mért, a Debreceni Egyetem friss adatfelmérése szerint

összességében 876 ezres roma népesség él Magyarországon.

A módszertan hasonló volt az 1971-es felméréshez: azt tekintették romának, akit a környezete romának vélt, az adatok konkrétan a polgármesterek, önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok megkérdezésén alapultak. Ezzel valamelyest valószínűleg felülbecsülték a számot, az emberek például romának tekintenek olyanokat is, akik vegyes kapcsolatból születtek, vagy gyakran azokat is, akik mélyszegénységben élnek.

A felmérésből kiderült, a hazai falvakban átlagosan 11,5 százalék a roma népesség aránya, a közepes városokban 9, Budapesten és a megyei jogú városokban 7 százalék.

Legmagasabb arányban Baranya és Somogy határmenti járásaiban, illetve a Salgótarján és Csenger közötti 17 járásban élnek romák (20-25 százalék), míg legalacsonyabb az arányuk a mosonmagyaróvári, a szegedi és a balatonalmádi járásban (1 százalék alatti).

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisGenyo2
Ez hozta azt is, hogy egyre gyakrabban követnek el bűncselekményeket egymás ellen. ;-)
ittott
@Equus: még annyit az ilyen válaszleveles önbeküldős kérdőívek 3-8 százalékát küldik vissza. a 10 százalék már nagyon jó.
wpym
@Equus: A ,,nem tom" milyen nyelv?
wpym
Mindegy mennyi a valodi letszamuk, a lenyeg, hogy egy is sok beloluk.
Equus
@wpym: 16.42 I don't know a jelentése, újmagyarul van. Régen nem járhattál erre... ha a dédunokád ismeri magyart tőle kérdezheted...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél