A politikai elemző szerint a kormányfő most nem az eszére hallgatott. Török Gábor szerint egy politikusnál csak azt érdemes vizsgálni, beszéde segítette-e stratégiája érvényesülését, vagy inkább gátolta azt. Blogján azt írta, március 15-én a Fidesznek kulcskérdés volt, hogy a kampányban előkerült kínos ügyek – Altusz-nyilatkozat, Elios-akta, hódmezővásárhelyi vereség, Semjén és Kósa ügyei – után a Békemenettel végre erőt mutasson. Befektetett az állam is az Elios külföldi holdudvarába Még közpénzzel is egyengette az Elios-csoport és üzletfelei útját a magyar állam egyik befektetési társasága. A Békemenet rengeteg embert toborzott össze, a mozgósítás jól működött, a demonstráció sikeres volt, de még nem dőlt el, a Fidesz ebből mennyit tud profitálni. Török Gábor megismétli, korábban nem hitte, de Orbán Viktor ünnepi beszéde igazolta, a kampányban a Fidesz mindent a migrációra tesz fel. A Fidesz láthatóan lemondott arról, hogy a kormányzás egyéb területeiről bármit...
Török Gábor: Orbán ekkorát ritkán hibázik
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
Itthon
- 2024. May 18., 16:16
Gyurcsány óriási hatást gyakorolt Szentkirályi Alexandrára, aki most rémálomként beszélt róla
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
jöttek az emberek,sőt lengyelre fordították a beszédet,a legfinomabban is paradoxoni eset.
Ez a történet mutat olyan képet,hogy a magyar választásokat megnyerni azok ellen lehet,
akik nem is itt élik le az életet. Vezérük egy nemzetinek mondott,hogy melyiké arra még nem
tett pontot. Felveti ama alapvető dolgot;így is árulja idegeneknek Magyarországot? Tehát
a letelepedési kötvények eladásánál meg nem állott? Megy az árulással amíg az hoz hasznot?
orbán nem most hibázott, hanem véges végig. Remélem, ebbe végre bele is bukik.
Találó magyarés nem dakota közmondás: aki másnak vermet ás...nos, ő maga esett bele.
Azzal egyutt, amikor elkezdtek osztogatni a kettosallampolgarsagot, mint a promenclicukrot Romaniaban, akkor meg orban sem akart szavazati jogot adni nekik, csak allampolgarsagot. Valaki adhatta neki az otletet, hogy erdemes szavazati jogot is adni nekik, es ezutan alakitottak at a szavazati torvenyeket ugy, hogy a fide$$ fele lejtsen a palya...
Jó, így legalább megtelt a Kossuth tér, és volt lelkes taps amikor a vezetőik beintették.
Ezt Orbán is tudja, ezért "bízik" bennük és számít rájuk, ezért fenyegetheti az ellenzéki vezetőket és a vele nem szimpatizáló szavazókat immár nyíltan. Pontosan tudja hogy mennyire veszélyesek is lehetnek ha eldurran az agyuk, ezért is viselt ő maga golyóálló mellényt, csak úgy, bátorságból, hátha eltéved egy ellenzékinek szánt provokatív golyó vagy akármi.
Bevallom féltettem is az ellenzéki vezetőket és a hallgatóságukat.
Orbán elfelejtette, hogy Karácsony, Vona és Gyurcsány is elsősorban gyerek, férj,apa, és csak másodsorban politikus ahogyan ő is. Sőt, ő már nagyapa is. Talán gesztusként biztosíthatott volna nekik is némi védelmet, mint miniszterelnök. De nem! Lőtt rájuk, undorító módon verbálisan, uszítva és fenyegetve. Tudta, hogy a menetesek bármikor átmehetnek a Fővám térre és elszabadulhat a pokol. Talán várta is ezt, de nem sikerült, sőt a fagyi ismét visszanyalt. Erről ennyit
A diákok azok, akik bátrak, kiállnak az érdekeikért, vezényeltek is oda annyi rendőrt, mintha egy millióan lettek volna a tüntető fiatalok.
De ők sem voltak hajlandóak randalírozni!
szóval nincs aki tanácsot adjon ennek a félcédulásnak.
Lepukkant hitelét vesztett politikus lett belőle.
Új hozzászólás