Az ellenzéknek le kell válnia a rendszerről. Vélemény. Sokan fanyalognak a szombati tüntetésen tapasztalt szervezési és retorikai hiányosságok miatt, de én nem fogok. A tüntetésszervezés is egy szakma, majd belejönnek. Szónoki tehetség pedig vagy van vagy nincs, nem feltétlenül esik egybe azoknak a köre, akik tömegeket képesek utcára hívni, illetve azoké, akik hatásosan tudnak előttük beszélni. A történelem időnként színpadot ácsol, nem sejthető, hogy Danton vagy Medgyessy Péter verbális eszköztárával rendelkezik-e az a népfi, aki éppen felmászik rá. Igaz, ritkán váltak befolyásossá azok a mozgalmak, amelyek élén csak az utóbbi típus képviseltette magát. Az elmúlt szombatot Danton kihagyta, ez biztos, de három nap múlva még felbukkanhat, szóval emiatt egyelőre ne keseregjünk. Az a lényeg, hogy rengetegen gyűltek össze, köztük – ezt régi tüntetések unott résztvevőjeként nyugodtan állíthatom – meghökkentően sok fiatal, akik olyan természetességgel kiabálták azt, hogy Orbán...
A NER megbuktatásának forgatókönyve. Első fejezet
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ecetet a mosógépbe? Így és ezért érdemes ecettel mosnod
- Idegen testet találtak a kínai agyaghadseregben, az alak nem hasonlít egyikre sem a nyolcezer közül
- Totális botrány az idei érettségi, forradalmi a hangulat, bukásveszély: úgy kicsesztek a diákokkal, hogy arra ...
- Dr. Csókay András elkapott egy gyilkos fertőzést a nigériai misszión: Az ima segített rajtunk
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A vilagon semmi mas bekes fegyver nincs mar a kezeben a partoknak, a kepviseloknek.
Ha most ebben nem egyeznek meg az ellenzeki kepviselok, akkor a cikkben athuzott mondat lep automatikusan eletbe: vagyis csak a penzert, sajat erdekukben csinaljak a kepviselok ezt az egesz bulit, gerinctelenek, es vegulis nekik jo igy a NER.
Ha ezt a mondatot figyelmen kivul tudjak hagyni, akkor a leggyorsabb, legvertelenebb eszkoz kerul a kezukbe, amire az egesz vilagon MINDENHOL fel fognak figyelni, mert ez fele'r egy palotaforradalommal.
Egy csepp magyar ver se folyjon ezek miatt a szemetek miatt, mert nem erdemli meg a fidesz ezt!
Ugyanezt a peldat hoztam: gyakorlatilag nemethsziszi teljesen ellehetetlenitette a komplett Nemzetbiztonsagi Bizottsag munkajat 2 honapon keresztul, miutan folyton arra hivatkoztak, hogyha Szel ott van a bizottsagban - egyebkent teljesen jogosan, mert hivatalosan tagja a bizottsagnak - akkor ok nem valaszolnak egyetlen kerdesre sem.
Masik peldanak a hasonlo, bar nem tavolmarado's bojkottot emlitettem: mint peldaul bienerth menesztesekor: amikor az Uszoszovetsegben elnokvalasztas volt, es bienerth szolalt fol, akkor az egesz megjelent tarsasag egyszeruen hatat forditott bienerthenek, aki ezutan ugy nezett ki, mintha a falnak bezelne. (Pedig a szovetsegen belul sem volt egyseges velemeny a megvalasztando szemelyrol, csak azt tudtak, hogy a fideszes ejtoernyos bienerthet NEM akarjak elnoknek).
Es persze abban is igaza van nagyon a cikkironak, hogy ennek a mult heti tuntetesnek ultimatumot kellett volna adnia a tokolodo es erosen leszerepelt ellenzeknek is, mert ezt az egeszet ok szurtak el: 4 eve kussolnak a fidesznek kedvezo valasztasi torvenyekrol, es az utolso 1 ev csak nyilvanos veszekedesbol allt.
Igaz, hogy a fidesz egy ideig igy azt csinálhat, amit akar, de a 2/3 birtokában akkor is, ha az összes biodiszlet ott ücsörög, és néha szóhoz jut. A fidesz számára a megosztott ellenzék csak a "sál a kirakatban" (dekoráció), hogy hivatkozhassanak arra, hogy demokrácia van! Legalább is névleg, mert valójában Kleptokrácia!
Új hozzászólás