Nincs béke Hódmezővásárhelyen, most rendkívüli közgyűlést hívatott össze a helyi Fidesz azzal, hogy majdnem egymilliárd forintot utak és járdák építésére költene, ezt a költségvetési tételekből csípné le. Márki-Zay Péter független polgármester szerint nincs miből. A polgármester szerint az átcsoportosítások azonban még takarékoskodás mellett sem kivitelezhetők. Márki-Zay egyfelől arra hivatkozott, hogy a tervezett bevételek realizálása sem biztos, de megemlítette az önkormányzati cégek gazdálkodási nehézségeit is. Itt már a közgyűlés mellett dolgozó könyvvizsgáló segítségét hívta, aki szerint a prognosztizált forgalomnövekedés mellett az iparűzési adók jó eséllyel befolyhatnak, az önkormányzati tulajdonú cégek pótbefizetései, támogatásai pedig a költségvetésben kintlevőségekként szerepelnek, csak az önállóan gazdálkodó önkormányzati tulajdonú cégnél jelennek meg kötelezettségként. Akárhogy is bűvészkedtek a számokkal, az kiderült, hogy az önkormányzati cégek az utóbbi években...
Márki-Zay Péter: „Ha most csődbe viszik a várost, az nem megoldás”
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 11:54
Ketyeg az óra – elfogyott Orbán Viktor ideje – sok százmilliárd forint a tét az Eu-ban
Nagyvilág
- 2024. May 10., 11:57
Lemondott a teljes orosz kormány, megszólalt Putyin
Itthon
- 2024. May 10., 10:14
Videó – Orbán kitett magáért a kínai elnök fogadásán, de nem teszi zsebre, amit a kommentelőktől kapott
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
Minden számonkérnek MZP-n amit az előző fideszes vezetés nem csinált meg.
Az tényleg jó trükk, hogy új utat, járdát követelnek. Hisz ha ebbe belemegy MZP akkor eladósítja a várost. És azzal kampányol majd Lázár János. Ha pedig nem költ rá, akkor meg azzal fog kampányolni Lázár János. Remélem a lakosok is látják milyen aljas játszmát játszik a fidesz.