Augusztusig biztosan rácsok mögött marad Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosa.

B. László november óta ül előzetesben, néhány hete pedig kérvényezte, hogy házi őrizetbe kerülhessen, de ezt a bíróság elutasította ezt. Ez azt jelenti, hogy augusztusig biztosan rácsok mögött marad.

„Unokaöcsémet a többi rab többször is életveszélyesen megfenyegette. Rettenetes dolgokat kiabáltak át neki a másik cellákból. Például hogy

»Megölünk, kinyírunk!«, »Fanniért az életeddel fogsz fizetni!«. Laci nagyon megijedt, hiszen nem tudta, hogy az őt fenyegetők valóra is váltják-e ígéreteiket”

– mondta a Blikknek a gyanúsított korábbi védője, egyben nagybátyja, Brodmann Péter.

Meg akarják ölni VV Fanni feltételezett  gyilkosát

A lap azt írja, hogy a börtönben mindent megtesznek az őrök, hogy ne essen bántódása a gyanúsítottnak, akit várhatóan még többször kihallgatnak a nyomozók az üggyel kapcsolatban.

A férfit továbbra is bent marad, hiszen az indoklás szerint tartani kell a szökéstől vagy az elrejtőzéstől, valamint a tárgyi bizonyítékok megsemmisítésétől.

Cikk- és címlapkép: Instagram/vv_fanni

(blikk.hu)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Bándy Kata gyilkosát nem akarják kicsinálni??? Pedig az nem csak feltételezett...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Levendula
Bándy Kata gyilkosát nem akarják kicsinálni??? Pedig az nem csak feltételezett...
namihami
Fanny stricijei ülnek a másik cellában? Zokon vették, hogy a jólkereső beosztottat (esetleg) meggyilokolta ez a csávó? Mert még csak feltételezett...
human
De csak feltételesen akarják megölni gondolom, hisz feltételezetten gyilkos.
human
Kiemelnék pár dologt:
"Rettenetes dolgokat kiabáltak át "
"Laci nagyon megijedt"

Gyilkosságban részt venni ahhoz van esze meg bátorsága, de egy csúnya szótól már tele a gatya?
maci0427
Akkor a Lacika mondjon már valami normális kézzel fogható dolgot ! Ha már az élete veszélyben van így is , úgy is , akkor legalább a lelkiismerete legyen tiszta !
human
@maci0427: Lacika gondolom éjjel-nappal mérlegel. Ha nem beszél, akkor bent ölhetik meg. Ha beszél, akkor meg kint. Így jár aki mocskos dolgokba keveredik.
papa.49
Ez csak egy bohóc, az igazi gyilkos szabadon van, valószínűleg egy fütyiszes nagyfejű, van a háttérben, és kurvára fontos dolgokat tudhatott meg ez a kurva, hogy ennyire bőszen keresik !!!
human
@papa.49: Mindent megtudunk közvetlenül az után, hogy nyilvánosságra hozták miért lett Welsz Tamás öngyilkos egy rendőrautó hátsó ülésén mikor csak okiratot hamisított.
maci0427
@human: Na igen, pontosan ! De ő szerintem játszotta a menő nagyfiút , pedig kár volt ! Persze kölcsönökből ahogyan megírták ! Azért a végeredményre kíváncsi lennék !
papa.49
@human: Addig amíg a sofőr a BM. semmi nem fog kiszivárogni erre akár mérget is vehetünk !!!
human
@maci0427: A Welsz ügyben csak találgatni lehet.
A) Valóban kígyó méreg végzett vele, hisz sokat volt Afrikában
B) Megölték
C) Új azonossággal él a világ másik végén
ibn Said
@human: Biztos vagy benne, hogy valóban Ő(k) az elkövetők!? Vagy elég azt mondani, és már el is ítéled bizonyítékok nélkül!?
human
@ibn Said: Miről beszélünk, mert sok mindenről volt szó.
ibn Said
@human: ma: 09.11.

"Kiemelnék pár dologt:
"Rettenetes dolgokat kiabáltak át "
"Laci nagyon megijedt"

Gyilkosságban részt venni ahhoz van esze meg bátorsága, de egy csúnya szótól már tele a gatya?"
human
@ibn Said: Ja. Én hol mondtam ilyet. Igazából a hírek végig arról szóltak, hogy csak eltüntette a testet. Tehát csak társtettes. Ezért nem írtam sehol, hogy ő ölte meg, de részt vehetett benne. Én azt is gyilkosságban való részvételnek tartom, ha valaki segít eltüntetni egy hullát.
ibn Said
@human: "részt vehetett benne" semmi bizonyíték nincs rá (eddig), ezért amíg a bíróság ki nem mondja, hogy bűnös ártatlannak kell kezelni!
Én így gondolom... ezért mindenkit ártatlannak vélelmezek (még ha, bilincsben vezetőszáron mutogatják a TV-ben) mind addig amíg ki nem derül, hogy valóban bűnös.
human
@ibn Said: OK. Értem az álláspontod. Én pedig ha megengeded továbbra is maradok a "részt vehetett benne" megfogalmazásnál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél