Magyarország számára elfogadhatatlan az Európai Bizottság 2021 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó költségvetés-tervezete, amely jelentős forrásokat vonna el az agráriumtól és vidékfejlesztéstől – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az uniós tagországok szakminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozását követően.

Az EU elkezdi kivonni a forrásait: tiltakozik a magyar agrárminiszter

A miniszter aláhúzta: Magyarország véleménye szerint az uniós bizottságnak változatlan nagyságrendű költségvetést kell előterjesztenie a közös agrárpolitikára (KAP) vonatkozóan, ugyanis megfelelő válaszokat kell adni azokra a kihívásokra, amelyek 2020 után az agráriumot globális szinten érinteni fogják. A források csökkentése emellett nincs összhangban azzal az adminisztrációs tehernövekedéssel, amelyet a magyar gazdák számára okoz – közölte.

Mint mondta, Magyarországot hátrányosan érintené egyebek mellett a termeléshez kötött támogatások csökkentése, hiszen a versenyképesség megmaradásának feltétele az elmúlt években kiharcolt 13 plusz 2 százalékos támogatási szint megtartása.

Magyarország hozamnövekedést kíván elérni, fenntartható mezőgazdaságot akar, és megfelelő válaszokat találni az állat- és növényegészségügyi kérdésekre. Ez az a felelősség, amely a visegrádi országokat és a hozzájuk csatlakozó balti államokat, valamint Horvátországot, Szlovéniát és Bulgáriát vezeti, hogy közösen, versenyképes régióval tudjanak megfelelni a piaci kihívásoknak – hangsúlyozta a miniszter.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

233 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
A főnök azt mondta, Magyarország megáll a saját lábán is. Akkor tessék megmutatni. Nem kell az ajvékolás.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@Shikari: Miért, Te, a román Regát sötét mélyéről jobban tudod, Te horogkeresztes???
vladimir putin
@Shikari: a németektől tök jól lehet lopni, szerintem nem kéne őket rögtön kilökni a mi Demokratikus Magyarországunkból.
Valami kedveskedés azért még kéne még nekik, hogy legyen lóvé a következő hétvégi bulira is!
Írjál valami kedveskedést is, mert nem lesz pénz pezsgőre!
kokopelli
@tulipan: ...nem akartam mélyebbre ásni,de egy Kosovo környékéről menekült albán-
cigó "nemmagyarozza" le az itt születetteket? A Xherdan SHAQIRI-ről ugrott be (albán szü-
lők fiaként) anno a Bayernél és Angliában is, ma még a schweizi válogatottban is focizott ill. focizik!! '89 után menekültek nyugat felé a Shikari féle Kosovo-albán-cigók a nyugati törzse-
iket erősíteni!!?? ;-)))))
nemfideszes
Nem értem mire veri a nyálát az agrárminiszter, a főnöke megmondta: "Magyarországnak nem kell megijednie, nincs rászorulva senkinek a pénzére, megáll a saját lábán."... most lehet bizonyítani...
tulipan
@kokopelli: Nagyon köszi ezt a roppant értékes infót! Eddig még scak lerománztam az idióta bunkó, ipsét, de albánnak még sokkal jobb!!! :)
kokopelli
@tulipan: Kosovo-albánnak!,azzal a megjegyzéssel,hogy az említett focista sohasem
tagadta származását és egy normál polgára ill. válogatottja lett Schweiz-nak! ;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél