A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint óriást fordult a politikai helyzet egész Európában, ma már Olaszországban és Németországban is máshogy vélekednek a migrációról.

Fidesz: óriásit fordult a migrációval kapcsolatos politikai helyzet egész Európában
Fotó: MTI

Hidvéghi Balázs az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában kiemelte, Magyarországon nem változott az álláspont, ugyanakkor örvendetes, hogy a többi ország meggondolta magát. Látható viszont, hogy az Európai Bizottságban "még nem adták fel a küzdelmet", ezt tükrözi a migrációs támogató költségvetés kidolgozása is – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, folytatni kell a határozott küzdelmet, világosan kell beszélni a valóságról, és figyelni kell az emberek reakcióit. Elmondása szerint a Fidesz ezt teszi, politikai sikere annak köszönhető, hogy az emberekkel együtt kormányoz. Úgy vélte, ez a megoldás az unió számára is "hasznos és üdvös" lehet.

Kitért arra is, hogy meg kell nevezni azokat, akik mást akarnak, ez a Soros-hálózat, amely Brüsszelben is jelen van különböző szervezetek formájában.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
@Commenter: Már elmentek a falig, most törik át és a törmelékkel minket temetnek be...nem csak a Stop Sorossal-hanem minden egyéb aljasságukkal...meg a szar korrupt emberekkel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Grafix69
Nincs semmiféle Soros hálózat , és nem is volt soha . Az alapítványai az emberiesség mellett munkálkodnak és nem ellene . A civil szervezetek azokat az embereket csoportokat segítik akiket a politikai rendszer ledarál . Nyilván senki nem szeretné , ha teljesen más életvitelű emberek tömegei befolyásolnák a kultúránk vagy a napi életünket. Viszont a humanitárius gondolkodás fontos elv. Igazából nem a Soros nemlétező állítólagos nemzet ellenes szervezeteitől kell tartani , sokkal inkább ezektől a nacionalista cigány bűnözőktől kell félni akik ezt az országot és annak népét bekebelezték . Olyan mértékű társadalmi ellentéteket szítottak és olyan mély nyomort hoztak annak a társadalmi rétegnek akik a legtöbb szavazatot adták rájuk , hogy nem lesz elég még 100 év sem ennek a hatalmas bűnnek a rehabilitálására. A legnagyobb probléma , hogy kizsákmányolókat tett a magyar nép a saját fejére . Azok az emberek akik a kormányban , de talán a parlamentet is mondhattam volna , azok az emberek csak és kizárólag a saját gazdagodásukon dolgoznak . Semmit nem tesznek azokért a választókért akik bejuttatták őket oda ahol minden felelősség és elszámoltatás nélkül lophatják ki a nemzet még meglévő vagyonát . Szerintem nincs Soros terv , szerintem Orbán terv van és Orbán hálózat , és ahogyan látom elég jól hazudnak mindenben és mindenkinek .
back up
Hídvégi Balázsra ki bízná rá az egy hete mosatlan lyukas zokniját?
Én nem.
Bakker, ahogy formára igazítja az arcszőrzetét nap, mint nap...
Kb másfél óra, de ő élvezi..

Egy tohonya buta arc arcszőrzete, az fontos.
Meghatározza a tudatot.
back up
A szürke ötven árnyalatából kiválasztotta a legbénábbat - lehányt, lefosott színű zöld nyakkendővel
Ugye piros zokni van rajtad, meg koptatott barna bőrcipő?
Kérlek, ne ábrándíts ki.
verőce21
A bevándorlás - vagy az embercsempészek által a túlzsúfolt gumicsónakokra fegyverrel felhajtott "menekültek" - kapcsán jut eszembe mindig, amikor az autóbuszban mellém telepszik egy néger, amit az európai, amerikai, stb. rabszolgatartásról nem rég olvastam. Livingstone szerint az Afrikában összerabolt és aztán minden auschwitzi halálvonatot megtetéző kínzások között elhurcolt néger rabszolgák ötven százaléka pusztult el szállítás közben.
Platón helyeselte a rabszolgatartást, de a görögök "humanizálták" az intézményt.
tulipan
@verőce21: Erre mondják, az agyatlan narancsosok, hogy a "dicsőséges fehér ember"!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél