2007 óta vezette a Szegedi Tudományegyetem egyetemi hallgatói önkormányzatát.

11 év után lemondott a túlkoros szegedi HÖK-elnök
Fotó: Németh György/MTI

Lemondott a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának (SZTE EHÖK) elnöki posztjáról Török Márk - adta hírül a 24.hu, a Szegedma információira hivatkozva.

A harmincéves Török 2007 óta vezette a Szegedi Tudományegyetem egyetemi hallgatói önkormányzatát, de ebből egy évet egy fegyelmi ügy miatt ki kellett hagynia.

Az Átlátszó már 2016-ban arról írt, hogy a jogszabály-módosítás miatt Török már nem lehetne EHÖK-elnök. Ekkor Törököt az egyetem mind a 12 karának dékánja megkérte, hogy az intézmény hírnevére tekintettel ne ragaszkodjon görcsösen tisztségéhez és ne menjen bíróságra. A diákvezér erre kioktató levelet írt a kari vezetőknek, amiben konkrétumok és nevek említése nélkül visszaéléseket sugallt.

Lemondásának okaiként Török Márk a túlkorosságát és az egyetem rektorváltást említette a 24.hu-nak.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Nehezen szánta rá magát, nem érezte, hogy ez már nevetséges, mégsem mehet innen nyugdíjba.
wagabund
a szóbeszéd szerint nagyon sok pénz felett döntött, és a hatalom is megrészegítette..persze néhány diplomát összegyűjtött, hogy a jogosultság meglegyen...
most más kapja az aranyborjút...

olvasunk mi még gyűlölklödéses átadásról, meg másról..
Csizmás Kond
...az is lehet azóta egyetemista...folytonosan...
wagabund
@papa.49: finoman kell fogalmaznom, mert beperel...szóval nagyon értett a sok pénz
elosztásához...és most elvették a játékát...
...és a hír hallatán az összes barátja átáll az új elnök oldalára barátnak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél