A magyar miniszterelnökkel a Bild készített egy interjút, amely csütörtökön jelent meg a német bulvárlapban. Orbán Viktor arról beszél, amit a szombati tusnádfürdői beszédében is hangsúlyozott, vagyis hogy a bevándorlás kérdése központi jelentőséget fog viselni a 2019-es EP-választásokon, és megkockáztatta azt is, hogy ha Angela Merkel német kancelláréhoz hasonló menekültpolitikát folytatna, akkor az első nap elűzték volna a hivatalából. Orbán egyébként július 5-én találkozott Merkellel, a tárgyalásukon pedig kiderült, hogy nemcsak a bevándorlás, hanem a humánum kérdésében sem értenek egyet. Nyilvánvalóan Merkelre gondolva mondta a a Bildnek adott interjúban, hogy a kereszténydemokrácia nem liberális, hanem illiberális, ami pedig az EP-választásokat illeti, úgy tűnik, tett egy halvány kísérletet arra, hogy Franciaország ellen fordítsa Németországot, elkezdte fejtegetni ugyanis, hogy Németországnak ébernek kell lennie,
Orbán üzent Macronnak, nem kér a Franciaország vezette Európai Unióból
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Brutális részletek az ezredes haláláról: másodpercek alatt kétszer is elütötték az M1-esen
- Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- Bosszú a bíróságon: lelőtte 7 éves lánya gyilkosát a gyászoló édesanya
- Valami nagyon furcsa dolog történik Vitray Tamás körül, már a rajongók is aggódnak
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás