A szexuális zaklatással gyanúsított tanár ellen megszüntették az egyik nyomozást.

Sz. Zoltán egy 11 éves tanítványát meg akarta szöktetni Londonba, de durva szexuális tartalmú üzeneteket is írt a kiskorúnak. Előbbi tettéért 1 év 8 hónap börtönt kapott, két évre felfüggesztve.

Az üzenetekben arról is szó volt, hogy miként közösüljenek. Ennek fényében hiába is nyomozott a rendőrség szexuális erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt a férfi ellen, mivel a gyerek önszántából cselekedett és az iskolán kívül kommunikáltak egymás között a szexről. 

„Nem értek a paragrafusokhoz. Bár kénytelenek vagyunk elfogadni a hatóság döntését, de nem értünk egyet vele. A fiam végre lassan megnyugszik, nem akarjuk megint feltépni a lelki sebeit”

– mondta a kisfiú édesanyja a Blikknek.

Az informatikatanár számára kedvező döntés ellenére jelenleg is előzetes letartóztatásban van, mert egy másik, 10 éves tanítványa ügyében még tart a nyomozás ellene. Hogy azzal a diákkal pontosan mit tett, egyelőre nem tudni.

Megúszhatja a pedofil tanár

A tanár el akarta vinni magával a fiatal fiút Londonba. A gyerek haját levágta, sőt még piercinget is aggatott rá, hogy a lehető legkevésbé hasonlítson önmagára. Egyiptomból még hamis iratokat is rendelt. Végül az utolsó reptéri ellenőrzésnél buktak le, mert a gyerek véletlenül nem apának szólította a férfit, valamint szemet szúrtak a hamis dokumentumok. 

Cikk- és címlapkép: Pixabay (illusztráció)

(Blikk)

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ittott
@Shikari: nem liberális. Fideszes majom. mit gondolsz miért ejtették a nyilvánvaló bűnét?
Anyád hogy van?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ittott
@Shikari: nem liberális. Fideszes majom. mit gondolsz miért ejtették a nyilvánvaló bűnét?
Anyád hogy van?
Clavigo
Kinek a "valakije" ez a " tanárbácsika " ?
ittott
@Shikari: a szexuális bűncselekmények az ideológia mentesség kategóriájába tartoznak. gondolj a szeretet papjaira. a katolikus szarfaszuakra. a rkat egyház abszolút konzervatív. van néhány szervezet, amely ennek köszönheti a fennmaradását. pl. az egyetemek. a tudományos kutatás... bocs hogy megzavartalak ...
kereső
ÚJSÁGÍRÓ. 2017. 11. 22. 16:22

A fenntartó hittudományi főiskola közölte, nem csak a pedofilgyanúba keveredett tanárt rúgták ki.

Békés megye.Liberális mi? Hülyék hülyéje.
ittott
@Shikari: korlátozott agysejtjeimmel nem értelek. számomra bűncselekmény. ezt írtam. ezt nem lehet besorolni ideológiák alá. nézd a kereső kommentjét. a majom a hittudományi főiskola alárendeltségébe tartozik. tartozott. konzervatív keresztény. mint OV kurzusa. ÉRTED?
csak úgy....
@Shikari: tibike! állítólag azért lépett le a csudi szép nejed,mert te is "liberáliskodtál " a tizenéves lyányoddal! ? cáfolj meg libernyák ! ;)
ittott
@Shikari: óriási tévedésben vagy. bár a liberálist szitokszóként használják, és én magam sem hiszek benne, de a bűn számukra is bűn. egyszer majd keresek egy korrekt leírást róla, és bemásolom ide, vagy megkereslek, és megtanítom számodra, hogy ne irkálj hülyeségeket. itt mindenki aláz. észre is vehetnéd, hogy egyedül vagy a véleményeddel.
staro2
@ittott: shikarival nem vitázunk,bármit ír nem reagálunk rá.
shikari egy senki, így kell kezelni.
ittott
@Shikari: ezt ígértem: Az alapvető értékeket és célokat az alábbiakban foglalták össze a liberalizmus képviselői: a korlátlan uralkodói hatalom elvetése, az egyéni szabadság, amit a polgári szabadságjogok (szólás-, sajtó-, sajtószabadság, valamint a gyülekezés szabadsága), a törvény előtti egyenlőség, a parlamentarizmus, a népképviselet, az alkotmányosság és képviseleti demokrácia, az állami beavatkozástól mentes gazdaság ("laissez faire, laissez passer", a munka, vagyis a kereskedelem, az ipar szabadsága, szabad verseny), illetve a közteherviselés biztosítanak. Ezen túlmenően célként fogalmazták meg az egyén minél nagyobb befolyását a közre, viszont ezzel párhuzamosan a köz részéről minél kisebb beavatkozást tűr el az egyén életébe. ("Olyan kevés államot, amennyit csak lehet; s csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges.") Nem ismer el semmiféle vallási, származási, nemzetiségi hovatartozásbeli megkülönböztetést
csak úgy....
@staro2: ha nem reagálsz a baromságaira, nem cáfolod,akkor azt hiszi,hogy neki van igaza!
ittott
@kereső: biztos, hogy nem. ... van ilyen. ez személyiséghiba. alacsony az önértékelése, és követő lesz. megy valaki után, mint tyúk után csibék. sajnos ezek a diktatúrák végrehajtói.
moareka
@Shikari: ...ebbe nem keverném bele a politikát, úgy mocsok, ahogy van...politika független!
human
Megpróbálta. Nem jött össze. Megúszta.
human
Szerintem egy 11 éves gyerek önképe még képlékeny. Fogalma sincs mi a helyes, mi veszélyes, kiben bízhat, kiben nem. Könnyen befolyásolható korban van. Szóval itt szerintem nem lehet valódi beleegyezésről beszélni. Rábeszélésről, befűzésről viszont igen.
terlasz
@durbincs: Ilyen remek fidesz-tanítvánnyal alig találkozni, mint te. Mindegy, hogy mit írsz csak ne értse senki. Vagy egy nagyon hosszú agymosó tanfolyamon vettél részt vagy pedig ennyire fogékony vagy a hülyeségre.
staro2
@csak úgy...: Ezeknek a fizetett trolloknak az a dolguk, hogy dühítő hülyeségeket írjanak le, felbosszantsák a kommentelőket és az általuk kívánt irányba víve a szóváltást végső soron szétverjék a beszélgetést.Ezekkel vitázni fölösleges időpazarlás.
Majd magad is rájössz.
ittott
@Shikari: bíztam abban, hogy összekötsz néhány fogalmat:
egyházi intézmény - hitoktató - konzervatív - bűnöző.
absztrahálj kisfijjjjam
absztrahálj
ez tette az embert emberré.
Absztrahálás (absztraháló képesség): révén a közvetlen érzékelés, észlelés szintjéről egy magasabb, a közvetlen érzékleteket nélkülözni tudó (általánosabb) szintre emelkednek a kognitív alapműveletek. Ez teszi lehetővé az összefüggések felismerését.
ittott
@Shikari: tévedsz. sokkal több. írja egyet, kettőt?
ezt húzd be az agyadba.
aedificofilia: épületek iránti vonzás
akrotomofília: amputáció iránti vonzódás
algolagnia: fájdalom iránti vonzódás
arachnofília: pókok és rovarok iránti beteges vonzódás
aszfixiofília: légzéskorlátozás iránti vonzódás
autoginefília: férfinak önmagát nőként elképzelt önmagához való vonzódása
biasztofília: nemi erőszakhoz vonzódás
chordofília: hang és az emberi hangszálak iránti vonzódás
efebofília: serdülők iránti vonzódás
eltaposás: ebben az esetben rovarok és kisebb állatok halálra zúzása, általában mezítláb, okoz kielégülést. Ez a szexuális tevékenység számos országban, pl. az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban törvénybe ütköző
emetofília: a szexuális gerjedelem a hányáshoz kötődik, azaz vagy önhánytatáshoz vagy mások hasonló tevékenységéhez
agalmatofília: szobrok, próbababák iránti vonzódás
dendrofília: fák iránti vonzódás
hematolagnia: vér iránti vonzódás
müzofília: használt ruhák iránti vonzódás
trikofília: haj iránti vonzódás
gerontofília: idősek iránti vonzódás
harpaxofília: rablás áldozatává válás iránti vonzódás
hematofília (vérfétis): a vámpírizmushoz köthető szexuális tevékenység, amely abból áll, hogy mások vérzését figyelik. Ez a szexuális parafília igen ritkának számít, de ismertsége jelentősen megnövekedett a Dexter című televíziós sorozat eredményeként. A Dexter sorozat nyomán újabb, veszélytelenebb ága is kialakult, a dexterizmus, amely nem valódi vérhez kötődik, hanem művérhez és egyéb, vért helyettesítő anyagokhoz
hidrofília: víz iránti vonzódás
hübrisztofília: bűnözők iránti vonzódás
kéjgyilkosság: gyilkosság szexuális öröm céljából
klizmafília: ez a kifejezés az 1970-es évek óta használatos, azt a folyamatot írja le, akik análisan elégítik ki önmagukat beöntések segítségével
koprofília: az ürülék okozta gyönyör kedvelőinek szexuális gyakorlatát jelöli, akikben a széklet szaga, íze és érintése kelt szexuális örömet
laktofília: anyatej,...
ittott
@Shikari: és a legújabb a
Fidofília: speciális magyar betegség, ami a Fidesz iránti mérhetetlen vonzódásban fejeződik ki, és korlátozott absztrahációs kompetenciákkal,bíró személyekre jellemző. Emócionálisan naponta többször is kielégül
Clavigo
@Shikari: Te is egy " nemi eltévelyedés " eredménye vagy...
moareka
@Shikari: ...én meg úgy gondolom, hogy nincs jobb és baloldali pedofil...Clavigonak igaza van...szerinted a mai nagyok, akik ott ücsörögnek a hatalom mámorában, huszon évvel ezelőtt taknyok voltak? ...szerintem meg nem változtak, most is olyan taknyok -a te szavaiddal élve -mint "ifjon" lánglelkű forradalmárként...
ittott
@Shikari: A tudás ÉRTÉK. A tudás HATALOM. A tájékozottság nagyon emberi dolog. A liberalizmus a diktatúra antitézise. OV tagadja ezt, mert diktatúrát akar. Egy irányba gondolkodó agyakat. mint TE vagy. Nem viseli a plurális gondolkodást. A diktatúra személyisége nem képes plurális (összetett, bonyolult, több kimenetes) problémák kezelésére. Ő csak azt érti, hogy ÜSS. És Te belátás, gondolkodás helyett ütsz. csakhogy mi szarunk Rád.
papa.49
Ez a faszi viszont egy fütyiszes takony és ezért nem ítélik el !!!
moareka
@Shikari: Te,... én úgy gondolom, hogy ha egy jobboldali politikusnak a világ bármely pontján mocorog a gatyája egy gyereket meglátván, nem hiszem, hogy azon kezd el lamentálni,hogy "én jobbos vagyok."...na, neeeeeee...
moareka
@Shikari: Te,... én úgy gondolom, hogy ha egy jobboldali politikusnak a világ bármely pontján mocorog a gatyája egy gyereket meglátván, nem hiszem, hogy azon kezd el lamentálni,hogy "én jobbos vagyok."...na, neeeeeee...
moareka
Shikari : véletlenül ment el kétszer, ennyiszer nem akarlak meggyőzni...:)))))
kereső
Nos ez az emberszerű-mert,nem érdemli az ember nevet-egy egyházi fenntartású iskolában követte el a bűnt./megjegyzem,többekről is tudni lehet,sőt egyházi személyekről is./,mégsem mondhatjuk ki sommásan,hogy aki egyházi iskolában tanit,vagy az egyház képviselője,az mind ilyen hajlamokkal biró ember,és mind megrontja a gyengébbet,kiszolgáltatotabbat.Igy kéne-de ez nem megy,ugye @shikari.
ittott
@Shikari: igen, amennyiben az a bizonyos dolog neofasiszta diktatúra.
de ha ezt megérted, holnap megeszem a kalapom.
ittott
@Shikari: feladom. inkább megtanítok egy verebet sakkozni.
vladimir putin
@durbincs: Jelezném, hogy az IQ100 is elég alacsony szint.
Kábé egy közepesen idomított majom értelmi színvonalának felel meg.
terlasz
@durbincs: A szokásos szöveg, de azért köszönöm, hogy így felértékeltél magadhoz képest. A mínusz tartományú értelmi szinted is IQ-nak nevezzük. static.igre123.net/slike/191788-121830/smajli-:d.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.