Csak üzemanyagra többet kaphat egy parlamenti képviselő, mint a havi átlagkereset – hangzott el az RTL Klub híradójában. A képviselők ugyanis augusztustól a fizetésük, az albérletükre és irodájukra költhető bérleti díjuk mellett az üzemanyagköltségüket is drasztikusan megemelték. A fővárostól legtávolabb élő képviselők akár évi négymillió forintot, de még a budapesti képviselők is évi 1,2 millió forintot költhetnek üzemanyagra az adófizetők pénzéből. Az eddigi abszolút rekorder, a Berettyóújfaluban élő fideszes Vitányi István 2016-ban valamivel több mint 2 millió forintot számolt el üzemanyagköltségként. Mostantól alanyi jogon jár neki majdnem a duplája. A négymillió forint egyébként átlagos áron számolva valamivel több mint tízezer liter benzint jelent, amivel egy átlagos fogyasztású benzines autó legalább 125 ezer kilométert megtesz. Ez azt jelenti, hogy egy négymilliós benzinpénzzel rendelkező képviselő az év minden egyes munkanapján legalább 520 kilométert vezet(hetne).
Az átlagfizetésnél jóval többet is kaphat csak benzinre egy képviselő
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 19:12
Lesz vita a köztévén – Reagált az MTVA
Itthon
- 2024. May 10., 19:05
Ennyi volt! Máris jön az áremelés a benzinkutakon
Itthon
- 2024. May 10., 18:35
Ez az igazi kampányolás – Arról vitatkoznak, hol vitázzanak
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:52
III. Károly nem hajlandó szóba állni Harry herceggel, aki továbbra is fekete bárány a szemében
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
hasznos izék,és a fiktív benzinKÚT-nál felveheti a lóvét!...kapísche? ;-)