Tavaly fizetett először az állam prémiumot a nyugdíjasoknak, a friss, az előzetes várakozásoknál is jobb gazdasági adat alapján ez idén is minden bizonnyal így lesz – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

A lap keddi számában közölte,

a kormány a jövő évi költségvetés kialakításakor is számolt a nyugdíjprémiummal, és ha minden a tervek szerint alakul, az idősek három év alatt nyolcvanmilliárd forintnál is nagyobb összeget kapnak kiegészítő juttatásként, prémium címén.

Tállai András elmondta,

a jogszabály szerint akkor kaphatnak novemberben prémiumot a nyugdíjasok, ha a magyar gazdaság jól teljesít, növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul.

Kifejtette, a legfrissebb adat szerint a második negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a GDP, és azzal számolnak, hogy egész évben négy százalék felett lehet a gazdasági bővülés.

Tállai András emlékeztetett,

a polgári kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, akik az elmúlt évtizedekben munkájukkal és a családban betöltött szerepükkel nagymértékben hozzájárultak az ország gyarapodásához.

A kormány 2010-ben azt vállalta, hogy mindenképpen garantálja az ellátások értékállóságát, ennek szellemében jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – közölte.

Forrás: MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Állítsátok vissza a svájci indexálást! A csúti görény által beigért 14. havi nyugdíj helyett, megelégszünk a 13. havi nyugdíjjal is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
Hol lehet felvenni?
Ha orbántól személyesen kell átvenni, nem kell!!!
kereső
@Shikari: tanulj meg magyart értelmezni- a "kaphatnak" nem azt jelenti,hohy kaptak.
Eladott Ország
Állítsátok vissza a svájci indexálást! A csúti görény által beigért 14. havi nyugdíj helyett, megelégszünk a 13. havi nyugdíjjal is.
tudode
Bandi bá'
.
Azért ahhoz még SOKAT KELL fényesíteni a NINCS MIT, amíg csepegtetve KISZÚRJÁK a nyuggerek pis-lógóját "csak azzal, amit a GAZDIJA/JUNK mindenféle konzultáció nélkül, külföldről hazaüzenve, jobb ha TUGGYUK elvett egy havi bért és nyugdíjat!!!
.
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU
.
Oszt' SIC, SIC nem adta vissza a 13. havi nyugdíjat sem, és a 14. haviról a nyuggerek csak álmodozhatnak a FAR-HÁT felett!!!
kereső
@Shikari: egyenes? Na ne röhögtess már, mert kiújul még a vakbelem IS! 30 éve egy köpönyegforgató,hazug.Előtte nem tudom milyen volt.
tudode
@Shikari: .
Ez a ziccer NEM HAGYHATÓ ki. Ezekre a liberális csűrhére tetszett gondolni:
.
www.youtube.com/watch?v=crRGp7aL3Ow&t=4s
kereső
@Shikari: sajnos elfelejteni se tudnánk. Pedig én legszivesebben egy olyan országban élnék, ahol nem azzal kéne kelnem -és feküdnöm, ma mit adtak el erdogán barát törököknek,mit vett ma mészáros lőrinc, a családbarát?kormány milyen zástzlókat rakott ki az "év" jegyében-mögötte meg semmiféle valódi segitség,és nem akarom azt se tudni,hohy ki éppen az ország emmi felelőse-csak legyen normális a 21.századnak megfelelő oktatás,egészségügy,szociális háló, a kormány nem akarjon velem és apárommal harmadikként odabújni az ágyba. Egyáltalán kormányozzon- és hagyja végre békén a magánszférámat,had döntsem el én -hogy milyen módon kivánom nevelni a gyerekemet-és csak akkor !!!avatkozzon ebbe bele,ha gyermek veszélyeztetve van.Ne akarja nekem megmondani,hogy Esterházyt olvashatok-e,vagy inkább szeressem Tormayt/nem szeretem/...
Hellcat
Szóltak már ennek a görénynek, hogy a hiányt már rég túúlépték egész évre? Ne ígérjen olyasmit amit nem fognak meglépni.
Hellcat
Mellesleg a fitymasz rövidebb idő alatt ugyan ennyit tolt bele a közmédiába...
kereső
@Shikari: már megint hülye vagy.Nem sörözök-és nem búsúlok.Ja,és nem fotelban ülök.De,ha neked az egészből ennyi maradt meg már megint, tényleg kár szót vesztegetni rád-/rátok,még királyi többesben IS!
nevemnick
tibcsi, te hol ülsz b+? A Lendvai utcában, a Nemzethy Trutymó Zrt-nél, pár forintért? Most gondban vagy, hogy nem tudsz segget nyalni, mert a főnöködén még a zabszem sem férne be?
Gebedj meg.
kereső
@Shikari: ha te/ti mondod,még az is lehet.
CsipkeRózsa
Jó volna, ha kimutatná az egy főre eső összeget, úgy talán kiderülne, hogy a nyugdíjasok elájulnak e attól a plusz juttatástól.
Persze, ha törvény írja elő, akkor nem is kell plusznak nevezniük, akkor jár.
CsipkeRózsa
@Shikari: 12:36,

Ezt a törvényt a szoci kormány hozta, és a GDP %-ának bizonyos teljesítése után járó prémium.

Nem Orbán által kitalált ajándék!

A szocik idején a nyugdíjemelésnél a keresetek emelkedése is számított, számold ki, most hány % emelés járna. Örülne minden nyugdíjas.
dr. prédikátor
@Shikari: Emlékszel még mit igért a csuti cigány??? 13. 14. havi nyugdíj!!! A nyugdíjak értékállósága , megbecsüljük a nyugdíjasokat!!! A gyurcsány kormány elvette a 13. havi nyugdíjat, mi vissza adjuk!!!és mindebből mi valósult meg???CSAK A CSUTI RÉM HAZUGSÁGA!!!
dr. prédikátor
@Shikari: nem mondta neked senki hogy főnököd az akinek a seggét nyalod!!!
dr. prédikátor
@Shikari: Látom már vörösödik a fejed, remélem megüt a guta , takony náci!!!
bencemacska
@tudode: ma, 12:52
TELITALÁLAT.
Jó, hogy idehoztad ezt a videót.
Nekem az a véleményem, hogy akik állandóan többesszámban emlegetik magukat, annyira csökött agyúak, hogy még azt is elfelejtik: führerük egykor a Liberális Internacionálé Alelnöke volt.
Amikor ezek a liberálisokra okádják a saját belsejüket, akkor OV áll előttük! Észre sem veszik, hogy azt ócsárolják!!!
tudode
@bencemacska: .
Magam részéről, életem részeként van amiben LIBERÁLIS, KONZERVATÍV, SZOCIÁLIS stb-ként élem a 93. éves életem, de ABBÓL NEM ENGEDEK, csak ezektől vagyon kénytelen elviselni, hogy
.
-- a hosszú barátság alapja a PONTOS ELSZÁMOLÁS!
.
Karitatív vénámból adódóan NAGYON NEHEZEN VISELEM, hogy egyre többen EGOISTÁK, csak a SAJÁT ÉRDEKÜKET NÉZIK, nem akarják v. tudják a KÖRNYEZETÜK nyomorát meglátni, legalább EGYÜTTÉRZÉS SZINTJÉN!
tudode
@tudode: .
Jajj, jajj! Ez a vakon írás átka!
.
Öregbítettem magam "csak" 83. évesen
bencemacska
@tudode: ma, 14:51
Az is nagyon szép kor. Saját tapasztalatomból tudom, bár fiatalabb vagyok.
Igaz, hogy férjem már a 90-et tapossa.
tudode
@bencemacska: .
Ez is bizonyítja, hogy NEM CSAK a HÚSZÉVESEKÉ a világ, még akkor sem, ha NEM EGY SÍKÚ a gondolkodásmódunk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.