Az uniós támogatások ellenére az ország különböző régiói között hatalmasak az anyagi különbségek . A Budapesten élők ötször gazdagabbak, mint a Pest megyével szomszédos Nógrád lakosai.

Ennyivel gazdagabbak a budapestiek a Nógrád megyeieknél

Fotó: Wikipedia.org

Sokkoló előadást tartott a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, Vándor Balázs a Közgazdász-vándorgyűlésen. Kiderült, hogy a leggyakrabban nézett jóléti mutató, az egy főre eső GDP 3,6-szor olyan magas Budapesten, mint Szabolcsban, és 4,7-szer olyan magas, mint Nógrád megyében.

Az ügyvezető igazgató arról is beszélt, hogy míg az egy főre jutó GDP az uniós átlaghoz képest Budapesten 136% volt, addig ugyanez Nógrád megyében mindössze 29%, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 38%. Bár az Európai Unió és a Növekedési Hitelprogram próbált segítséget nyújtani, a pénz itt már nem segít: a vállalkozóknak ott van magas beruházási kedvük, ahol már eleve nagy a jólét, ez a meglévő különbségeket csak tovább erősíti.

(Blikk.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Azért Budapesten a legnagyobb a gazdagság,mert ott él,ott van bejelentett lakása az összes milliárdos Fideszesnek. Úgy tudom,hogy Budapest lakossága 2 millió körül van. Ebből elég ha 1500 embernek havi több milliós fizetése,vagy egyéb jövedelme van és már is megugrik az átlag,pedig Budapesten is él legalább 1 millió nagyon szegény ember. Ott is sokan éheznek,fáznak. Ott is kilométeres várólisták vannak a kórházakban és órákat kell várni a sürgősségin egy hétköznapi embernek. Pest-Megyében van a főváros, a megye területén a jó levegőn él a legtöbb milliárdos,milliomos,még a bejelentett címe Budapesten van. persze,hogy feltornázza az átlagot. Hódmezővásárhelyen van kb 20 család akik nagyon jól élnek és 40.000 lakos van.A lakosság 80%-ban napról napra él,mert idős nyugdíjas,vagy közmunkás,vagy az etnikum tagja és azokból itt nagyon sok van. Tehát nálunk nagyon rossz az átlag,de Szegeden meg jobb,így Csongrád megye átlaga is jobb. Szerintem az ország nagyobb része él napi megélhetési gondokkal.
CsipkeRózsa
A Budapesten megtermelt GDP egy nagy része átkerül a vidéki területre, megcsapolva Budapestet. Itt csak létrejön.
Mirabilis
Fideszre szavaztak, legyenek is szegénye(bbe)k.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél