Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor, a Párbeszéd – korábban a szocialisták – országgyűlési képviselője ellen.

Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor ellen

Fotó: MTI

A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel közölte: a vádirat szerint január 19-én 22 óra körül Burány Sándor úgy közlekedett a fővárosban a IX. kerületi Határ úton a Nagykőrösi út irányába, hogy szervezetében alkohol volt.

Az ellenőrzéskor a politikus elismerte, hogy szeszes italt fogyasztott, és a szonda is kimutatta, hogy enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt.

A fővárosi kormányhivatal XIX. kerületi hivatala a büntetőeljárás jogerős befejezéséig elrendelte Burány Sándor vezetési jogosultságának szünetelését, egyúttal a helyszínen elvett jogosítványát is visszavonták.

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette. Ezt követően Burány Sándort az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, amely során tényfeltáró, bűnösségére kiterjedő beismerő vallomást tett.

A július elsejétől hatályos büntetőeljárási szabályok alapján az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést és – a törvény kötelező rendelkezése alapján – határozott idejű közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki a vádlottal szemben – olvasható az ügyészségi közleményben.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
Micsoda pech, hogy pont vezetés közben jött elő az isiásza!
durbincs
@Eriksson: ja most ez a duma lesz ? darabig ?
durbincs
@simmering73: Azért mert Csökött-falvai Dőre ?,és ott a kulturális tevékenységet ? rettenet
kimeríti a napi 17 h kor kezdődő minivirslis fesztivál ? Védnököl a le-Herélt ?/ Brummogva/ ?
a szüleiktől örökölt kis ezüst colostokokjaikkal ? fontoskodnak - a kis pöttöm baby répákra ?
De ne gondolja hogy a falukájuk egy nemzetközi kultúrkoszpont ? He , 50IQ-s fali-agancs ?
Tán sorost tatát leszámítva ? meg magát a guriga-taplót ?
Ott hol mindenki mindenkinek a rokona ? tesója ? ott nagy a baj ? döngetik az unokatesót is ?
Rettenet sok az értelmi fogyatékos? no ez is stimmel ?
Rettenet sok a bukás az elemi 4 o -ba ? hát ez is maga ?
Rettenet sok a tornából felmentett ? na még ez is ko ?
Rettenet sok a törpe ? hát biz ez már egy jutalom hangszóró ?
@simmering73: ? magának a felsorolt tulajdonságai ? s azok rettenet garmadája ? meg tán
Szépek ? +marék szotyi ésszel megtoldva ? a sertéstelepen gályázva ? hona-aljba benőtt ?
szív lapátra támaszkodva ?
A Vérrontó ,vérfertőző cimboráival bányalóvizeletpáleszt vedelve vederből ?@simmering73: lásd mint csak ezek a szintén bomlottak:
a dr predikator ,a @fideszes gyökér: a @tulipán a,kula ,a csak ugy ,a silbert =,Nyüves Herélt ?
maci0427
Komondora az nincs remélhetőleg ?
terlasz
A kirótt büntetés alapján szabálysértést követett el. Vádemelést bűncselekmények elkövetése esetén szokás tenni.
Lepényleső
Ez is a kormány műve,ital nélkül már senki nincs aki megélne,hiszen akkor kikészülne?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél