Gyurcsányék hálásak az eddigi segítségért, és támogatást kérnek.

Mint ismert, szombaton kigyulladt egy négyemeletes irodaépület Budapesten a Teréz körúton, a lángok pedig elemésztették a Demokratikus Koalíció épületben lévő irodáit is. 

Így oltották a DK irodáit is elemésztő tüzet a Teréz körúton – videó

Szombaton kigyulladt egy több szintes irodaépület Budapesten a Teréz körútnál. A tűzben a Demokratikus Koalíció központi irodái is megsemmisültek. Körülbelül négyszáz négyzetméteren kapott lángra egy négyemeletes irodaépület tetőszerkezete Budapest VI. kerületében, a Teréz körúton.

Gyurcsány Ferenc pártelnök vasárnap reggel a Facebook-oldalán hálálkodott az eddigi segítségért, és támogatást kért.

Gyurcsány Ferenc

megyünktovább #azellenállásfolytatódik Elképesztően jólesik, hogy mennyien kerestek minket a tűz óta. Nem győzzük felvenni a telefonokat és elolvasni az e-maileket, üzeneteket, amelyekben azt...

A hvg.hu cikke szerint az MSZP budapesti elnöke, Molnár Zsolt ugyancsak a Facebookon jelezte, hogy ha szükséges, tudnak helyet biztosítani a "hontalanná" vált DK-nak.

Befogadná az MSZP a tűz miatt iroda nélkül maradt DK-t

Fotó, címlapi kép: MTI/Kocsonya Zsófia

Az MSZP azt is írta egy másik közleményben, hogy 

tárgyak megsemmisülhetnek egy tűzben, de közös ügyünket, a demokratikus, félelemmentes Magyarország visszaállításának szándékát elpusztítani nem lehet.

A Párbeszéd Magyarországért Párt is jelezte, hogy minden segítséget megadnak a DK-nak.

Cseh Katalin, a Momentum politikusa is a Facebookon szólt hozzá a témához. Szerinte 

egy dolog van, ami egészen biztosan összeköti a magyar ellenzéki pártokat: és ez pedig a folyamatos spórolás, a költségek kicentizése, a hiánygazdálkodás. Mi a Momentumban gyakran olyan alapvető dilemmákkal küzdünk, hogy szórólapokat nyomtassunk, vagy Facebook-hirdetésekre költsünk. El sem tudom képzelni, mekkora sokkot okozhat most nekik az összes ingóságuk, számítógépeik, készleteik megsemmisülése. Óriási szerencse hogy személyi sérülés nem történt.

Az LMP és a Jobbik nem nyilvánult meg az ügyben egyelőre.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Ez a sajnálatos eset jó lenne ha összekovácsolná az ellenzéket, hiszen fel kell fogni mindenkinek, hogy veszélyben vannak és sorra fognak kerülni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@vacsi: Nem emlékszel?"Úgy tudom, hogy Gyurcsány jól keres, nincs pénze másik irodát bérelni?"- bántani semmiképp nem akartalak, de elvárható az egyenlő mérce/minimum/.Tehát ha orbán=fidesz kunyerálhat támogatást -akkor Gyurcsány miért ne adhatná meg a számlaszámát a dk-nak,miután gyakorlatilag minden megsemmisült a tűzben-és mellesleg ,mert ott volt a dk.országgyűlési képviselőinek az irodája-igy megközelitőlleg 50 ember munkahelyének a megsemmisülését eredményezte ez a tűz.Persze anno orbán a "soros elleni" harchoz kért támogatást-és az ugye mindjárt más!
Eladott Ország
@Eriksson: Ha így száguldunk, hogy utolérjük Ausztriát, és mi leszünk a szar a fingban, vagy ben, lehet hogy sor kerül nálunk is rovarevésre. Rengetegen élnek mély szegénységben, akiknek az élelmezését ki lehet majd egészíteni rovaralapú ételekkel.
Eriksson
@Eladott Ország: Erről hallottam, mint Soros-tervről, hogy rá kell szoktatni a magyarokat a rovarevésre. https://www.youtube.com/watch?v=Bo-dA1Z2jgk...
Eladott Ország
@Eriksson: A magyarok nem a migránsok miatt fognak majd grillezett skorpiót és sült szöcskét enni, hanem a fidesz által biztosított gazdasági növekedés miatt, különösen ha kib@sznak az EU-ból. Lehet, hogy a csúti despota azért jár ilyen sűrűn Ázsiába.
Eriksson
@Eladott Ország: Nem azért, hanem mert tápláló és egészséges. Lásd milyen gyorsan szaporodnak az afrikaiak.
Gondolod, hogy az üzleti tárgyalások témája a rovarimport? Vagy valami más is?
https://gtfkephost.hu/files/2018/47/19/o5woqm...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél