Boross Péter volt miniszterelnök szerint a gondviselésnek köszönhető, hogy Antall József lett az első miniszterelnök a rendszerváltozás után.

Boross Péter Antall József volt miniszterelnök halálának 25. évfordulója alkalmából, az Országházban rendezett keddi emlékkonferencián úgy fogalmazott,

Magyarország nem volt "kedvence a Nyugatnak", ezért előnyös volt, hogy olyan ember lett a miniszterelnök, aki megjelenésével, kisugárzásával tiszteletet váltott ki, aki társasági ember volt a szó legnemesebb értelmében, tudása pedig mindig mérhetetlen hatást váltott ki.

Vannak, akik még most is kritizálják bizonyos döntéseit, de figyelembe kell venni a politika azon alapvetését, hogy nem lehet mindig azt tenni, amit szeretnénk, hanem sokszor csak azt, ami lehetséges – jegyezte meg. Kiemelte, hálásak lehetünk a sorsnak, hogy ilyen színvonalú miniszterelnöke volt az országnak, és "búsonganunk" kell azon, hogy korán elment, mert még rengeteg dolga lett volna.

Marinovich Endre, a Veritas főigazgató-helyettese, Antall József volt kabinetfőnöke kiemelte, Antall József higgadtan, magabiztosan, elszántan, következetesen, szakértő módon és a nemzetet szolgáló küldetéssel kormányzott, és kifejezetten érzékeny volt a szociális problémák és az emberi szenvedés iránt.

Antallt taszították a tovább élő kádári állapotok, nem a meglévőt akarta folytatni új viszonyok között, hanem minél messzebb akarta vinni az országot a kádári társadalmi-politikai viszonyrendszertől – fogalmazott a főigazgató-helyettes. Elmondta azt is, hogy Antall József hozta vissza a politika szótárba a nemzetpolitika kifejezést, az összmagyarságban gondolkodást, ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánt lenni.

Kádár Béla, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a rendszerváltozás gazdasági helyzetét elemezve felidézte, hogy Antall kormányzásának kezdetén az ország nemzetközi összehasonlításban is a legeladósodottabb államok közé tartozott, az ország gazdaságilag "kivérzett", pénzügyi összeomlás fenyegette.

Az országnak érdeke volt a demokrácia és a piacgazdasági átalakulás, de Antall – az IMF támogatta neoliberalizmus helyett – a szociális piacgazdaság híve volt, amely tekintettel van a társadalmi érzékenység és igazságosság követelményire is. A változásokat mégis az IMF vezényelte le, és a rendszerváltoztatás sajnálatos módon nem járt a magyar gazdaságpolitika mozgásterének kiszélesedésével, alkuerejének megnövekedésével – vélekedett Kádár Béla.

Csáky Pál, szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője kijelentette: Antall József tevékenysége és kormányának munkája viszonyulási pont a magyar történelemben, nélküle és kormánya nélkül a magyar demokrácia történetét soha nem lehet megírni.

Emlékeztetett: külpolitikailag is bonyolult időszak volt az Antall-kormány korszaka, és az egykori kormányfő "biztos, hogy nem tudott mindent megtenni, amit szeretett volna, de mindent megtett, amit tehetett".

Antall József egyik legnagyobb eredménynek nevezte, hogy bevezette a nemzetpolitika témakörét.

A néhai miniszterelnök erőt adott, utakat mutatott, és tisztességgel vitte véghez a nemzet által ráruházott feladatot – fogalmazott.

Szőcs Géza miniszterelnöki megbízott arról beszélt, hogy Antall József lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tartotta magát, és e gondolat hatása erőteljesebb volt, mint a Fidesz-kormány 2010-es törvénye a kettős állampolgárságról, pedig – mondta – annak horderejét nem lehet vitatni.

De Antall József kijelentése annak idején egyfajta pozitív sokként érte az anyaországon kívül élő magyarokat – vélekedett. Úgy látja, az Antall-kormány a határon túli magyarok "gazdasági talpra állításával" igyekezett támogatni e közösségeket, de a kormány rövid tevékenysége alatt nem sikerült ennek feltételeit megteremteni. Megjegyezte: Antall Józsefben "személyes, őszinte elfogultság" volt Erdéllyel szemben.

Baranyi Tamás, az Antall József Tudásközpont kutatásvezetője a néha miniszterelnök ifjúságpolitikájáról szólva azt mondta, Antall szerint mindig a magyar tehetségek biztosították az állam túlélését, a 20. században azonban a tehetséges fiatalok egy része nem kapott lehetőséget bizonyos okok, például a származása miatt.

Ezért Antall a meritokráciát akarta az állam működési elvévé tenni, azaz elérni, hogy kizárólag a teljesítmény határozza meg az egyéneket helyét – mutatott rá a kutatásvezető.

Antall József történész, politikus, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke 1932. április 8-án született, és 1993. december 12-én hunyt el.

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) munkájában 1988-tól vett részt, 1989-ben a párt elnökévé választották. Kiemelkedő szerepet játszott az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Miniszterelnöksége idején az ország elindult a szociális piacgazdaság felé, Magyarország társult tagja lett az Európai Közösségnek és tagja az Európa Tanácsnak. Kivonultak a szovjet csapatok, megszűnt a szocialista tábor katonai (Varsói Szerződés) és gazdasági (KGST) tömörülése, továbbá Magyarország kezdeményezésével létrejött a visegrádi országok együttműködési csoportja.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Antal kiváló ember volt, de csapni való emberismerő, egyik legnagyobb tévedése te voltál Hóbagoly! =))
papa.49
Mondja ezt egy volt vállalati párttitkár a saját szememmel láttam az ajtaján, aki mellesleg vezérig. helyettes is volt !!! Az igazság meg az, hogy a hatalom átadásakor a volt mszmp. főnökök olyant választottak akiben megbíztak valamennyire !!!
Az Antall ügyesen semmit nem tett az ügynök listák kiderítésért, persze mert akkor az ő mondása alapján ,,kiürült volna a parlament,, ebből is látszik, ez csupán ,, ÁLLOMÁNY VÁLTÁS ,, volt nem rendszerváltás !!!
Amit viszont az Antall kormány megtett az okozta azt hogy térségben elfoglalt gazdasági pozíciónkból pár év alatt lecsúsztunk a béka seggénél is mélyebbre !!!
Commenter
Te agyhalott szenilis szennyláda,milyen gondviselés? Inkább a pokol angyalaié nem? Egy még nagyobb senki akkor lett, amikor valaki lett.Hogy rohadjatok már meg. A részvét szikrája se volt benned amikor antall feldobta a pacskert.De beleültél a készbe.
Commenter
@papa.49: Az Antall ügyesen semmit nem tett az ügynök listák kiderítésért, persze mert akkor az ő mondása alapján ,,kiürült volna a parlament,, ebből is látszik, ez csupán ,, ÁLLOMÁNY VÁLTÁS ,, volt nem rendszerváltás !!! Mivel azt a listát nyíltan kézbe kapta ha becsületes lett volna 3 lehetőség közül választott volna:
nyilvánosságra hozza
titkosítja vagy 90 évre és így nincs hátrány senki részére
megsemmisítií, de NEM átadja a csutinak a halálos ágyán!
papa.49
@Commenter: Miért mert ő is a mszmp. brancs tagja volt a csutigörénnyel együtt !!!
papa.49
@Commenter: Az akkori mszmp. vezetés gondosan mérlegelte, ki az ai nem viszi nagyon messzire a országot a cocilista tábortól, így esett a választás az mdf. re, ott már akkor is bőven voltak ejtőernyősök az mszmp. ből !!!
tulipan
Miket nem mond ez a részeges hóbagoly én meg, úgy emlékszem, hogy mi EMBEREK szavaztunk ...??
Commenter
@papa.49: ott is. Jó lett volna ha az MSZP idejében elejét vette volna az egésznek, és kivágta volna ezt a bandát thürmerék után a francba. Ekkor még lett volna erejük hozzá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.