Korábban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt embert is őrizetbe vettek a fővárosi tüntetések után – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szombaton az MTI-vel.

A budapesti tüntetések alatt letartóztatott személyek fele büntetett előéletűFotó: Mohai Balázs/MTI

Csécsi Soma felidézte, hogy összesen 22 demonstrálót vettek őrizetbe.

Közöttük kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés, garázdaság, csoportos garázdaság, lopás és rongálás miatt elítélt ember is található

- sorolta a szóvivő. Az előállítottak közül 11-en büntetett előéletűek.

Jelenleg senki nincs őrizetben – erősítette meg Csécsi Soma az MTI információját. A rendőrség a szerdai demonstráció után 13, a csütörtökit követően négy embert vett őrizetbe, a pénteki után egyet sem. A Központi Nyomozó Főügyészség a szerdai eseményeket követően további ötöt.

Összesen 57 embert állítottak elő: az első napon 35-öt, a másodikon 16-ot, míg legutóbb hatot. A szerdai tüntetést követően előállítottak közül ketten külföldiek: egy belga és egy német.

A 15 sérült rendőr közül kilencnek az első napon, ötnek a másodikon, egynek a harmadikon esett bántódása.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
Megkezdödött a lejáratása a tüntetőknek!
Egy elemzést, ha már itt tartunk , megérne a 2006 os letartoztatottak előélete!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Arról például a BRFK nem tud, hogy rajtuk kívül vannak a rezsimnek farmergatyás KATONÁI is, akiket a a np 24 órájában bármely NÉPI tiltakozásra bevethetnek.
.
Ki gondolta volna, hogy még a rezsim még a gyermekeinket is MEGALÁZZÁK, lökdösik ezek a FITYISZ, KÖZLÓVÉBÓL fizetett magán ERŐSZAK EMBEREI:
.
Van aki kegyvesztett lett és kirakta a kártyáit a rezsim mocskos asztalára:
.
---- RIASZTÁS - Kubatov embere kitálal
https://www.youtube.com/watch?v=Gj3kd3HTCn8...
.
Ezen kívül léteznek a BRFK-nak vetélytársai is az un. BETYÁRSEREG, állítólag 300-an!
.
Ezen kívül ha a képviselők nem a HÁZMESTER sajátságos íizlésének megfelelően viselkednek, nekije is van a bánat tudja milyen országházi százada, ezrede, elfogó hálója, akiket akkor már KÉSZÜLTSÉGBE is helyeztek, mikor Lezsák HÁZMESTERH. nem akart túlórázni, vagy mikor.
.
Követhetetlenek EZEK a régi csibészek!
.
https://www.youtube.com/watch?v=B7VjL_AChX4...
.
Úgy elszállt velük a NAGYSÁG ÁTKA, hogy már sajátjaikat is egyelik, mint a CUKORRÉPÁT!
.
Visszasírja még az ország jó része Bajnai Gordon miniszterelnököt, aki SZÉKFOGLALÓJÁN elmondta milyen intézkedéseket tervez tenni a VÁLSÁG LEKÜZDÉSÉRE, és hozzá méltóan átadta a BÁRSONYSZÉKÉT azoknak, akik úgy intézik az ország dolgait, mint a KOCSMATÖLTELÉKEK!
fideszes gyökér
Kit érdekel?
A vasárnapi boltzár elleni népszavazás megakadályozására kivezényelt kopaszok 100%-a büntetett előéletű volt.
Sámannus
@fideszes gyökér: Már mindenki büntetett előéletű ebben a nyomorék országban, mert ezekkel a szószegő szélhámos zsiványokkal büntetett bennünket sors.
fideszes gyökér
@Sámannus: nem a sors büntetett bennünket, hanem az úgynevezett "sorosistások",
azaz úgynevezett orbanista igénytelen magyar parasztok.

(A paraszt ezúttal nem a mezőgazdasági munkás jelzős szerkezete, hanem a bizonyos "tudjukmilyen" magyarok értelmi színvonalára vonatkozó utalás.)
terlasz
Várható volt, hogy a fidesz beveti ezeket a balhéra kapható bűnözőket lejáratási célból. A birkák táplálékába majd még belevágnak egy kis 2006-t is és máris kész a beetetés.
Carteronna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok