Vicceskedő performanszt adott elő egy magát újságírónak nevező férfi. Az ellenzék MTVA-s akcióját idézve zavarta meg Hadházy nyilvános eseményét. 

„Nagyon megtisztelő, hogy a mai fórumunkat meglátogatta a fideszes revolvermédia is, mert azt jelzi, félnek tőlünk!” – írta ki a Facebookra Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel tartott közös fórumot csütörtök délután, amikor megjelent egy férfi, aki az MTVA-székházban történt, Hadházy Ákosék elleni erőszakos fellépésen gúnyolódott.

Orbán-fan fociultra zavarta meg Hadházy Ákos fórumát

Fotó: Facebook

A fideszes médiaholdingból a Magyar Idők, az Origo és a Mandiner is beszámolt az esetről, a férfit következetesen újságírónak nevezve, mintha a performansz klasszikus újságírás lett volna. A Magyar Idők megfogalmazása:

„A fórumot az elején a Vadhajtások.hu oldal szerkesztője, Bede Zsolt performansza zavarta meg, aki Hadházy Ákosnak hétfőn az MTVA-ban bemutatott produkcióját imitálta, miközben

azt kiáltozta, hogy: »olvassák be!«, illetve »Ákos, jól csinálom?«

Hadházy erre odavitte a mikrofont a férfihoz, aki ezután felállt és Kunhalmi Ágnes filmbe illő, ugyancsak hétfői jelenetét utánozva nekifutott az ajtónak, miközben távozott a teremből.”

Az Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő arcképét viselő, felakasztott bábuért is felelős Vadhajtások csoportról a Magyar Idők már többször beszámolt baráti hangnemben, azt állítva, hogy annak tagjai kiábrándult jobbikosok. Azt is megírták, hogy a „nemzeti radikális” csoport is részt vesz a választások előtti Békemeneten. „Amikor olyan miniszterelnöke van az országnak, aki maga is radikális módon politizál mind belföldön, mind pedig külföldön, mert csak így látja – nagyon helyesen – biztosítottnak Magyarország megmaradását, akkor a nemzeti radikálisnak az a feladata, hogy ebben a harcban mellé álljon”– nyilatkozta akkor a Magyar Időknek egy neve elhallgatását kérő csoporttag.

Orbán-fan fociultra zavarta meg Hadházy Ákos fórumát

Fotó: Instagram (a 444 találata)

Az Index írta meg, hogy szélsőjobboldali körökben otthonosan mozgó források szerint a Vadhajtások vezetője egy bizonyos B. Zsolt (vagyis Bede Zsolt), aki korábban az Ultras Liberi egyik meghatározó figurája volt, tavaly nyáron pedig Orbán Viktorral is fotózkodott a Duna-korzón.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
A földre tepert kopaszt az ütős Ákos fenyegeti egy furkósbottal.

Ezt is elhallgatta az ellenzéki média. Öööö, van még olyan?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
A földre tepert kopaszt az ütős Ákos fenyegeti egy furkósbottal.

Ezt is elhallgatta az ellenzéki média. Öööö, van még olyan?
Cicamama55
De egy mocskos világ lett itt az országunkban! Ez egy keresztény állam?! A rendszerváltás előtt inkább az volt, mint most! Pont a hitet, a békét, a szeretetet, a másik iránti tiszteletet ölték ki, s ölik ki folyamatosan az emberekből. Ahol a család nem elég erős, nem tart össze, ott elszigetelődnek, elembertelenednek, agresszívekké válnak az itt élő magyar emberek. Ide vezet a rengeteg orvoslás nélkül maradt hibák további tetézése, a flegma urizálás, a sok hazudozás! Büszke lehet magára ez a hatalom!
papa.49
Remélem a Péterfalvi ez ellen is vizsgálatot kezdeményez, mivel engedély nélkül fényképezett !!!
nevemnick
@papa.49: Pjotrselo lófarkat indít vizsgálatot a dagadt állat ellen.
Sőt, még kér tőle egy 50x60-as nagyítást...
papa.49
@nevemnick: Nem véletlenül ő is egy fütyiszes GECI !!!
Rockxy
Ésamikor a hatházi a fődönfetrengett, ő melyik ultrákhoz tartozott?
Kurvaerős kép volt! (bangómargit után szabadon)
"Amikor ultra kerül a pultra..."
Yoda69
Mekkora kulonbseg!
Hadhazy oten rangattak, nem engedtek szolni, megvertek, aztan kidobtak az MTVA epuletebol, amit kozpenzbol tartanak fenn es egy kepviselonek joga van bemenni es ellenorizni a munkat.
Ezzel szemben:
Hadhazyek a sajat penzukbol tartott forumon megjeleno szelsogest, meg meg is interjuvulta Hadhazy. Nem vertek megm, nem rangattak ki, nem kezdet anyazni. Uriember modjara, ugy ahogy ez demokraciaban elvarhato - beszeltek vele.
division
@Rockxy: Fetreng itt már a fél ország. A röhögéstől...:-)
tudode
Rövid az ÉLET, hosszú a SÍR minden halandónak. Nincs örökélet pirula még!
.
Tiszteletreméltó Hadházy Ákos, akit még TANULT EMBERKÉNT, állatorvosként képes különbséget tenni az EMBEREK és az ÁLLATOK tulajdonsága között, abban a vetületben is, MILYEN MÓDON JÖN KI az élővilág LEGFEJLETTEBB fajából az ÁLLAT!
.
Tisztelet illeti amiatt is, mert NEM VÁLLALT CINKOSSÁGOT az ország kirablásában!
.
Előfordulhat miközben ez a BEHASALÓ emberre tekintettet valamelyik ÁLLATFAJRA asszociált, és amiatt NEM ment át ÁLLATTÁ, mint a KÖZTÉVÉNEK csúfolható orgánumban az őt ráncigáló VADÁLLATNAK is beillő KÜLSŐS, a magyarokat megszégyenítő EGYEDEK!
.
Büszke lehet magára az, aki SZIRÉNHANGJÁVAL megosztotta az országot, de a bumeráng visszaüt majd rá, és a TETTEI MIATT az ország gyászba borulhat MAJD a lenullázott, vérrel áztatott JOGAI elveszejtéséért, amiatt, mert a rötyi papírjában meghagyott

ÉLETHEZ ÉS EMBERI MÉLTÓSÁGHOZ VALÓ JOGOT
.
is csatornába alázza, és nem jönnek ki a FÉNYRE a ... n e m z e t p a t k á n y a i!
Jozefina
Annyira patkány volt, hogy megfutamodott!!
"Hadházy erre odavitte a mikrofont a férfihoz, aki ezután felállt és Kunhalmi Ágnes filmbe illő, ugyancsak hétfői jelenetét utánozva nekifutott az ajtónak, miközben távozott a teremből.”
silber13
@durbincs: It a magáhpz haonló buziknak kuss a neve!
silber13
@Rockxy: Fordulj bizalommal ehhez a buzeráns Durbincshoz aki két nick nevet is használ, amielvileg tilos!, Egy mocsokolódó gazember, nem más!
Desischado
Hadházy Ákos igazi úriemberként viselkedett ezzel a fidesz mocsokkal. De hát nem mindenki primitív csőcselék, ahhoz fideszesnek kell lenni!
silber13
@durbincs: Magának itt kuss a neve! Hiába lájkolja saját baromságait!
silber13
@durbincs: Kuss buzi szellemi és morális toprongy!
silber13
@durbincs: Kuss buzi szellemi és morális toprongy!
desiro
@durbincs: meg az ész távolság, a naptól a föld!!!
anima
Ahogy én hozom zavarba a fociultrát...
Nevet, címet kérek. Majd én lerendezem a sorsát a gecinek.
Fasszopó fociultra, jövök érted...
anima
Megváltozott a világ.
Nevet, címet kérek az összes ultrához.
Mindenkit kinyírok.
Az összes ultrát.
Nem hiszed?
Pedig, de.
Egy próbát megér?
Gyere, geci!
Először az anyádat, aztán az apádat, aztán a testvéredet, végül téged öllek meg.
Szerinted, magyar paraszt?
Mit szeretnél, hogy legyen?

Gyűlöllek, te magyar geci.
Annyira sajnálom, hogy közétek születtem.
Undorodom, a magyar egy gusztustalan szitokszó.
anima
Hogy kit ölök meg végül, az a jövő zenéje.
Valakiknek, sokaknak meg kell halniuk végül - csúnyán.
anima
Nem bírom a foci ultrákat.
Meg kell ölnöm közülük, amennyit tudok.
Foci ultra vagy?
Ne vegyél tartós tejet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.