Vádat emelt Czeglédy Csaba és húsz társa ellen hétfőn a Csongrád Megyei Főügyészség; a vád szerint több mint hatmilliárd forint adót csaltak el – közölte a vádhatóság az MTI-vel.

Vádat emeltek Czeglédy Csaba és húsz társa ellen

Fotó: MTI/Bugány János

A főügyészség a bűnszervezet működésében való közreműködésük szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, illetve hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a vádlottakkal szemben.

Czeglédy Csabát és két társát a Humán Operátor Zrt. működésével összefüggésben elkövetett gazdasági csalás bűntettével is vádolják

- olvasható a közleményben.

A vád szerint Czeglédy Csaba, mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője 2011-től egy olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja az volt, hogy csökkentsék a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaság adófizetési kötelezettségét és mentesüljenek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól.

A bűnszervezet működése során több magyarországi multinacionális vállalatnak, vállalkozásnak közvetített diákmunkaerőt 2011 és 2017 között. A közterhek megfizetésének elkerülése céljából Czeglédy Csaba iránymutatásai alapján létrehoztak egy olyan számlázási láncolatot, amelynek alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok, míg a legfelső szintjén a Humán Operátor Zrt. állt – írta a főügyészség.

Az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása utáni más közterhek, így jellemzően az szja-val kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is.

A főügyészség közölte:

Czeglédy Csaba a bűnszervezet egy részét közvetlenül, míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig.

A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint huszonegy ember vett részt, nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. 2011 és 2017 között az általános forgalmi adót nézve 3 milliárd 254 millió 729 ezer, míg egyéb adók és járulékok tekintetében 2 milliárd 960 millió 976 ezer forint, azaz összesen 6 milliárd 215 millió 705 ezer forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Mint írták, a főügyészség kilenc terhelttel egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és annak következményeiről, vagyis a velük szemben alkalmazandó büntetésről. A vádiratban indítványozták, hogy a bíróság a megállapodást hagyja jóvá és az érintettekkel szemben az egyezségben meghatározott mértékű büntetést szabja ki az előkészítő ülésén.

Czeglédy Csaba jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, a többi vádlott szabadlábon védekezik.

A vádiratot a Csongrád Megyei Főügyészség a Szegedi Törvényszékre nyújtotta be, figyelemmel arra, hogy egyes bűncselekményeket ennek a bíróságnak az illetékességi területén követtek el.

Czeglédy Csabát 2017 júniusában vették őrizetbe a pénzügyőrök, majd előzetes letartóztatásba került. Tavaly március 1-jén, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt. Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztése után egy másik bűncselekmény – gazdasági csalás – gyanúja miatt újra őrizetbe vették. A Szegedi Törvényszék tavaly decemberben megszüntette a letartóztatását és elrendelte a bűnügyi felügyeletét. Tartózkodási helyéül szombathelyi otthonát jelölték ki, mozgását – a bíróság akkori tájékoztatása szerint – technikai eszközzel felügyelik, lakóhelyét csak bizonyos esetekben – például orvosi kezelésre – hagyhatja el.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt.

Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
"Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben."
Ez a legnagyobb bűne, mert mind megnyerte, amit a MOCSKOS FIDEss NEM TUD LENYELNI.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
desiro
"Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben."
Ez a legnagyobb bűne, mert mind megnyerte, amit a MOCSKOS FIDEss NEM TUD LENYELNI.
polar450
Nos, ebből a felhajtásból is lesz egy újabb Hagyó-ügy, szinte nulla eredménnyel!
Csak azért, mert Orbán uralni akarja az EP-t!

Vaclav Havel Orbán Viktorról 2002-ben:
"Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is."
Rockxy
Ez megy lassan 30 éve.
Csak a szereplők változnak.
Ha azok, akik a 90es években szétlopták az országot, most sitten ülnének...
De ott ülnek a parlamentben.
namihami
Adjon már neki az egyik bíró 5 nap börtönbüntetést, 30 évre felfüggesztve. Igazán megérdemelne ennyi jutalmat a teljes Fidesz vezérkar (a rajongókat is idevéve) a lassan évtizede folyó erőlködése elismerése jutalmául. Amit aztán rögtön kegyelemmel el is törölhetne a bíróság.
papa.49
Kíváncsi vagyok meddig megy még ez??? Már felmentették mert nem tudtak ráverni semmit, most kezdik előlről, szerintem ezt addig csinálják míg a fütyisz meg nem ukik, vagy a Csaba a Gyurcsányra nem vall !!!
Mindenesetre ritka aljas módon csinálják az biztos !!!
tudode
Azért nem kispályások azok, akik ÁTTÉTELESEN, minden áron el akarják kapni Gyurcsányt!
.
Mondja el Czeglédy Csaba, hogy micsoda RAFCSI módon működnek a PITPULL fiúk:
.
--- Czeglédy Csabát kiengedték az előzetesből
www.youtube.com/watch?v=osSgYvpBK9E&t=221s
.
Nem tartott senki gyertyát, de ez fogva tartás CSÚCS! A videóban elhangzottakat NEM CÁFOLTA SENKI!
Borsodi
Mindenkit félre kell állítani,a jobbikkal kezdik majd Gyurcsány jön csak az a baj a Gyurcsány okosabb mint Orbán.
Lepényleső
Déja vu,azok az ötvenes évek koncepciós perei,s az embereknél a biztit ez nem veri ki?
papa.49
@Lepényleső: A történelem ismétli önmagát, míg helyes választ nem kap a kérdésre, ' 56. is ez történt !!!
terlasz
Erőlködnek a patkányok! A bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményt már csak felbújtói kategóriába tudják sorolni. A végére elítéltetik Czeglédyt túl sok könyv olvasásáért, amit a börtönben követett el. A lényeg, hogy "nem volt taggyűlés".
kopacsijanos
Egy jól kereső munkás mennyi idő alatt tudna ennyit megsporólni??Másfél év... század?? Talán kettő rárom ??
Desischado
Amíg meg nem bukik ez a tetves, parazita rezsim, addig nincs igazság ebben az országban!
Eriksson
Gyakran olvasom itt, hogy el kell számoltatni a gazdasági csalókat. Namármost. Most egyet elkaptak, s mekkora felháborodást kelt. Mi lenne, ha mindet elővennék?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.