Magyar maffiának” nevezték azt a Moszkvának engedelmeskedő társaságot, amely a Tanácsköztársaság bukása után szétspriccelt a világban és vezető szerepet játszott a bomlasztásban és a különböző titkos ügyekben, kémek beszervezésében, társutasok megnyerésében. Maga Károlyi Mihályné is a Komintern ügynöke volt, férje pedig a kommunisták egyik legfontosabb nyugati fedőszervét, a „Világbizottság a Német Fasizmus Áldozatainak Megsegítésére” nevű társaságot vezette. Károlyiék egyébként egészen addig feltétlen hívei voltak a sztálini, rákosista diktatúrának, amíg az a „vörös gróf” kommunista barátait is elkezdte ledarálni. A titkos és ma sem ismert „magyar maffia” nyomában. „Theodore Maly és a magyar maffia nagy eredménye volt, hogy Európában és Amerikában az ellenséges kultúra elitjén – és főként az ennek a középpontjában álló modernizmuson – rést találtak. Jóval bonyolultabb ez, mint hogy puszta árulásnak tekinthetnénk.” Rövid bevezetővel kell kezdenem. Tavaly akkor jutottam el...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Ja hogy ezt is a prosti srácok irták???Az más!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ja az MSZMP-KB gyorstalpalóján kiképzett Putyin seggnyalók szerint! =))
dr. prédikátor
Ja hogy ezt is a prosti srácok irták???Az más!!!
simmering73
Na az illiberálfasiszta csótányok már itt vergődnek.
dr. prédikátor
@durbincs: Baszod még a románcigány kurva szőröstalpú anyádat te geci??!!!
balos
Az 01geci darnincs jelleegű segg dagasztója a prosti srácokkal kérkedik,mikor már egy doboz viagra is kevés,hogy klotyóba találjon!
polar450
Az orbánista Prosti csávók a fasizmus védelmében!
Károlyi MIhályné:

"Moszkvában részt vettek a Bernard Shaw 75. születésnapjára rendezett ünnepségen, látogatást tettek Gorkiban Lenin özvegyénél és nővéreinél, elutaztak Leningrádba, Sztálingrádba, majd a Fekete-tengerhez, Grúziába. Katinka 1933-ban rövid időre Németországban is megfordult, hogy teljesítse Willi Münzenberg, az akkor még Sztálinhoz hű propagandaügynöktől kapott feladatot: kalandos és nem éppen veszélytelen körülmények között ő csempészi ki Berlinből azokat a dokumentumokat, amelyek lehetővé tették az SA rémtetteinek leleplezésére szolgáló Barna Könyv párizsi kiadását. Cambridge-ben és Londonban pedig, szintén Münzenberg megbízásából, baloldali érzelmű professzoroktól és diákoktól gyűjtött pénzt annak az ellentárgyalásnak a megrendezéséhez, amely arra volt hivatott, hogy a Reichstag felgyújtásával vádolt három bolgár Komintern-vezető (Dimitrov és társai) ártatlanságát bizonyítsa."

Szophokles!
Eladott Ország
A korábbi diktatúrákban úgy volt, hogy a diktátor asztalán minden reggel ott volt az információs jelentés arról, hogy mit gondolnak az emberek. Most meg a diktátor sameszei minden reggel megírják/bemondják/kiplakátolják, sőt a papjai kiprédikálják, hogy mit gondolhatnak az alattvalók aznap. Tehát ez nem vörös- vagy fehérterror, hanem narancs. Ha Gulyás posztkommunistákat keres, bátran nézzen szét a saját háza táján. A fidesz másból sem áll, mint volt kommunistákból, volt miépesekből (pusszantom Kocsis Mátét) és egyéb más pártokból átvedlett köpönyegforgatókból, valamint elvtelen törtetőkből. Csak jelzem, a hogy fénylő csillagnak nevezett fekete lyuk , aki a gazdája is egyben herr Kövérnek, vele együtt szintén a KISZ-ben kezdte cseppet sem áldásos tevékenységét. Sőt, a néven nevezett szardarab az MSZMP KB. kiemelt munkatársa volt. Őseikről már nem is beszélve. Igen. Még az is lehet, hogy Grósz elvtárs úgy 88-89 körül megbízta fénylő csillagunkat, hogy Orbán elvtárs, mi most háttérbe húzódunk,maga tegyen úgy, mintha nem szeretne bennünket, majd, ha elérkezik a pillanat, visszaszerzi nekünk a hatalmat. A fidióta banda csupa volt MSZMP-sekből állt össze, csak akkoriban ez a negyedik, ötödik vonal volt, most meg ők a csúcs.
csak úgy....
@durbincs: nem messze van onnan pécel,hol a pennát verik léccel...
kendet , kölyök korában az lú rúgta meg ,hogy ennyire vicces? a bánya lú
szegény apád...,mindíg mondta,hogy te csak református de nem normális ...
desiro
@durbincs: téged be kellene zárni 1 elme osztályra és kaja helyett naponta háromszor jól megverni.
desiro
@durbincs: téged be kellene zárni 1 elme osztályra és kaja helyett naponta háromszor jól megverni. Anyádat is mert a világra szart.
desiro
@durbincs: Miért nem tudsz megdögleni a ploesti bányában, te majom.
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.