Az Európai Unióba érkezése után név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt.

Anoním bankkártyája volt a feltételezett ISIS-hóhérnak

A hirado.hu-n megjelent információk alapján a bankkártyára 500 eurót, vagyis 150 ezer forintot utaltak.

A terrorcselekménnyel gyanúsított Hassan F. titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozva szerette volna elkerülni a letartóztatást. A bírósági meghallgatásán a férfi azt mondta, hogy a görög titkosszolgálat ügynöke, és azon dolgozik, hogy minél több, Európába szökött dzsihadistát rendőrkézre juttasson.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 Híradójának azt mondta: sok olyan dolgot mondott a tárgyaláson a férfi, amivel megpróbálja magát kihúzni az ügyből. Minden információt, ami a férfi szájából elhangzik, megvizsgálnak, akár nemzetközi partnerek segítségével is.

Horváth József biztonságpolitikai szakértő a műsorban azt mondta, hogy nincs az a titkosszolgálati érdek, ami miatt a görögök vagy bármely európai ország hatóságai együttműködnének az Iszlám Állam egyik vezetőjével.

Kelen László, a férfi ügyvédje a csatornának nyilatkozva elmondta, Görögországban kapta a bankkártyát, ami csak ott érvényes, és egyetlen hónapra utaltak rá 500 eurót.

A bankkártyákkal igyekeznek kiváltani Görögországban a menekültek mindennapi ellátást. A folyamatos segélyezés helyett az adminisztratív feltételeknek megfelelő menekültek kizárólag az országon belül használható bankkártyával szerezhetik be mindazt, ami a létfenntartásukhoz szükséges.

A TEK múlt pénteken azt közölte az MTI-vel, felderítési adataik alapján megállapítást nyert, hogy F. Hassan Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez. A férfi az adatok szerint az Iszlám Állam által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, és Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menekültkérelme alapján kiállított menekült úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult.

A TEK feljelentése alapján a Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
soros és zenekara mindent megtesz az elpusztításunkért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
Szerintem sem azért kapott segélyt hogy terrorizáljon, viszont ha ilyen könnyen kaphat bárki akkor akár úgy is lehet venni, hogy igenis szándékosan segítik a rosszfiúkat.
arcmás
Hogy ez honnan származott, az még nincs kiderítve.
150 000 forint a világ pénze, ezen akár vehetsz... egy okos tévét is.
Nagy segítség!

Szerintem elég sok, és egyre jobb sorozatok vannak, és ha rávehetnénk a dzsihadistákat, hogy inkább ezeket nézzék, minthogy öldököljenek, az nagy előrelépés lenne.
nevemnick
Hú, most nagyon rettegünk...
Vajon mennyi szemét orosz, ukrán terrorista tartózkodik Magyarországon a soros dakota főnök és a soros rokkant tóni jóvoltából?
Tudjátok: az ukránok is elérnek két óra alatt a Balatonig...
:D
Shikari
Brüsszel idiótái mégis csak a terrorizmust támogatják!
arcmás
Akkor sem mennék TEK-esnek, ha tehetném, ha akarnám.
Adható-vehető gecikkel nem társulok !!!
Kiszolgáljuk a népirtó diktatúrát, mert onnan ömlik a pénz?
A kurva anyátok, TEK-esek !!!
Erős vagy?
Jó.
És amikor már nem leszel erős, mi lesz? Ki leszel? Mi marad?
Amúgy ketrecharcban simán letollak még most is, fiatal.
Miért?
Mert egy geci vagyok?
(Igen?)

Egyet bánok az egész életemben, hogy nem mentem el az idegenlégióba - a család nyomására.
Ezt az egyet örökre bánom, de ezen kívül semmit.
menekült
@1magyar: @Csizmás Kond: @Shikari: Annyira, de annyira szeretném tudni, hogy honnan volt ennek a fickónak anonim bankkártyája!! Honnan lehetne megtudni, hogy kitől kapta?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.