Az LMP és a Jobbik bejelentette: nem kérnek az MSZP-P-DK-Momentum összefogásból az őszi, önkormányzati választáson Budapesten. A két ellenzéki párt leginkább a többi ellenzékit támadja,

Az LMP és a Jobbik nem kér az ellenzéki összefogásból – inkább az ellenzék ellen harcolnak

Az MSZP-P-DK-Momentum összefogás tagjai szombat délelőtt bejelentette a közös budapesti polgármester-jelölteket azzal, hogy még várják az LMP-t a tárgyalóasztalnál. Erre a megszólított, állítólag ellenzéki párt azzal reagált:

a kétharmad okozóival nem lehet leváltani a kétharmadot.

A kimaradó pártok budapesti elnökei és Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt csapata szomorúan veszi tudomásul, hogy

Budapesten az MSZP és a DK tudatosan az ellenzék megosztására játszik. Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést.

Úgy vélik, a bemutatott jelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen épp ők okozták a kétharmadot, és

számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal. Ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését.

A tavalyi, országgyűlési választások során az LMP nem vett részt a koordinált visszaléptetésekben Budapesten – többek között ennek volt köszönhető, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerzett. 

Forrás: hvg.hu

Nagyvilág - 2019. July 18., 20:51
Ezt tenné Magyarországgal Brüsszel új vezetője
Itthon - 2019. July 19., 07:55
Idén sem múlt el támadás nélkül a Pride

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Az lmp-nek és a jobbiknak köszönhető a fidesz tavalyi győzelme úgy, h elmentek ti a jó büdös pcsába, mert már megint a fidesz győzelmét segítitek elő.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Kancsalmarcsa teljesen átvette a hatalmat a lömöpö felett. Rigóhangú fiacskája is kussol mióta beült a nagyházba.
magyarbakancs
LMP
Egy értelmiségi gyík szar párt.
papa.49
@magyarbakancs: Rosszabb, mert félrevezeti azokat is akik hittek nekik !!!
verőce21
Because the world is round, it turns me on,
Because the world is round.

Because the wind is high, it blows my mind,
Because the wind is high.

Love is old, love is new,
Love is all, love is you.

Because the sky is blue, it makes me cry,
Because the sky is blue.

(Bepörgök, mert a világ gömbölyű,
Mert a világ gömbölyű.

Elszédülök, mert a szél erős,
Mert a szél erős.

A szerelem a régi, a szerelem új,
A szerelem minden, a szerelem te vagy.

Előcsalja a könnyeimet az ég, mert szomorú kék,
Mert az ég szomorú kék.) – Beatles: Abbey Road, Because (Mert)
evacica
@magyarbakancs: Az LMP mindig is a fidesz szatellit pártja volt, mit várunk tőlük tolják a fidesz szekerét! A Jobbik is egy megbízhatatlan banda sokat tőlük se lehet várni! Megmutatták a országgyűlési választáson is! Csak az emberek józan eszére lehet számítani! Mit várunk olyan pártoktól akik Puzsért főpolgármesternek jelölik, aki teljesen alkalmatlan ilyen feladat ellátásához!
advocat
Ilyenek miatt lesz a helyzet "aggasztó". Tehát, aki egy kicsit is gondolkodik, nem szavaz rájuk, mert az elveszett, és a Fidesz nyer! Ezt hívják szalámizásnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. July 19., 06:10
Egy igazi nyár nap vár ránk
Sport - 2019. July 18., 21:17
Tovább menetel a Honvéd