Magánlaksértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki társával 2017 karácsonyán erőszakkal behatolt egy oroszlányi lakásba, a bérlő azonban elvette tőlük a kést és védekezés közben mindkettőjüket megszúrta; az egyik támadó meghalt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Megölte a betörőt egy férfi Oroszlányban – így döntött a bíróság
Fotó: Pixabay

Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint a vádlott és társa 2017. december 26-án este az ajtót berúgva behatolt egy oroszlányi lakásba, a bérlőt ököllel többször megütötték, megrugdosták, majd késsel támadtak rá.

A sértettnek sikerült kivennie az egyik támadó kezéből a kést, amellyel védekezésül hadonászó, szúró mozdulatokat tett.

Mindkét vádlottat megszúrta: az egyik támadó a helyszínen meghalt, a másik elmenekült, majd az utcán összeesett, ott hívtak hozzá mentőt.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség megállapította, hogy a támadókat késsel megszúró bérlő jogos védelmi helyzetben volt, ezért az emberölés bűntette miatt indított nyomozást megszüntette.

A sértett magánindítványt terjesztett elő a lakásból elmenekülő vádlottal szemben, aki ellen magánlaksértés vétsége miatt eljárás indult. A Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen és pénzbüntetés kiszabását kezdeményezte.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Na, végre.

A betörőnek pénzbüntetés???
Felfegyverkezve betörnek, bántalmaznak, a szerencsén múlt, hogy nem lett áldozat a sértett, és pénzbüntetés?
Nem gyilkossági kísérlet?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Na bunkók ezt a fidesznek köszönhetitek, hogy már nem a sértettet csukják le ha betörnek a lakásába és védekezik!
Yoda69
Azt hittem pinter apu rendet rakott.
Migrans nincs az orszagban (kiveve orban terrorista migrancsait) rajuk igy nem lehet kenni a szart.
durbincs
@Yoda69: Taknyány csusszanyon már haza ?
Szeparepa2
Ajtót berúgni van eszük az idióta rabló szarháziaknak, de már egy normál késpárbajhoz hülyék túlerőben is, még bele is döglik az egyik... meg is érdemelte...
qxy
Na akkor meg hívnám Orbánt és Poltot hozzám ebédre. . Majd el felejtem hogy én hívtam meg és azt fogom hinni hogy betörők. Mert olyan nem jó indulatú volt a tekintetük. Vagyis, ??? Jót szeretnék tenni egy országnak. Kérem a két illetékest jelöljék meg azt az ételt amit szeretnének enni. Várom önöket szeretettel.
qxy
Ja, ezt el kell mesélnem.
Beszereltem egy riasztót a garázsomban ami nem lent jelez hanem fent a lakásba . fél perc után.
Na az egyik hajnalban meg is szólalt. Mi lehet ez??? Megyek le gyorsan, Mit is kapjak a kezemben egy kés fenő Dick acélt.
Két faszi rámol szépen . Én meg,- Na a kurva anyátokat. Le tenni mindent és letérdelni kezek hátra mert ha nem ezt az acélt szúrom át rajtatok. . Közbe telefonálok a hatóságnak hogy tetten értem két faszit, stb.
Kijön egy nyikhaj, .- Mi történt?
Betörtek a garázsomba.
,- Vittek el valamit? ,- Hogy vinnének el valamit amikor itt vannak? mondom, tetten értem őket.
,- Nem válaszolt a kérdésemre. Vittek el valamit? ,-
Nem bazd meg. Igy jó?
,- Na akkor engedjem el őket, mert személyes szabadság korlátozás végett meg kellene önt büntetni. hát kinyílt a szemem. mi a fasz van? Igen, jogtalanul tartja őket fogva.
Na erre azt mondtam hogy bazd meg téged is ide le kellene térdeltetni és mind a hármótokat agyon verni. Ez a kijelentésem 6000 Forintomba került mert a két betörő volt a hivatalos tanú hogy meg fenyegettem a rendőrt.Az egy más tészta hogy egy hét múlva el vertem a két betörőt, Azt nem mondom el senkinek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.