Törölte is a botrányos képet.

Az ügy előzménye, hogy Pilhál Tamás kormányközeli lapoknak dolgozó fotós-újságíró Pilhál Művek nevű Facebook-oldalán megosztott egy olyan fotót Nagy Blankáról, amelyen belátni a lány lábai közé. A diáklány a DK kampányindítóján szólalt fel vasárnap. Nagy Blanka a történtek miatt nyílt levelet tett közzé a Facebook-oldalán.

Pilhál a poszthoz azt írta akkor

Trágárka villant – A magyar Sharon Stone, avagy Elemi ösztön a Szemkilövető pártban

Most azonban törölte a Facebookról Pilhál Tamás, a Pesti Srácok munkatársa azt a fotót, amelyen be lehetett látni Nagy Blanka diáklány szoknyája alá – írta meg az Index.

Pilhál szerdán bocsánatot is kért Nagy Blankától a dologért, és „rossz viccnek nevezte”.

Pilhál azt írta Nagy Blankának, hogy „felnőtt közszereplő vagy, politikuspalánta, aki a meggondolatlan trágárságaival, túlzott agresszivitásával maga megy a pofonok elé. De azért olyat is kaptál, amit nem kellett volna. Tőlem is.

Kerülgethetem a forró kását, de minek. Oda akarok kilyukadni, hogy hiába öltözöl és ülsz ügyetlenül (majd megtanulsz), hiába mondasz döbbenetes szamárságokat, hiába irtózom mindazoktól, akik téged most beraktak a politikai inkubátorba – sajnálom, hogy kitettem azt a fotót és hozzá azt a szöveget... Töröltem. Egy rossz vicc volt. Bocsánatot kérek!

A DK módosítaná a Büntető törvénykönyvet

A botrányos Facebook-posztot korábban több ellenzéki politikus is elítélte. Hétfőn pedig sajtóközleményben jelentette be a DK, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek az ügyben.

Az ellenzéki párt képviselői a független Szél Bernadettel közösen nyújtották be javaslatukat, amely a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényt (Btk.) módosítaná

- írja a 24.hu.

Külön tényállásként, szigorú büntetési tételekkel szankcionálnák a szándékosan a sértett becsületét és intim szféráját sértő képfelvételek készítését, illetve hozzáférhetővé tételét.

Az indoklásuk szerint a diáklány alsó ruházatáról készült kép alkalmas volt arra, hogy

sértse az emberi méltóságot, amelynek védelmét az Alaptörvény biztosítja.

Nagy Blanka is reagált korábban

A lány kedden a Facebook-oldalán nyílt levelet írt Pilhálnak. Ebben Nagy azt írta, hogy

mi lenne ha a te lányod alá fotóztak volna be? Feltételezem, hogy az illető orrát is eltörted volna

A levelét pedig így zárta:

Ma este kérlek, öleld meg nagyon a kislányodat és mondd neki, hogy szereted és mindig vigyázni fogsz rá, és ha bárki ilyet csinál vele, akkor elkapod a grabancát az illetőnek. Az én édesapám már sajnos nem teheti meg ezt.

Pilhál ezután írta azt szerda délután a Pesti Srácok oldalán, hogy meglepte a levél.

Nagy Blanka a DK európai kampánynyitó rendezvényén szólalt fel vasárnap, Budapesten.

Elnézést kért az újságíró Nagy Blankától, amiért kitette a bugyis képét a Facebookra – ezt írta a diáklánynak

Nagy Blanka diák beszédet mond a Demokratikus Koalíció európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban 2019. április 14-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az ellenzéki tüntetéseken ismertté vált diáklány arra kérte a hallgatóságot, minden esetben álljanak fel és mondják el, ha igazságtalanság éri őket. "Különben csak nekik adunk igazat" – tette hozzá a kormányoldalra utalva.

Forrás: Index, MTI, 24.hu

Itthon - 2019. June 18., 07:30
Hableány-baleset: újabb vizsgálat indult
Itthon - 2019. June 18., 08:29
Rendőrök razziáztak a bulinegyedben

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Hiába kérsz bocsánatot attól még született taho geci maradsz, ugyanolyan mint poraztarto gazdad.
advocat
@Pegero: Olyan rohadtul úriember vagy. Mint rajtad! Van leányod? Nincs? Hál' Istenek! Neki.
advocat
A válasz. Az igen. Nem egy buta "gyerek". Így kell ezekkel bánni. És most nagyon is úrinő volt! (Zsoltika és méltó társai!! Lehet pofázni, mert nektek csak a [email protected] jön ki a szátokon!)
Pegero
@advocat: Van lányom!
Csak ő nem teszi ki közszemlére!
1magyar
Csak azt lehet fotózni ami látszik.
Yoda69
@1magyar: Nem a fotozas votl a problema. Ha megtartja maganak semmi gond. A taho dolog az volt hogy kitette kozszemlere, es meg bunko cikket is fuzott hozza. Erted?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok