A Magyar Nemzeti Bank és a Varga Mihály pénzügyminiszter vezette Nemzeti Versenyképességi Tanács két tanulmányban vette górcső alá az oktatás helyzetét. Nem arra jutottak, mint amit a kormány előszeretettel szokott hangoztatni.
A Népszava cikke szerint már a kormányoldalon is jól láthatóak az oktatás körüli problémák, erre utalhatnak a nemrég a Magyar Nemzeti Bank és a Varga Mihály pénzügyminiszter vezette Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) által megjelentetett tanulmányok is.
Fotó: pexels.com CCO
A munkák szöges ellentétben állnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és a kormányzat főbb szereplői által sokszor hangoztatott "munkaalapú társadalom" eszményével, helyette inkább a tudásalapú társadalomra helyezik a hangsúlyt. Az utóbbi években egyébként több intézkedés is történt a gyerekek munka felé való terelgetésében, ilyen volt például a tankötelezettségi kor 18-ról 16. életévre csökkentése, de ilyennek tudható be a már sokszor át- és átszervezett szakképző és szakgimnáziumi rendszer is.
A NVT és az MNB tanulmányai szerint a lexikális ismeretátadás helyett inkább a képesség- és készségfejlesztésre kellene helyezni a hangsúlyt. Az MNB-ta nulmány azt is megjegyzi, hogy a mostaninál sokkal több pénzügyi forrást kellene biztosítani az oktatásnak, az NVT-tanulmány szerint pedig a drága és szétaprózott iskolaszerkezet helyett iskolaközpontokat kellene létrehozni. De "erősítenék az idegen nyelven oktatást, ahogyan a számítógépes ismeretek is az alapképzések közé kerülnének."
A Népszava által megkérdezett tanárok szerint eddig is rengeteg előremutató tanulmány született, a nagyobb kérdés inkább az, hogy ezekből mi valósulhat meg. Annak is örülnének, ha mondjuk a tanárok véleményét is kikérnék egy-egy reformtervezet előtt, nem csak mindig "fölülről" döntenének. Annak is örülnének a megkérdezettek, ha az iskolák a gazdasági és szakmai önállóságukat visszakapnák.
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mi a franc köze van az oktatáshoz, az iskolákhoz a nmb. nek ,vagy a pm. nek ???
Az égvilágon semmi !!! Egy normális országban van az oktatásnak minisztériuma, nem ilyen tökhülyék mint a szartolcsi, meg gúnármiska akarják megmondani mi legyen !!!
De itthon a bankár, meg a könyvelő akarja irányítani az iskolákat a pedagógusok helyet, AZ EDDIGI EREDMÉNY MEG MÁR JÓL LÁTHATÓ !!!
A szomorú, hogy ez nem vicc, és gyerekek ezreinek teszik tönkre a jövőjét, az életét! És ezzel együtt az országét is.
Új hozzászólás