Az amerikai nemzeti ünnepen rendezett fogadáson szólalt fel Orbán Viktor miniszterelnök.

Ezt mondta Orbán a Függetlenség napján

Az amerikai-magyar kapcsolatok azon is alapulnak, mit gondolunk a nemzetről és a függetlenségünkről. Jelenleg egyformák az amerikai és magyar értékek, hiszen megegyezik a család és kereszténység védelme, az állampolgárok biztonsága, emellett a keresztény közösségek védelme is összeköt minket

– mondta udvariasan Orbán Viktor miniszterelnök rövid, alig pár perces beszédében az amerikai nagykövetség július 4-i, függetlenség napi fogadásán a Budapesti Kongresszusi Központban kedd este. A kormány az elmúlt években eddig csak miniszteri szinten képviselte magát ezen az évente megrendezett fogadáson. Erről maga Orbán is megemlékezett beszédében amikor angolul mondott köszönetet, és azt is mondta, utoljára kilenc éve vett részt ilyen eseményen. Most ott volt vele együtt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is.

Beszédének központi eleme az ország függetlenségének és szuverenitásának fontossága volt, ezeken az alapokon fekszik az Egyesült Államok is Orbán szerint. Azt is mondta, a két országnak kapcsolatában voltak mélypontok, de mostani amerikai kormány Donald Trump vezetésével pedig tökéletes partnere ezekben a felsorolt kérdésekben a magyarnak, mert azonos érdekek és értékek vezérlik mindkettőt, mint a család védelme, ami anyából, apából és gyerekből áll, valamint a keresztény közösségek védelme.

Ezután röviden felidézte, miről is beszélt kilenc évvel ezelőtt, idézte Thomas Jeffersont, aki megírta a függetlenségi nyilatkozatot. Végül beszéde végén "Isten óvja Amerikát, Isten óvja Magyarországot!" felkiáltással elköszönt.

Az amerikai elnök szerint Orbán hozzá hasonlóan ellentmondásos személyiség, de ez nem baj. Orbán azt mondta, újra fiatalnak érzi magát a Fehér Házban.

Orbán Viktor egyébként májusban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel a washingtoni Fehér Házban. Trump akkor azt mondta, hogy Orbán hozzá hasonlóan „egy kicsit ellentmondásos személyiség", de ezzel nincsen baj. Szerinte a magyar miniszterelnök jó munkát végzett, biztonságban tartotta Magyarországot.

A fogadáson David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is felszólalt. Beszédét viccelődve kezdte amikor azt mondta, az Egyesült Államok születésnapját ünneplik ezen a fogadáson. Arra kérte a résztvevőket, ünnepeljék még az együttműködést a két ország között, ami miatt különleges vendégek is vannak a teremben, utalva ezzel Orbán Viktorra. Ezután azt mondta, a szabadságot ünneplik most, nemcsak a függetlenségünket. Azt a szabadságot, ami kortól, színtől, nemtől függetlenül megadatott nekik, és a függetlenségünket, ami a szellemi, a szólás- és a vallásszabadságból fakad.

Cornstein ezután arról beszélt, milyen jó folyamat indult el az elmúlt egy évben, mióta ő nagykövetként itt van Magyarországon, majd köszönetet mondott azoknak, akik Magyarország és az Egyesült Államok előnyét keresve dolgoztak a kapcsolatok erősítésén.

Forrás: index.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Amikor ez a tetű megbukik az lesz a magyar függetlenség napja !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@verőce21: nem tartod nevetségesnek,hogy a szerinted és talán még,a rajtad kívül max. 2millió emberke ,-a krumplis "cigót" ,ukránt,szerbet,románt ,gondolom a szavazó bázisból,mindenkit említettem ,hogy ti orbánt tartjátok a világ eszének?
több ,mint 700 millio ember él európában és ezekböl,pont a viktor lenne a világ esze? :)
tulipan
@csak úgy...: Szokása szerint URES HABLATY !
papa.49
@kereső: Értem, nem vettem észre...
kokopelli
@tulipan: ...a nem keresztény lakosságát az USA-nak meg leß@rja a Zorbán? Nem súgott neki
senki,hogy ha nem 100%-ig, de az irodalmárok nagy része "olvasztótégely"-ről ír? Fel kellene ké-
szíteni a csutit,mielőtt baromságot hablatyol! Megint égés ezerrel!?
tulipan
@kokopelli: Ez a Csuti, és sajna az egész leflizetett BANDÁJA, annyira sötét, hogy képtelenség felvilágosítani!!!
RonaGyuri
ezt a derék cenzor nem kedveli:

https://hvg.hu/itthon/20190710_A_kommunizmusb...

pedig ennek kapcsán jót lehetne elmélkedni Őfenesége karizmáján!!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2019. July 18., 21:17
Tovább menetel a Honvéd
Sport - 2019. July 18., 20:57
Lekaszabolták Szatmári Andrást